Az igazi kaland
Hajnalodott. A Nap vörösre festette a horizontot és neonfénnyel traktálta a tájat. A madarak vidáman csiripelve röpködtek fáról-fára. Ezekben a korai órákban a falu máris nyüzsgő hangyabolyhoz hasonlított, ki-ki végezte a maga teendőjét. Az asszonyok vidáman trécseltek a kútnál a legújabb pletykákról, a munkások pedig ezekben a percekben indultak földjeikre.
A falu mögött kicsi erdő húzódott, eltakarva egy régi, kiszáradt kúthoz vezető utat. Az erdőt kiáltás zengte be, minek következtében a közelben kisebb madárcsapat rebbent fel olyan ijedten, mintha rájuk lőttek volna. Egy fiú és egy lány veszekedett egymással, ketten pedig tétlenül nézték, ahogyan egymást ócsárolják. A veszekedők, (mily meglepő) Kagome és Inuyasha voltak. Ugyanis Kouga a farkasdémon újból megjelent udvarolni Kagoménak. Éppen ezért már órák hosszája tartott a véget nem érő vita.
-Fogalmam sincs mért húzod fel magad ennyire! Ha legalább közöd lenne hozzá, hogy ki látogat meg engem, akkor megérteném. Nem is tudom miért maradtam még mindig veled! Olyan gyerekes vagy! - mérgelődött Kagome.
-Állandóan megmentek egy hisztis lányt, csak tudnám, hogy minek! Folyton csak nyafogsz, és soha sincs hasznom belőle, hogy megmentelek. Használhatatlan vagy Kagome, ennyiről van szó! Menj el ha annyira akarsz! - kiáltotta Inuyasha. Inuyasha érezte, hogy ezzel túl messzire ment. Kagome néhány másodpercig csak döbbenten állt, majd hátat fordított Inuyashának. Leakasztotta nyakából a finom mívű ezüstláncot, melyen az ékkőszilánkokat rejtő üvegcse lógott, és titkon kivett belőle egy szilánkot. Majd megfordult. Szemeiben le nem gördült könnycseppek csillogtak, várva arra, hogy lecsusszanjanak Kagome állán.
-Nekem meg ez a véleményem rólad Inuyasha! - kiabálta keserűen Kagome és Inuyasha lábai elé dobta a nyakából levett üveget, ahol ezer darabra tört. Majd elfutott.
*
Inuyasha megdöbbenve állt. Hogy kezdjen valamit magával, lehajolt az ékkövekért. „Nem kellet volna ezt mondanom neki. Különben sem gondoltam komolyan, csak mérgemben mondtam. Te jó ég! Hiszen az ékkőszilánkok nélkül nem tud visszajönni! Utána kell mennem!”
-Ugye jól tudod Inuyasha, hogy Kagome után kell menned! Nem gondolod, hogy egy kicsit túllőttél a célon? Ne kerülj a szemünk elé, amíg nincs veled Kagome! - szólt szemrehányóan Sango, aki csak most került képbe. Miroku ugyan nem szólt semmit, de Sango szavai mellé fenyegetően villogott a szeme.
-Ne szóljatok már bele, hogy mit csinálok! - ordította magából kikelve Inuyasha, és szélsebesen elnyargalt.
-Szerzetes, szerinted Kagome után ment? - kérdezte Sango.
-Lehet, de most ne avatkozzunk bele a dolgukba. Talán maguktól is kibékülnek. Úgysem tanácsos követnünk Inuyashát, hiszen előttünk úgysem ugrik bele a kútba. Szerintem várjuk meg őket itt. - válaszolt Miroku. Azzal mindketten letelepedtek az időközben nagy lángra szert tett tűzhöz.
-Rendben, de nem hinném, hogy lesz Inuyashában annyi méltóság, hogy bocsánatot kérjen.
-Biztosan lesz. Különben is... Inuyasha mostanában megváltozott... talán bevallja végre Kagoménak, hogy szereti... és ha már ott van, talán nem habozik eltölteni vele egy kellemes éjszakát...
Sango ütése nyomán Miroku fején már jókora púp éktelenkedett...
-Miket gondolsz te róluk? Te perverz, szoknyavadász... Sango itt már nem tudta folytatni elkezdett mondatát, ugyanis Miroku ajkai már az övére tapadtak. Sango először meglepődött, majd átfűzte a fiú nyakát karjaival, és élvezte a rég várt pillanatot...
*
Kagome olyan gyorsan futott ahogyan csak tudott. Szeme előtt elmosódott a világ patakzó könnyeitől. Szemei előtt felsejlettek a kút körvonalai. Már éppen rátette a lábát, hogy beleugorjon, de gondolatai másfelé kalandoztak. „Menjek vissza és csináljak úgy mint ha mi sem történt volna? Nem fogok a nyakába ugrani, hogy még én kérjek bocsánatot!”
Ekkor felhangzottak fejében Inuyasha szavai.
„Megmentek egy hisztis lányt... folyton csak nyafogsz... használhatatlan vagy Kagome! Használhatatlan... használhatatlan... HASZNÁLHATATLAN VAGY KAGOME!!”
Kagome most már zokogott és habozás nélkül beleugrott a kútba.
Hűvös volt a kúton kívül a kora reggeli levegő. Kagome megállt az ajtajuk előtt, mosolyt erőltetett az arcára, és megtörölte az arcát. Belépett.
-Jó reggelt mindenkinek! - köszönt, és leült édesanyja mellé.
-Kagome! Ilyen korán hazajöttél? Azt hittük még két hétig maradsz. No de sebaj. Gyere reggelizni! - szólt mosolygósan anyuka, és szerencsére nem firtatta tovább a dolgot.
-Azt hiszem én felmegyek. Fáradt vagyok egy kicsit. - csevegett tettetett vidámsággal Kagome és felszaladt a lépcsőn. Bezárta maga mögött szobája ajtaját, és az ágyára vetette ,magát. Belealudt fájdalmába.
*
Inuyasha fáról fára ugrált, és egyenesen a kútba ugrott. „Mennyire megbántottam. Tényleg túlzás volt amit műveltem.”
Inuyasha kimászott a kútból és felugrott a szent fa egyik ágára, ahonnan tökéletes rálátása nyílt Kagome ablakára. Odaugrott az ablakpárkányra és gyengéden megtolta az ablakot. Az engedett, és belépett a szobába. Rögtön megcsapta orrát Kagome kellemes illata. A szoba közepén állva Inuyasha ránézett az illatfelhő tulajdonosára. Kagome mélyen aludt, csak két kósza hajtincs tévedt az arcába.
„Milyen szomorú és megtört még álmában is. Azt hiszi, hogy még mindig Kikiyout szeretem...” - gondolta Inuyasha és bebújt Kagome mellé az ágyba. Mindkettejüket gondosan betakarta és ő is álomba merült.
Az Nap lebukni készült a magas hegyek mögé, hogy átadja helyét a Holdnak. Fénye az ablakon át Kagome arcára esett. Hunyorogva, kialvatlanul nyitotta ki álmos szemeit. Megdöbbenve észlelte, hogy erős karok fonják át derekát.
-Inuyasha! Hogy kerülsz te ide?
Inuyasha is felébredt és készségesen válaszolt.
-Érted jöttem! Nélküled nem megyek vissza!
-Dehogyisnem! Én már eldöntöttem, hogy soha többé nem megyek vissza. - Inuyasha magához húzta Kagomét és lágy csókot lehelt Kagome ajkára. Kagome arcán egy könnycsepp gördült le.
-Velem kell jönnöd Kagome! Szükségem van rád! Te mutattad meg nekem, hogy mi az a szeretet - suttogta Inuyasha – szeretlek Kagome. És újból megcsókolta.
-Én is szeretlek Inuyasha! - szólt a lány, és átölelte őt. Egymás karjaiban aludtak el.
*
Inuyasha és Kagome másnap reggel kéz a kézben jelentek meg a középkori Japánban. Percenként megcsókolták egymást, mintha attól félnének, hogy a következő pillanatban elszakítanák egymástól őket. Egyedül Sangóéknak vallották be kapcsolatukat, akik örömmel fogadták a hírt.
(Én megmondtam Sango! - kommentálta Miroku.
(De AZ biztosan nem történt meg közöttük! Te mindig csak arra tudsz gondolni!)
Inuyasha nyughatatlansága miatt azonban már aznap elindultak ékkőszilánkokat keresni, ugyanis a szent ékkő még mindig nem volt egyben. Éppen egy erdőn haladtak át. Hirtelen a fák koronája elzárta az eget, és elűzte a biztonságot jelentő fényt. A semmiből Naraku testének körvonalai sejlettek fel.
-Szervusz Inuyasha! Mostanában mindig a kis barátaiddal együtt jössz megküzdeni velem. Csak nem félsz tőlem? - Naraku hátborzongató kacajt hallatott, Inuyasha pedig vicsorogni kezdett. - Most viszont én hoztam egy-két ismerőst, hogy legyen mivel elfoglalnod magad. - szólt, és a háta mögött ezer és ezer szellem jelent meg.
-Még elviszem amiért jöttem, azután Inuyasha magadra hagylak. - vigyorgott gonoszul Naraku, és eltűnt. Kagome háta mögött bukkant fel újra. Egy sikoltás után Kagome már ernyedten lógott Naraku karjaiban.
-Kagome!!! - Inuyasha már készült lesújtani rá a szél bordával, de Naraku köddé vált.
-Viszlát Inuyasha! - Naraku távoztával az összes szellem támadásba lendült. Inuyasha tudta, hogy csak a szél bordával győzheti le ezt a sok szellemet, ha időben akarja megmenteni Kagomét.
Egy kiáltás nyomán az összes szellem feje porba hullott.
-Sango, Miroku! Maradjatok itt, én megkeresem Kagomét! - azzal Inuyasha Naraku után eredt.
*
Kagome arccal lefelé hevert a porban. Óvatosan felkelt és körülnézett. Körötte terjedelmes sziklák nyújtogatták csúcsaikat felfelé. Egy apró nyíláson át a Hold szórta fényét a barlangba, ahol volt. Előtte pedig Kikiyou állt. Kagome a nyílvesszői után kapott, de nem találta tegezét.
-Ezeket keresed? - kérdezte Kikiyo, és gyűlölettel nézett Kagoméra. Egy intés nyomán Kagome a barlang falához csapódott, majd a földre rogyott. Kagome szédült a fejét és testét ért ütéstől, mégis felállt.
-Meg sem kell kérdezned, hogy miért vagy itt. - szólt Kikiyou – Naraku volt olyan kedves, hogy elhozott téged ide, hogy veled álljak bosszút Inuyashán. A szeme láttára fogsz meghalni, hogy egész életében szenvedjen a bűntudattól! - Kikiyou csengő kacajt hallatott, majd előhúzott egy tőrt és Kagome hasába szúrta. A rémült lánynak védekezni sem volt ereje. Kikiyou kihúzta a tőrt, és egy újabb intés nyomán három szélsebesen száguldó nyílvessző fúródott Kagome hátába, ő pedig a földre zuhant.
-Ne aggódj! - suttogta Kikiyou – addig úgysem nem halsz meg amíg Inuyasha nincs itt.
*
Inuyasha végre kiszimatolta Kagome nyomát. Egy barlang előtt megállt. „Ide vezetnek a nyomok. Be kell mennem.” A barlangból baljóslatú szellő cirógatta a fiú arcát. Inuyasha mind beljebb haladt a barlangban. Az egyik termet bevilágította a holdfény. Szörnyű látvány tárult a fiú szeme elé. Kikiyou a terem közepén állt. Közvetlenül mellette Kagome feküdt. Óriási vértócsában hevert a teste. Hasában szúrt seb éktelenkedett, amiből folyamatosan ömlött a vér. Arca piszkos volt a ráragadt portól. Haja alól és szája sarkából vékony csíkban csordogált a vér. Hátából három tollas nyílvessző állt ki. Szája félig nyitva volt, szeme pedig üvegesen meredt a semmibe. Ez a kép kísértette álmaiban is.
-Kagome! - kiáltotta kétségbeesetten Inuyasha – Mit tettél vele Kikiyou?
-Ha azért aggódsz, akkor közlöm veled, hogy még nem halt meg. A szemed láttára fog meghalni a kis barátnőd, hogy már második szerelmed halálát sirasd egész hátralévő életedben. És mindezt a bosszúért! - szólt a lány, és arcán a mosoly vicsorba torzult, ami kísértetiesen emlékeztette Inuyashát a Naraku arcán lévő tébolyult arckifejezésekre. „Ez már nem ugyanaz a Kikiyou, akibe 50 évvel ezelőtt beleszerettem. Én már Kagomét szeretem, és ezt a szerelmet nem fogom feladni, egy ál testben lévő lélekért.” - Kikiyou keze mozgásával Kagome teste felemelkedett, hogy halálos csapást mérjen rá. Inuyasha viszont addigra már előhúzta a Tessaigát. Egy csapással kettévágta Kikiyout. A földön egy kis csontkupac maradt utána, amit tömegesen hagytak el a csillogó lelkek.
Inuyasha karjaiba vette Kagomét. Biztos volt benne, hogy a halálán van. Szája kékes színű lett, arca pedig falfehér volt.
-Talán még megmenthetlek Kagome. - mondta szomorúan Inuyasha, és elnyargalt vele a hajdani Kikiyou szülőfaluja felé, Kaede anyó segítségében bízva. Tudta, hogy ez lehet az egyetlen esélye. A lágy nyári szellő letörölte arcáról a könnyeit.
*
Inuyasha szinte rárontott Kaedére, aki egy kék kenőcsöt öntött át egy tálba. Kaede kis híján elejtette ami a kezében volt. Amikor meglátta a fiú karjaiban ernyedten lógó lányt elfehéredett, (már amennyire az ő arcán látszott) és köszönés nélkül mondandója közepébe vágott.
-Miért nem vigyáztál rá jobban? - kérdezte, de rögtön megenyhült Inuyasha arcát látva. - Ide sürgős segítség kell! Tedd le, és menj ki! Addig keresd meg a többieket.
Inuyasha a nádfüggöny egy lebbenésével eltűnt. Kaede mesterkedése nyomán Kagome teste már tiszta volt, számos kötés és kenőcs fejtette ki hatását rajta. Kaede letörölt néhány verejtékcseppet a homlokáról, és ráérősen kisétált szerény viskója elé, ahol már ott toporgott idegesen Inuyasha, Sango, Miroku és Shippou.
-Még éppen idejében értél ide Inuyasha. - szólt Kaede – Ha öt perccel később érkezel, akkor elvérzik. Legközelebb jobban vigyázzatok rá! Újból nem élne túl ilyen sebeket. Így is kerek egy hónap alatt fog felépülni. Túl van az életveszélyen, de most már csak az ő akaratán múlik, hogy életben marad-e. Bemehettek hozzá, most alszik.
-Menj csak Inuyasha! Mi itt kint megvárunk. - mondta Miroku, és a fiú vállára tette a kezét.
Inuyasha belépet és Kagome fekhelye mellé ült. A lány időnként szerelme nevét suttogta verejtékben fürödve, és keze szüntelenül matatott a semmiben.
Inuyasha már második napja virrasztott Kagome mellett, és a helyzet csak annyiban változott, hogy társai néhányszor bejöttek, és megkérdezték, nem aludna-e, vagy nem éhes-e. Inuyashát a két nap alatt gondolatai és lelkiismerete kínozták együttes erővel. A fiún sokszor eluralkodott a félelem, hogy elveszítheti szerelmét. „Nem halhat meg... az én hibám ha meghal... remélem elég erős, hogy túlélje... Kagome szükségem van rád... gyere vissza.” Ekkor valami visszarántotta őt a valóságba...
*
Kagome sötétben feküdt. Nem tudott levegőt venni. A levegő a sötét, lebegő térben fullasztó volt és száraz. Kaparta a torkát. Minden erejével küzdött a halál ellen, mely ott terpeszkedett felette várva, hogy mikor adja meg magát. Órákon át viaskodott a felette lebegő szellemalakkal, aki lágy szavakkal igyekezett őt magához édesgetni.Vért izzadt és már fogytán volt az ereje, amikor földöntúli hang csendült a fülében.
Kagome...
Kagome...
...van elég erőd hozzá...
… szükségem van rád … gyere vissza... gyere vissza...
-Inuyasha! - Kagome érezte, hogy könnyei az arcát mossák... és akkor felébredt.
*
A lenyugvó Nap néhány aranysárga sugara kereste az utat befelé a viskóba. Talán úgy gondolta visszahozhatja a halál kapujából a lányt, aki bent fekszik. Bárki más idegen azt gondolta volna, hogy a lány csak rosszat álmodik. Szenvedése nyilvánvaló volt, teste folyamatosan rángatózott, igyekezett ledobni magáról a képzeletbeli béklyókat.
Kagome arcán végigfutott egy sárga csík. Pillái megremegtek, és kinyitotta a szemét. Mellette Inuyasha ült, látszólag elmerülve saját világában.
- Inuyasha. - hangzott egy erőtlen kis hangocska az ágy felől. Inuyasha felkapta a fejét. Szája mosolyra húzódott.
Isten hozott újra itthon Kagome. - szólt és átölelte Kagomét. Könnyei Kagomére hullottak. - Azt hittem már nem jössz vissza. Úgy féltem Kagome.
Hiszen te hoztál vissza! - suttogta a lány, és elkomorodott. -szinte már meghaltam, de a te hangodat hallottam... olyan furcsa volt... arra kértél, hogy jöjjek vissza hozzád. Köszönöm neked. - és megcsókolta Inuyashát... azaz csak csókolta volna, ugyanis nem engedte ezt a hasában lévő szúrt seb.
Pihenned kell. Még hozzá jó sokat. - nevetett Inuyasha – Azután majd megengedhetsz magadnak efféle mutatványokat. Ne aggódj itt leszek veled.
Erre a végszóra rontottak be a többiek.
Kagome! Jól vagy már? - És egyszerre siettek megölelni a lányt, Miroku, Sango és Shippou.
Óvatosabban! Pont ott fáj! - kiabálta Kagome, nyögve a döbbenetes súly alatt.
Ne haragudj rájuk! - vigyorgott Inuyasha – Már mindannyian annyira vártuk, hogy felébredj.
Pont olyan gyerekesek, mint én. - jegyezte meg csak úgy mellesleg, mire nevetés tört ki a kunyhóban. Kagome érkezésének mindannyian egyformán örültek.
*
˙Már egy év eltelt Kagome sebesülése, és Naraku halála óta. Kagome és Inuyasha együtt mutatták meg a szerelem erejét, és hogy milyen érzés szívből szeretni. A szent ékkő Kagome őrizetében volt. A Naraku ellen felesküdött szövetségük ugyan nem bomlott fel, hanem azóta nagyobb erővel küzdöttek a szellemek ellen. A kis csapat Kaede falujában telepedett le, beolvadva az egyszerű emberek közé, pedig ők korántsem voltak közönségesek. Közös erejük volt csak képes arra, hogy megvédje az ékkőt, valamint ők szimbolizálták a négy lelket, mely ezt alkotta. Bár a faluban telepedtek le, mégsem mindig ott tartózkodtak. Gyakran keltek útra, hogy démonokra vadásszanak, mint hajdan a szellemirtók.
Egy csúnya, esős napon Inuyasháék a falubeli házukban pihentek. Az ég tele volt szürke esőfelhőkkel, de szemlátomást még nem tudta eldönteni, zúdítson esőt a földre, vagy ne. Most már Kohaku is velük tartott. A helyiség közepén, egy edényben vígan rotyogott az ebédnek szánt étel, amit időnként Kagome megkevert. (Kagome főzőtudománya sokat fejlődött, miután kiismerte, hogy milyen ételeket szeret Inuyasha.) Vidáman beszélgetett mindenki, kivéve Inuyashát. Ő magányosan üldögélt. Valami nyugtalanította. „Miért érzem úgy, hogy Kagome eltitkol előlem valamit?”
Kagome kecses alakját narancssárga derengésbe vonta a tűz.
-Átveszed egy kicsit Sango? - kérdezte hirtelen Kagome.
-Persze.
Kagome kézen fogta Inuyashát, és egy félreeső sarokba mentek.
-Úgy látszik nem titkolhatom előled tovább. - suttogott sejtelmes mosollyal az arcán. - Gyerekünk lesz Inuyasha.
Inuyasha a döbbenettől néhány másodpercig csak tátogni tudott
-Mi? Hogy nekem... - nekünk – egészítette ki Kagome. - … hogy nekünk...
-Kagome ez csodálatos! Apa leszek! - utolsó szavait már hangosan mondta.
-Ez tényleg csodálatos! - szólt Miroku, és hátba veregette Inuyashát, közben pedig rákacsintott Kagoméra. - Mikor történt?
-Nem rád tartozik... - szólt Inuyasha, és tőle is kapott Miroku egy púpot a feje búbjára.
-Tényleg nekünk még miért nem lehet Sango? Ha jól emlékszem tízet, húszat ígértél... - Mindenki meglepetésére azonban Sango nem kezdett el kiabálni, csak elpirult.
-Azt hiszem sikerült...
-Mi? - döbbent le Miroku.
-Látod? Én megmondtam, hogy nem csak meghízott... - súgta Inuyasha Miroku fülébe.
Most Inuyasha kapta meg a magáét a púpokból Kagome ütéseitől.
-Tapintatosságról nem hallottál még Inuyasha? - kérdezte a lány.
-Na elég már! - szólt Inuyasha – Ahhoz képest, hogy terhes vagy még mindig elég nagyokat tudsz ütni!
-Jut eszembe Miroku! - kapcsolódott be Sango. - Nekünk nem is duplán, hanem triplán sikerült. - Inuyasha erre füttyentett.
-Ez aztán szép teljesítmény Miroku! Rögtön elsőre... Nem rossz...
-Mi az Inuyasha? Netán nem elég neked ez az egy? - helyezte rá a kezét a hasára Kagome.
-Hát... nem is tudom... - vigyorgott Inuyasha sokat sejtetően. - Szerintem nem elég.
-Mi? - lepődött meg Kagome – Meg sem született még ez, de már még egyet akarsz! Kezdesz olyan lenni, mint Miroku!
-De ugye azért van esély még egyre? - kérdezte Inuyasha, és kiskutyaszemeket meresztett Kagoméra, mire a lány felnevetett.
-Annyira gyerekes vagy... és ellenállhatatlan. - sóhajtott Kagome. - De talán van még esélyed... - mondta, mire Inuyasha felderült.
-És mondd! Hányat akarsz még? - kérdezte.
-Ha átmész Mirokuba, akkor nem sokat... de ha jól viselkedsz, akkor talán...
Mindannyian ezekben a pillanatokban érezték, hogy az igazi kaland számukra csak most kezdődik...
Vége. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
