Gyönyörű kora nyári este volt,a nap még nem kezdte meg éjjeli álmát a dombok
mögött.Mindenfelé cseresznyefák,épp szirmukat készültek elhullajtani,de még mintha
nem álltak volna készen rá.Az erdő közepén állt egy kis faház.Egy 25 év körüli fiatal lány
sétált ki az ajtón,pár hónapos kisfiával...Igen ő volt az Kagome,karjában pedig legkisebb
gyermeke az övé és Inuyasháé.A ház előtt egy 5 és egy 3 éves gyerek játszott.A két
idősebb testvér.Jurigo volt az elsőszülött,a nagy és okos bátty ahogy Kagome mindig
mondta, és 3 éves kis húga Ayumi.
-Ne szaladjatok messzire!-szólt édesanyjuk.-már majdnem 5 óra!
-A faluig elmehetnek nem?-azzal Inuyasha elhúzta a bambuszfüggönyt és kilépett a
szabadba.
-Inuyasha ha mindent megengedsz nekik el lesznek kényeztetve.-mondta Miroku.
-Keh!A nagy szakértő.-hangzott az ingerült válasz.
-Mennünk kéne az a szellem nagyon várja hogy elűzzük,Miroku!!!!-s Sango idegesen
dobolni kezdett a lábával-sötétedésig haza kéne érnünk.
-Ne aggódj már a falu csak 15 percnyi távolságra van,legkésőbb hétre itthon
leszünk.-csitította a fiú.
Lassan elindultak, Kagome sokáig nézte távolodó alakjukat,majd bement a házba.
A faluból rémült kiáltások sora hangzott.Egy spanyol hajó futott be egy közeli kikötőbe
s amerre jártak fosztogattak és pusztítottak.
-Hol van az a korcs?Mond el vagy meghalsz!-ordította egy tengerész s megszorította a
fiatal férfi torkát.
-Nem árulom el őket,akkor sem ha meghalok.-válaszolta reszkető hangon.
-Rendben,te választottál.-azzal meghúzta a ravaszt s a férfi holtan rogyott össze.
-Kerítsétek elő őket,bármi áron.-parancsolta a kapitány-elviszem a fejét a királynak,így
már biztos hogy egy rakat pénzt kapok érte.
Másfél óra elteltével sem találtak semmit,a kapitány kezdett nagyon ideges lenni.S akkor
az egyik katona felkiáltott.
-Oda nézzetek!-s két gyermek irányába mutatott,hosszú kérges ujjával.
Mindannyian meglátták őket.Egy hosszú fehér hajú kislányt pici fehér fülekkel és egy
fekete hajú kisfiút.Ayumi és Yurigo voltak azok.
-A korcs kölykei,majd ők elvezetnek minket az apjukhoz.-nevetett diadalittasan a
kapitány.
Ayumi hátrafordult s arany szemeivel értetlenül meredt a katonákra,majd megragadta
bátyja kezét és eszeveszett rohanásba kezdtek.
-A kis ostobák.-s a katonák sátáni kacaja morajlott az erdőben.-utánuk!
Kagome kijött a pici Inuyashával s idegesen sétálgatott a ház előtt.
-Ugyan hol lehetnek,biztos valami bajuk esett!-mondta a lány.
-Semmi bajuk,ne legyél már ilyen vészmadár!-kiáltotta Inuyasha a házból majd a másik
oldalára fordult és aludt tovább.
Kagome lassan elindult a falu irányába két gyermeke ijedten szalad felé,a ház alig tíz
méterre volt tőlük.
-Mi történt mi a baj?-kérdezte ijedten a lány.
-A...katonák apát...meg ...akarják ölni.-sírt Ayumi.
-Menjetek be a házba.-mondta rémülten Kagome.
Ayumi és Yurigo épp hogy elmentek a katonák is odaértek. Édesanyjuk is megfordult és
gyors léptekkel elindult az udvar felé.Kagome a ház végéhez ért gyermekei nem messze
tőle megálltak.Három puskadörrenés hallatszott,a lány tett még néhány lépést majd
összerogyott,az udvaron senki sem mozdult.
Inuyasha felriadt álmából,amilyen gyorsan csak bírt kiszaladt a házból.Elhúzta a
függönyt, s borzasztó látvány tárult a szeme elé.Gyermekei a földön feküdtek, s nem
mozdultak.Lassú kissé reszkető léptekkel elindult feléjük,s a nevükön szólította őket,
de nem jött válasz.
-Tűz-ordított a kapitány.-s Inuyashát 3 golyó is eltalálta összerogyott ,de odaért Ayumihoz.
A kislány ránézett édesapjára,s arca felderült.
-Apa!-majd szomorúan folytatta....Yurigo nem mozdul.
Inuyasha odafordult fiához,szemeiből előtörtek a könnyek.Halott volt, a kisfia halott.Majd
erőtt vett magán hogy visszaforduljon.
-Ayumi-mondta-Ayumi te hogy vagy...Ayumi.-de már ő sem felelt örökre lehunyta két piciny
szemét.
-Miért!- sírt Inuysha,magahoz szorította kislányát.Pár perc kellett míg felfogta mi történt.
Fejét oldalra fordította,s akkor meglátta Kagomét.A földön feküdt véresen ,s zokogott.
-K..kagome.Jaj csak ezt ne...Kagome.-kiálltotta szomorúan.
Felállt s elindult a lány felé.Akkor újból eldördültek a fegyverek,majd harsány nevetés
hallatszott. Inuyasha megfordult s szikrázó szemekkel nézett a katonákra.Összeszedte
minden erejét és elindult a kapitány felé a férfi ijedtében azonnal felemelte a puskát,
tüzelni próbált,s belenézett Inuyasha könnyekkel teli,fájdalmas tekintetébe.
-Te gyilkos.!-kiáltotta a félszellem.-Vasromboló lélekrabló!
A kapitány holtan esett össze,teste tompa puffanással landolt a földön.A katonák
ránéztek Inuyashára,majd fejvesztett rohanásba kezdtek,s eltűntek a messzi távolban.
Lépteik zaja abbamaradt csend honolt mindenhol.
Inuyasha végleg összeesett.Reszketve odamászott felesége mellé,majd végigsimította a
lány könnyes arcát.
-Inu...yasha.-mondta fájdalmasan Kagome.
-Sajnálom-meg kellet volna mentenem titeket,de-s arcán már patakokban folytak a
könnyek-de nem sikerült.
-Ne sírj....Yurigo és Ayumi...meghaltak...?-s Kagome mélyen a fiú szemébe nézett.
Inuyasha nem mondott semmit.
-Válaszolj!-zokogott a lány.
A fiú nem felelt,csak lassan bólintott.
-Istenem,ne.A gyermekeink....-sírt Kagome.
-A pici...-s Inuyasha ránézett legkisebb gyermekére.
A lány megrázta a fejét.
-Már elment,messze jár..-sírt a lány -meghaltak a gyermekeink....Inuyasha-folytatta
Kagome- te..te túl fogod ezt élni....kérlek,kérlek soha ne felejts el.-s egy csillogó
könnycsepp futott végig az arcán.
Kagome felemelte a kezét,meg akarta fogni a férjéét de nem volt annyi ereje, hogy
megtegye.Inuyasha elkapta a lány hófehér karját majd azt a mellkasához helyezte s
megcsókolta puha ajkait.
-Érzed ezt?-s Inuyasha ránézett Kagoméra,a lány a kezét még mindig a fiú mellkasához
szorította,s érezte ahogy a szíve újra s újra megdobban.
-Igen.-válaszolta bágyadtan a lány.
-Ha ti meghaltok nincs miért dobogjon.-mondta könnyes szemmel Inuyasha.-Hát nem
érted könyörgök..nem akarlak téged is elveszíteni.
Kagome ránézett,a fiú szomorú tekintetével mélyen a szemébe nézett.
-Szeretlek.-mondta a lány-örökké szeretni foglak.-mondta majd lehunyta szemét.
-Kagome,én is szeretlek....K.kago..me.-sírt Inuyasha.-Ne halj meg..Kérlek.-s akkor a
lány kicsiny keze elernyedt,
,s nem mozdult soha többé.
-Ne-Inuyasha felzokogott-Ne hagy el kérlek.... nélküled az életem mit sem ér.-s
szomorúan lehunyta szemét.
A nap már majdnem lebukott a közeli hegyek mögé,bíborszínűre festve az erdőt,az
alkony birtokba vette a világot. A cseresznyefák lassan elengedték szirmaikat,olyan volt
mintha könnyeiket hullatták volna.A szél csendesen fújdogált,mindent beborított a csend.
Miroku,Sango és Shippo vidáman sétáltak az erdőben mit sem sejtve a történtekről.
-Ez volt az első alkalom hogy Miroku nem próbálkozott megfűzni egy lányt sem.-mondta
nevetve Shippo.
Miroku és Sango sután egymásra mosolyogtak majd Miroku megfogta Sango kézét.
-Vajon el kéne mondanunk?-kérdezte somolyogva Sango.
-Mit?!- és Shippo azonnal ott termet a lány vállán.
-A kis kíváncsi!-nevetett Miroku-,majd ha haza érünk megtudod,hogy meg lesznek majd
lepődve Inuyasháék.
-Na,Miroku...hé mi történt a vízesésnél...azt se mondtad meg!-kérdezte Shippo.
-Kicsi vagy még te ahhoz.-nevetett Sango.- Miroku,mindjárt ott vagyunk a háznál..-s
gyanúval teli tekintettel körbe nézett-de nekem furcsa ez a csend.
-Nekem is-válaszolta a fiú.-siessünk!
Elkezdek szaladni a ház felé.Mikor odaértek elakadt a lélégzetük,a cseresznyefák
szirmainak repdesésén kivül semmilyen mozgást nem láttak.Odarohantak Inuyasháékhoz.
-Te jó ég... mi történt it?.-s a fiú szemében megjelentek a könnyek.Sango odaszaladt a
két gyermekhez,s sírni kezdett.
-Meghaltak...mindketten meghaltak.-mondta egyre halkuló hangon a lány.Shippo
megdermedt nem szólt,csak sírt s tekintete a halott Kagoméra meredt.
Miroku sem mozdult,majd odasétált Inuyashához.A fiú ránézett ,s szemében az ezer
éves fájdalom tüze égett.Még mindig ott feküdt Kagome mellett.Rápillantott feleségére.
-Miért?-kérdezte elhaló hangon Inuyasha.
Miroku nem tudott válaszolni csak állt s fejében ezernyi gondolat kavargott,vissza nézett
a félszellemre aki már a legjobb barátjává vált.Inuyasha reszketett,s Kagomét nézte.
A lány arca csupa könnycsepp volt. Inuyasha még mindig halott kedvese kezét
szorongatta.Majd örökre lehunyta a szemét,s egy utolsó könnycsepp futott végig az arcán,
s megcsillant rajta a lemenő nap egy sugara.A szerelmesek kezei a porba hullottak,
a fiú szíve soha többé nem dobbant meg újra.Inuyasha halott volt.Miroku szomorúan
lehajtotta a fejét,Sango odaszaladt hozzá.
-Miért történt mindez-zokogott Sango....Inuyasha hogy-hogy....-s itt elakadt a szava nem
akarta kimondani.... nem...,aztán mégiscsak erőt vett magán...-meghalt,hiszen
félszellem....ezt túl kellett volna élnie.
Miroku még mindig lehajtott fejjel állt,majd lassan letérdelt a földre.
-Megszakadt a szíve...-mondta elcsukló hangon,majd átölelte Sangót,s könnyeik lassú
cseppekként a földre hullottak.
A tájat ellepték a virágszirmok, a cseresznyefák könnyei.Mindent beborított a bíborvörös
alkony,s a szomorúság súlya nehezedett mindenki vállára....
-Inuyasha!-s Kagome gyengéden megrázta a fiú vállát-Ébredj fel...csak álom volt!
Inuyasha felnyitotta a szemeit s Kagome aggódó tekintete nézett vissza rá.Körbenézett a
szobában,Ayumi és Yurigo mélyen aludtak...Inuyashának akkora kő esett le a szívéről
hogy a koppanást még a süketek is meghallották.Megfogta a homlokát...csupa víz volt.
-Nyugi csak álom volt!-ismételte Kagome önmagát,s szelíd hangja megnyugtatta
Inuyashát.
Lassan megpróbált felállni,de hirtelen megingott.
-Hé,még nem gyógyultál meg,nem kellene felállnod.-mosolygott Kagome.
-Hol van a pici...-kérdezte ijedten a fiú.
-Kicsoda..?!-S a lány kérdően nézett férjére.
-Ez biztos a láz hatása,még mindig félrebeszél.-válaszolta Miroku.
-Feküdj vissza s aludj tovább.-mondta aggódva Kagome.
Inuyasha most ismét megkisérlt felállni,sikerült is neki s elindult ki a szabadba.Kagome
utánament.
A fiú lassan felnézett a ragyogóan csillogó égre.
-Inuyasha.-szólt Kagome.
A fiú lassan megfordult,s elindult felesége felé majd szorosan magához ölelte.
-Szeretlek.-mondta s szemei megteltek könnyel.-Nem akarlak elveszíteni...soha.
Kagome értetlenül nézett rá.
-Én is szeretlek...de..de mi a baj miért sírsz?
-Szörnyű dolgot álmodtam...meg..haltatok-mondta akadozó hangon.Egy közeli bimbókkal
teli cseresznyefa ágára ültek le.
Inuyasha elmesélte álmát Kagoménak,remélte hogy soha nem válik valóra.
-Ezért voltam és vagyok szomorú...csak remélni merem hogy nem a jövőt álmodtam
meg,ha igen most már meg tudjuk változtatni.-mondta a fiú ,s szemével az eget fürkészte
majd lassan ránézett feleségére.
-Ez csak rajtunk múlik.-mondta Kagome, s rádőlt a fiú vállára.
-Igen...és szerintem..-s Inuyasha arcán egy suta mosoly jelent meg.
-Mit szerinted?-kérdezte a lány.
-Mire eljön az ujjabb tavasz ,s a cseresznyefák virágba borulnak...eggyel többen leszünk...
mint az álmomban.-válaszolt a fiú s mosolyogva Kagome szemébe nézett.
-Mi..szerinted terhes vagyok!Inuyasha!-a lány elpirult,majd az egész arca vörös
lett.-Feksz...-majd meggondolta magát.Egy csókot nyomott a fiú ajkaira.-Lehet,...
Most férje arcát terítette be a meglepettség.
.....most hazamegyek reggelre kiderül,..már gondoltam rá én is... lehet...te pedig menj
vissza pihenni.-azzal leugrott a fáról és elszaladt.Inuyasha sokáig nézte a lány távolodó
alakját majd mosolyogva bement a házba.
Másnap reggel alig bírt magával...egyfolytában csak járkált.
-Hol van már?-kérdezte idegesen Inuyasha.
-Ülj már le, fél órája semmi mást sem csinálsz csak járkálsz!-válaszolta álmosan Miroku.
-Keh!Ugyan már Miroku..nem is..
-Egyébként miért vagy ilyen ideges?-s Inuyashát meglepte Sango kérdése.
-Semmiért.-majd lassan kisétált és a házból a kút felé indult.Természetesen a többiek
is követték..hát igen a kíváncsiság.
Hirtelen feltűnt Kagome alakja mintha szállt volna olyan boldog volt.Inuyasha nyakába
ugrott s halkan a fülébe súgta.
-Kisbabánk lesz.-s arcáról sugárzott az öröm.
Inuyasha szorosan magához ölelte a lányt majd ismét egy könnycsepp jelent meg a
szemében de most a boldogságtól.A bokorból hallgatózok is örömmel vették tudomásul a
dolgot.A fiú magasba emelte Kagomét.
-Szeretlek.Higorashi Kagome.Nagyon szeretlek.-nevetett Inuyasha.
A szél a hajukba kapott Inuyasha hosszan megcsókolta Kagomét,mindannyian boldogok
voltak.
Motoszkálást hallottak a bokorból.
-Shippo menj arrébb nem látok semmit!-mondta kissé túl hangosan Yurigo.
-Keh!Előjöhettek,tudjuk hogy ott vagytok!-mondta mosolyogva Inuyasha.S akkor az egész
társaság előmászott a rejtekhelyről.
-Ténleg tesztvérünk lesz!?-kérdezte mosolyogva Ayumi.
-Tényleg!-mondta Kagome.
Ayumi és Yurigo odaszaladtak szüleikhez,és megölelték őket.Miroku megfogta Sango
kezét,s rámosolygott.
-Szeretlek Sango-s most Sango vörösödött,el Miroku mondatától.
-Én is.-hangzott a frappáns válasz.
-Apa ude a picinek is olyan cuki fülei lesznek mint nekünk?ész kiszlány lesz?-kérdezte
Ayumi.
-Keh,tévedsz hosszú fekete haja lesz...haha még csak az kéne hogy még egy lány tesóm
legyen.-válaszolta Yurigo.
-Hm!-Ayumi sértődötten tette össze karjait.
-Ne veszekedjetek,úgyis szeretni fogjátok-mondta Kagome.
-Igaz.-s mindketten elmosolyodtak.
A langyos tavaszi szél lágyan fújdogált.Inuyasha az álmára gondolt..mi van ha igaz lesz..
-Mi a baj?-kérdezte Kagome, felvette Ayumit,s belenézett férje szomorú szemébe.
-Az álmom...-válaszolta a fiú.
-Ne aggódj megfordítjuk az eseményeket soha nem fog megtörténni.-s Kagoménak sikerült
megnyugtatni Inuyashát.A fiú bólintott,minden rendben lesz.A nap sugarai simogatták
arcukat,s a játékos szél a hajukat cirógatta.Inuyasha rémálma szertefoszlott,a keserű
álomkép összetört.Végre mindenki boldog lehetett,s az élet ment tovább.
THE END |