|
Az egész az iskolában kezdõdött. Kagome reggel fáradtan esett be az iskolapadba egy átvirrasztott éjszaka után. Egy sorsdöntõ dolgozat elõtt állt, de tudta, hogy nem lesz valami fényes, mivel egész éjszaka Inuyasha miatt aggódott. „Tegnap nagyon megsérült Inuyasha; az a hülye majom, minek kellett neki hõsködnie” Kagomét elborította a félelemmel vegyes düh, ahogy a tegnapra gondolt. Maga elõtt látta Naraku szellembábját, aki gúnyos röhögés közepette ráuszította Sangóra saját öccsét, Kohakut, akit rongybabaként használt ellene. Mirokut a darazsakkal fékezte meg. Már csak Inuyasha és õ maradtak…
-
Higurashi kisasszony, segítene kiosztani a dolgozatokat?- a tanár kérése kizökkentette a gondolataiból
-
Igenis, tanár úr- válaszolta bágyadtan.
Amikor kiosztotta a dolgozatokat leült és ráírta a nevét, tovább már nem jutott, mivel a tegnap eseményei forgószélként törtek rá, megint ott állt Kagura, a szélboszorka elõtt. Inuyasha támadt elõször, de ekkor meghallotta Sango sikolyát, aki a Kohakutól kapott ütéstõl félájultan esett Miroku ölébe, de itt már biztonságban volt. Miroku saját életét kockáztatva megvédte Sangot… Kagome felsóhajtott.
-
Valami baj van, kisasszony? Netalán rosszul van? Ma nagyon sápadtan néz ki.
-
Nem, nem, köszönöm, de semmi baj.- „Jaj ez hangos volt, és még a feladatokat sem tudom megoldani”
Kagome még egy kicsit idõzött a dolgozat felett, de hamar belátta, hogy ez reménytelen. Beadta a dolgozatot és gyorsléptekben elindult haza. A tegnapi képsorok mintha újra mozifilmként vetítõdtek volna le. A szemei elõtt volt, amint Inuyasha elõrántja a Tessaigát és a szélbordával lecsap Kagurára, de a semmibõl ott termett Kanna és visszafordítva a csapást, harcképtelenné tette Inuyashát. „Mi az te korcs, már megint bedõltél ennek az egyszerû trükknek” mondta Kagura, és a szélboszorka nevetése visszhangzott újra Kagome fejében. Kagome elkeseredetten megfogta az íját, célzott és lõtt „Most megvagy!” a nyíl belefúródott Kanna tükrébe és egy pillanat múlva már Kanna testében talált utat magának. Kanna eltorzult arccal fogta meg azt a helyet, ahol bele fúródott a nyíl. „Kagura, nõvérem” mondta Kanna, mielõtt köddé vált volna. Kagurát a Kanna halálakor keletkezett lökéshullám kibillentette az egyensúlyából. Miroku, aki Kohakut lebilincselte egyik amulettjével, a darazsakkal nem törõdve megnyitotta a tenyerén tátongó lyukat - amit Narakutól kapott- és a lyuk elnyelte Kagurát. Kagome meglepõdött, ennek ellenére kihasználva a döbbenetnyi szünetet Inuyashához futott. Inuyasha szinte élettelenül feküdt a földön, de Kagome elsõ könnycseppjével, ahogy a csepp végigszaladt az arcán…
A félszellem megszólalt: „Miért sírsz, te buta lány? Engem nem olyan könnyû ám legyõzni.” Halványan elmosolyodott majd elájult.
Kagome ezeken, a képsorokon rágódva hazaért, gépiesen bepakolta a hátizsákjába a létfontosságú dolgokat, persze Shippou chipsérõl sem feledkezett meg, már a kút szélén ült, amikor édesanyja szólt hozzá:
-
Ó, máris menned kell, kicsim? -kérdezte csalódottan Kagome édesanyja. - Pedig ma a kedvencedet készítettem.
-
Sajnálom anya, de sietnem kell. Iuyashának friss kötszerre van szüksége. - és egy a mozdulattal máris a Csontok kútjának a másik oldalán találta magát. Ahogy beleszippantott a középkori friss levegõbe, egybõl elszállt a dolgozat iránti aggodalma, már csak Inuyashára tudott koncentrálni. Kirara a kút mellet várt rá. Kagome felpattant, az idõközben átalakult Kirara hátára, és már repültek is Kaede kunyhójához. A táj az évszakhoz képest gyönyörû volt, a fû selymesen fénylett, a fák lombjába csak néha-néha kapott bele a lágy szellõ. Amint megérkeztek, és beléptek a kunyhóba mindenki megörült, csak Sango volt egyedül szomorú, de Kagomét egyelõre most Inuyasha hogyléte érdekelte. Amint odaült Inuyasha ágya mellé, látta, a félszellem nagyon rossz állapotban van, de már magánál volt és minden áron Naraku után akart menni. Fel akart kelni, de Kagome egy könnyed, mégis erõszakos mozdulattal visszanyomta az ágyba.
-
Még pihenned kell, majd talán egy-két nap múlva, de addig is pihenj. -Kaede anyó lépett be a kunyhóba, friss gyógynövényeket hozott Inuyasha sebeire, a gyógyhatású füvek illata pillanatok alatt bejárta a kunyhót.
-
Na, már jobban is vagyok. - mondta Inuyasha, és egy röpke pillanat alatt, Kagome meglepettségét kihasználva, felpattant és kibicegett a kunyhóból. A lány nyomban utána eredt.
-
Inuyasha, azonnal menj vissza a kunyhóba, neked pihenned kell. Nézz már magadra, merõ seb vagy, alig bírod a Tessaigát megemelni.
-
Nincs szükségem a babusgatásotokra, elég jól vagyok már ahhoz, hogy…
-
FEKSZIK!! -kiabálta magából kikelve Kagome, mivel látta, Inuyashát semmivel sem tudja már megállítani.
-
Ezt most minek kellett? -nyögte Inuyasha, de Kagome visszavonszolta a félig kutya féléig ember szellemet a kunyhóba, lefektette és betakarta. Sango most is szomorú volt. Kagome addig faggatta, amíg el nem mondta mi bántja.
-
… Kohaku az utolsó csata óta még mindig Naraku befolyása alatt volt. - kezdte Sango egy kis unszolás után - Miroku lebéklyózta addig, amíg ki nem találjuk, hogy szüntessük meg Naraku átkát, de az éj leple alatt visszaszökött ahhoz a… ahhoz a… - ekkor kitörtek Sangoból a könnyei, Kagome átkarolta.
-
Nyugodj meg, visszakapod még õt - mondta, és neki is eszébe jutott a kisöccse „Nem is tudom, mit tennék, ha valami baja esne Sotanak, a kisöcsémnek ” - és némán együtt érzett Sangoval. Másnap a gyógyfüvek meggyorsították a sebek gyógyulását, és már aznap Inuyasha nagy örömére elindult a kis csapat.
Út közben furcsa zajokat hallottak az árokból, és egy megégett fiú kúszott oda hozzájuk, segítségért könyörgött.
-
A falum… a falum megtámadták a szellemek. A csa… csa…családom, kérlek, segítsetek!- a gyereknek szokatlan sérülései voltak, mégcsak az égési sérülései hagyján, de az elfagyott karokra nem tudtak választ találni.
-
Ha ki akarjuk deríteni, hogy mi ez, oda kell mennünk!- mondta elszántan Inuyasha.
-
És ha csak egy csapda az egész? -tette fel a kérdést Miroku, ami mindegyikükben megfogalmazódott.
-
Muszáj megkockáztatnunk, hiszen emberek vannak ott!- mondta elszántan Inuyasa
Kagome is így gondolta, de neki vigyáznia kellett a kisfiúra, a többiek elindultak arra, amerre a sebesült fiúcska mondta, Shippou, Kirara és Kagome ott maradtak. Eközben Inuyasháék elérték a falut. Különös látvány fogadta õket, mintha egyszerre pusztított volna tûzvész és jégkorszak. Amint közelebb értek két alakot pillantottak meg. Az egyik egy nõ volt, természetellenesen kék hajjal és fehér ruhát viselt. A másik egy tûzpiros kimonós férfi volt égnek álló vörös bozonttal. Ám ekkor a fák árnyékából megjelent a pávián bundát viselõ Naraku.
-
Inuyasha, már olyan rég nem találkoztunk. Nem hittem, hogy találkozunk még valaha - mondta idegesítõen nyugodt hangon- Kár, hogy ide jöttél, mert most meg fogsz halni. - nevetett
-
Azt csak szeretnéd! - kiáltotta Inuyasha és elõrántotta a kardját.
-
Ja tényleg, had mutassam be két új barátomat: Kimishiot -a nõi reinkarnáció elõre lépett és csinált egy pukedlit - és Yakishiot - most a férfi lépett elõ és biccentett.
-
Kár volt õket idehoznod, mert õk is úgy fognak járni, mint az eddigiek -mondta a félszellem és neki akart rontani Narakunak.
-
Hagyd Inuyasha, úgyis csak egy szellembáb, majd én elintézem-szólt Sango -Csonttörõ!!- Naraku szellembábja kettévágva feküdt a földön. Inuyasha és Miroku felvették a harcot a két lénnyel. Kimishio, a boszorkány volt az elsõ. Yakishio, a férfi udvariasan elõre engedte.
-
Ide elég leszel te is. - viccelõdött a tûzfiú a jégboszorkánnyal, mintha testvérek lennének. A boszorkának, ahogy elõre gondolták Mirokuék, a jég és a víz felett volt hatalma. Hatalmas, éles jégszilánkokat küldött a harcolókra, Miroku megfogta a karján lévõ fûzért, be akarta szívni, de a távolból zümmögésre lett figyelmes.
-
Miroku nem kockáztatta, hogy már a csata elején harcképtelenné váljon, ezért egy ügyes varázsigével kivédte a jégzáport. Inuyasha egybõl ellentámadásba lendült, Kimishio sem várta meg a folytatást õ is támadott. A két energia találkozásánál-Szélborda!! Kimishio meglepõdött, Inuyashának sikerült bevinni az elsõ találatot. Yakishio az utolsó pillanatban közbe avatkozott. Egy hatalmas tûzgolyóval tompította a szélborda erejét, végül is így mind a ketten megsérültek de csak egy-egy karcolás esett rajtuk.
-
Mi az? Mégsem elég ide csak az egyikõtök? -gúnyolódott Inuyasha
Yakishio szemében mintha egy láng gyulladt volna, és szó nélkül neki rontott a félszellemnek. Elõvette a tûzférfi a kardját: Tûzorkán!! Inuyasha az utolsó pillanatban a Tessaigával visszaverte a csapást, ami így is jelentõs krátert csinált a félszellem köré. Most már Kimishio sem tétlenkedett, õ Mirokuval és Sangoval harcolt. A boszorka jelentõs fölényre tett szert azzal, hogy Sango csonttörõjét kettétörte a jégkardjával. De Miroku Sango mérgezõgázával és néhány ráolvasással meg tudta zavarni Kimishiót. Inuyasha hirtelen rohamokkal próbált támadni Yakhishióra, váltakozó sikerrel.
Ekkor távoli nyögésekre lettek figyelmesek és Shippou kúszott eléjük.
-
Inu… Inuyasha… Kagome… - minden erejét összeszedte - Naraku bántani fogja…
-
Hol Shippou? Hol? - kiabálta magánkívül Inuyasha
-
Ka… Kagome, veszély… hatalmas fal…- Inuyasha már nem kapott választ a kérdésére, mivel Shippou elveszítette az eszméletét
-
Mit csinál Naraku Kagomével?- ordította a testvérpárnak Inuyasha. De azok csak egymásra néztek és valami mosolyféle jelent meg az arcukon. Inuyasha kétségbeesetten megmarkolta a Tessaigát és csak Kagoméra tudott gondolni „Ha valami baja eset… Naraku most már biztos nem éli túl a legközelebbi találkozásunkat.”
-
De ti sem!- Inuyasha minden erejét befektette és rátámadt Yakishióra ELLEN HULLÁM!!! A félszellem izmai megfeszültek, a kardból kijövõ energia hatalmas forgószelekként mardosta Yakishio testét. Inuyashának egyetlen csapással sikerült megsemmisíteni a tûzszellemet. Csak egy vörösen izzó nyaklánc maradt meg belõle, amit egy kívülálló a szentékkõ egy tûzpiros másolatának hitt volna. A tûzkövet Kimishio gyorsan felvette a jobb kezébe, és a balkezével a füléhez nyúlt, levette a gyöngyfülbevalóját, ekkor megnyílt a föld, víz tört elõ belõle, az jég vitorlássá változott, és gyorsan elrepítette onnan a jég boszorkányt.
-
Kagome!- A félszellem elindult abba az irányba amerre utoljára látta Kagomét a kisfiúval. „ A kisfiú” Inuyashának összeállt a kép. Naraku már megint az orra elõtt játszotta ki, és csapdába csalta õket.
Inuyasha az úthoz érkezett, egy óriási akadály volt Kagoméék helyén. Inuyasha gondolkodás nélkül neki rontott de az minduntalan visszalökte, Sango és Miroku amikorra odaértek, Inuyasha már ziláltan, lihegve szorongatta a Tessaigát. Újra és újra megpróbálta, de a fal mégcsak el sem vékonyodott. A zajokra egy nõ lépett ki a bokrok közül.
-
Kikyou? - Inuyasha értetlenül állt elõtte, de egybõl a gondolataiba hasított „Kagome odabent van, és ki tudja mit csinált már vele Naraku”
-
Kikyou, segítened kell - mivel Inuyasha a döbbenettõl nem jutott szóhoz, Miroku beszélt helyette - Kagome odabent van és ez az akadály nem eged be egyikünket sem.
-
Kérlek Kikyou, Kagome… - a félszellem kinyögte az elsõ dolgot, ami eszébe jutott
Kagome kétségbeesetten fogta az íját és a nyilait, miután a gyermek, aki idõközben átváltozott Narakuvá, Shippout és Kirarát egy legyintéssel harcképtelenné tette, és kirekesztette õket az akadályon kívülre. Kilátástalannak tûnt a helyzete.
Hirtelen Naraku nevetése törte meg a csendet
-
Mi olyan vicces, te átokfajzat?! -kiabálta Kagome
-
Csak érdekes, hogy te is úgy nézel rám, mint ahogy Kouga nézet rám, mielõtt elvettem volna tõle az ékkõszilánkokat - Kagoménak elfacsarodott a szíve a név hallatán.
-
Mit csináltál vele? - Kagome félelme átváltott dühre
-
Sajnos nem adta nekem az a farkaskölyök önként a lábában lévõ ékkõszilánkokat, így kénytelen voltam kényszeríteni, és mivel másképp nem ment, muszáj volt megölnöm… túl makacs volt.
-
Nem igaz! Csak hazudsz! - kiabálta Kagome, de tudta hogy Naraku ékköve az utolsó találkozásuk óta tényleg gyarapodott.
-
Kouga meg akarta bosszulni a társai halálát, de rájött, hogy nem gyõzhet, viszont a fal visszatartotta, így csapdába esett -mondta Naraku, és Kagoméban csak most tudatosult, hogyha nem tud kimenni, Inuyasháék sem tudnak bemenni, így nincs mód, hogy megmeneküljön.
-
Én nem fogok megszökni, de amíg élek, az ékkõszilánkokat nem engedem, hogy elvedd tõlem! - Kagome belenézett Naraku szemébe, és eszébe jutottak Naraku elõzõ gaztettei -akár az életem árán is megvédelmezem az olyanoktól, mint te! Aljas módon beférkõzöl az emberek bizalmába és a gyengeségeiket kihasználva tönkre teszed õket.
-
Látom helyén van az eszed, de én szívességet teszek neked. Te nekem adod az ékkõszilánkokat, és én cserébe meghagyom az életed, nagyhatalmú úrnõmmé teszlek. Azt csinálhatsz amit akarsz, akár Inuyashával együtt. Azt hiszed, én nem tudom, hogy most is rá gondolsz…
-
Nem tudsz meghatni az alávaló próbálkozásaiddal.
-
Kár érted, pedig velem sokra vihetnéd, ha a szolgám leszel, de most, te is úgy végzed, mint Kouga, és ahogy Inuyasha is végzi majd. Most éppen Kimishio és Yakishio szórakoztatja a kis barátaidat. - Naraku elmosolyodott - Khm… Szóval, kérem a szilánkokat. -és a tenyerét nyújtotta
-
Akkor ki kell, hogy ábrándítsalak. Meg kell, hogy ölj, mert én nem fogom odaadni neked. - Kagome minden erejét összeszedte „Szerettelek titeket Shippou, Sango, Miroku, anya, Sota, nagyapó, és téged is Inuyasha…” ezek a gondolatok kavarogtak a fejében, de ekkor könnyek szöktek a szemébe. - A végsõkig harcolni fogok!- a kezét most is az íján tartotta. „Koncentrálj Kagome, nincs több lehetõséged! El kell, hogy találd”a nyíl sebesen száguldott a páviánbundás alak felé,de azt Naraku egy könnyed mozdulattal eltérítette, így az csak a bundáját sértette meg. Naraku levette magáról az állat szõrméjét, és most szemtõl szemben álltak egymással.
-
Úgy látom, veled is könnyû dolgom lesz, akár csak a többiekkel. - egy határozott mozdulatot tett a karjával, és Kagome máris a földön feküdt. Naraku a lány mellé lépett. - Viszlát, ezek szerint, mostmár nem találkozhatsz Inuyasháékkal. - Naraku felemelte a karját, végleg meg akart szabadulni a lánytól, de Kagoméban volt annyi lélekjelenlét, hogy maga elé húzta az íját így, az vissza verte az átok, ami a falfelé repült és elvékonyította azt, éppen eléggé ahhoz, hogy kívülrõl megsemmisítsék a védõfalat.
Inuyasháéknak sem kellett több, már ott is voltak. Inuyasha odaszaladt Kagoméhoz és gyengéden átölelte.
-
Mit mûvelt veled, ez a féreg?
-
Semmi bajom. - Kagome megpróbált felállni, és tántorogva megfogta Inuyasa vállát, mégis erõtlenül a kutyaszellem ölébe esett.
-
Nyugalom Kagome, mostmár nem bánthat téged, mivel én is itt vagyok. Nem engedem meg még egyszer, hogy egy ujjal is hozzád érjen.
-
Inuyasha… - Kagome szemében ismét megjelentek a könnycseppek.
Naraku, amikor meglátta Kikyout, mosolyra húzta a száját
-
Nocsak, mégiscsak találkozunk, Kikyou - mondta Naraku. Kagome csak most vette észre, hogy õ is ott van.
Kikyout végigjárta a Naraku iránt érzett dühe. „Most meghalsz te hitvány!” gondolta, de türtõztette érzelmeit.
A távolból megint darázszümmögésre lettek figyelmesek, és egy hatalmas jéghajó fedélzetén megjelent Kimishio és Sango öccse, Kohaku. Kimishio leszállt a kétfejû lény hátáról és Naraku elé térdelt.
-
Gazdám, sajnálom, hogy csalódnod kellett bennünk, de még egyszer nem fog megtörténni.
-
Most bebizonyíthatod. - Naraku egy kicsit hátrébb lépett, helyet hagyva Kimishionak.
-
Igenis gazdám, Kohaku hozzám. - most Sangohoz fordult - Te lennél Sango, igaz?
-
Igen, én vagyok. És nem engedem, hogy bántsd az öcsémet.
-
Nem is fogom, inkább õ fog bántani téged. Kohaku gyerünk! - de Kohaku hirtelen nem akart meg mozdulni - Kohaku, öldd meg! -a fiú elindult. Sango minden egyes fegyverét eldobta és elindult az öccse felé
-
Kohaku… - a könnyei már az arcát mardosták - én vagyok az, a te nõvéred. Le tudod küzdeni, csak próbálj emlékezni - Kohaku most lassított elõvette a láncos sarlóját és le akart csapni a nõvérére, de mintha hirtelen meggondolta volna magát, megfordult és Kimisho ellen intézett támadást. Sikerült is megsebezni a vállát. Hirtelen egy darázs szállt oda és Kohaku hátából kivette az ékkõszilánkot.
-
Te átkozott, kis kölyök! Jégtüskék! - Sango hírtelen az öccse elé vetette magát, és felfogta a hegyes jégdarabokat. A jégszilánkokat a védõruházata, ami egy különleges páncélból volt, tompította, de a jégtüskék ennek ellenére felhasogatták a testét.
-
Sango!! - Kohakuban tudatosult, mit tett a nõvére, és már a gondolatai is kezdtek kitisztulni. De egyszerre csak erõtlenné vált és összeesett. Kirara odaugrott a két testvér mellé és a testével védelmezte õket. Mindenki meglepetten állt az események láttán. Miroku Kimishio ellen támadt. A botjával mért csapásokat Kimishiora, de az mindegyiket kikerülte. Miroku egy varázsigével a földre taszította, de ekkor a boszorka elõvette valamit a ruhájából.
-
Yakishio ereje, a pokol tüzének ereje!
Mostmár engem szolgálsz tûzkõ! - Kimishio nyakába akasztotta a vörös követ. Hatalmas lángnyelvek csapdosták körbe a boszorka testét, Mirokunak hátra kellett ugrania, mivel nem akarta, hogy õ is megperzselõdjön. A lángokból kis idõ múlva Kimishio lépett ki, de teljes átalakuláson esett át. A hajába vörös csíkok keveredtek és a ruhája is más lett, de a legnagyobb változás a tekintetében volt. A szemében ugyanaz a láng égett, mint amelyik Yakishio szemében is volt, a gúnyos mosolyra húzott szája viszont változatlan maradt. A boszorka gondolkodás nélkül a meghökkent Mirokura támadt, de Inuyasha kivédte a csapást a kardjával. A boszorkány megint Mirokura támadt. Tûzorkán! Hatalmas tüzes forgószél közeledett Miroku felé, de most Inuyasha már nem volt elég gyors. Az orkánt Miroku a varázsige pajzsával részben visszafordította, de mégis megsérült a lába. Mégis tovább tudta folytatni a harcot
Inuyasha eközben Naraku elé lépett:
-
Sakk-mattból megint erõfölényben, de velem nem számoltál, már elég szenvedést okoztál ebben a világban - megint felemelte a kardját és csapást mért rá. Sikerült eltalálnia Naraku karját - Most meghalsz! - ekkor Naraku maga elé rántotta Kimishiot. A boszorkát végigszántotta a kardból kiáramló energiaörvény.
-
Gazdám, miért? - nyögte Kimishio
-
Úgyis megöltél volna az ékkõért, nem mindegy hogy most halsz meg vagy késõbb. -Naraku gúnyosan elmosolyodott, majd ellökte magától Kimishiot, mint egy használt rongyot. Miroku Sangoékhoz rohant.
-
Kirara, vidd Kohakut és Shippout Kaede anyóhoz. A fiúnak nincs sok ideje, siess, keresd meg, segítenie kell! - mondta Miroku, aki ott maradt Sango mellett és felsegítette. Inuyasha és az idõ közben magához tért Kagome fej-fej mellett álltak csapásra készen. De ekkor Kikyou lépett elõ.
-
Megállj! Hagyjátok! -kiáltotta Kikyou
-
Szervusz Naraku, vagy mondjam azt, hogy Onigumo - Kikyou fölényesen mosolygott, mégis volt valami megnyugtató a tekintetében.
-
Az én nevem most már Naraku.
-
Ne hidd, hogy nem tudom, hogy még mindig Onigumo halandó szíve lüktet benned. Sõt az is a tudomásomra jutott, hogy az a szív értem dobog. -Kikyou mosolygott de ez a mosoly nem gúnyos mosoly volt, hanem…
-
Túl gõgös vagy, hogy beismerd, de miért nem lehetnénk örökre együtt. -Kikiyou most még közlebb lépett Narakuhoz
-
Kikyou, dehát…- Inuyasha értetlenségében nyögött egyet
-
Te is tudod, hogy együtt bármire képesek lehetünk. - Kikyou figyelemre sem méltatta Inuyashát, és átkarolta Narakut, mindenki döbbenten nézte a fejleményeket. Naraku visszaölelt. Amikor már majdnem megcsókolták egymást Kikyou egy mérgezett tõrt húzott elõ a ruhája ujjából, és teljes erejébõl Naraku oldalába döfte.
-
Kagome, Inuyasha! Most támadjatok! Együtt képesek vagytok rá, hogy elpusztítsátok, velem ne törõdjetek.
-
De hát Kikyou…- Kagome és Inuyasha egyszerre tiltakoztak.
-
Csináljátok már, nem bírom tovább lefoglalni!!
Inuyasha tétován felemelte a kardját, de Kagome még mindig habozott.
-
Kagome, muszáj! - ordította Inuyasha. Kagome kifeszítette az íját. Naraku eközben már a kardjával átszúrta Kikyou testét és hatalmas mindent elpusztító csapást akart rájuk mérni, de a méreg legyengítette.
-
-
Szent nyílvesszõ!- a két erõ egymást segítette. A nyílvesszõ átszakította Naraku hirtelen készített védõfalát. Inuyasha pedig visszafordította a csapást, és a mostmár védtelen Narakura zúdította, a Tessaiga erejével együtt. A sok bajt okozó aljas és kétszínû Naraku semmivé lett. De Kikyou még élt… Inuyasha odaszaladt hozzá és gyengéden felemelte a fejét. Az oldalán egy hatalmas vérzõ seb volt.
-
Nyugodj meg Kikyou, meg fogsz gyógyulni. Majd mi ellátjuk a sérüléseidet.
-
Felesleges. - elmosolyodott- Egy halottat akarsz megmenteni?
-
Nem adhatod fel ilyen könnyen!
-
Ennek így kellett történnie. De most jól figyeljetek! Kagome te is gyere közelebb. - mondta Kikyou. Kagome, aki eddig a háttérbõl figyelt, most elõre lépett. - Amint tudjátok a négy lélek szent ékkövét csak egy tiszta szívû ember tudja megtisztítani, de ha jóra használjátok, akkor az örökké eltûnik ebbõl a világból. Amíg éltem, és a szívemet nem mocskolta be a bosszú és a gyûlölet, addig én vigyáztam az ékkõre, és most, az életem árán is, de meg kellett védenem a gonoszságtól. Ez így volt elrendelve… Inuyasha, kérlek, bocsáss meg nekem, önzõ voltam, minden áron a szerelmedet akartam, hiszen ezen a világon nem lehettünk volna boldogok, és a halálodat kívántam. De te élni akartál, kimondatlanul is.
-
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
