Gyönyörű tavaszi nap volt, mikor hőseink egy erdő hűs ligetében pihentek meg. A nap fényesen ragyogott az égen, a bárányfelhők csak néha takarták el.
Inuyasha szemeit pihentetve feküdt egy pokrócon, amit Kagome hozott a saját világából. A lány éppen a meglévő ékkő darabokat számolgatta, de gondolatai teljesen máshol jártak. Tűnődött, hogy vajon mi az oka azoknak a furcsa érzéseknek, amiket Inuyasha közelében érez.
Bambulva nézegette a pihenő fiút, és gondolatai folyton a megoldást keresték.
- Kagome – érintette meg óvatosan Sango a lány vállát.
- Sango – rezzent meg Kagome, és rámosolygott a démonvadászra.
- Min gondolkozol? Csak nem Inuyashán?
- De – felelt Kagome. Egyedül Sango tudta, hogy milyen szálak fűzik a lányt Inuyashához.
- Szerintem ideje lenne elmondani neki, mit érzel, Kagome! Nem csinálhatod ezt tovább magaddal!
- De úgy félek a visszautasítástól! Miért kéne hinnem, hogy szeret, mikor ott van neki Kikyo? – felelt elkeseredetten Kagome, és próbálta elnyomni a könnyeit.
- Kikyo-val 50 éve volt igazi kapcsolata! Biztos vagy benne, hogy őt szereti?
- És te biztos vagy benne, hogy engem szeret?
- Azt csak akkor tudhatod meg, ha te elmondod neki, mit érzel – tette Sango Kagome vállára a kezét.
Kagome nem tudta, mit tegyen. Inuyasha már őket nézte, és nem értette, mi történik.
- Valami baj van? – kérdezte széttárt karokkal.
- Nincs semmi. Semmi – felelt gyorsan Kagome, és felállt, majd elindult befelé az erdőbe.
Sango szemrehányóan nézett Inuyashára.
- Miért nem mész utána?
- Én? – hökkent meg a fiú. – Miért kéne utána mennem?
- Ne játszd az agyad… Ő itt egy áldozat, Inuyasha! Ő…
Itt elállt Sango szava. Nem akart Kagome helyett bevallani mindent, így igyekezett kitalálni valamit.
- Ő… nagyon… egyedül van – nyögte ki, és Mirokura nézett. A szerzetes vigyorogva bámulta az eseményeket.
- Valóban? Biztos meg tudja oldani a problémáit – felelt Inuyasha.
- Hát jó. De tudd meg, így semmi nem lesz olyan, ahogyan te szeretnéd, Inuyasha – szólt Sango, és hátat fordított a fiúnak.
Kagome tanácstalanul barangolt az erdőben, és folyton azon tűnődött, amin Sango-val beszélgettek.
„Kikyo-val 50 éve volt igazi kapcsolata! Biztos vagy benne, hogy őt szereti?”
Nem volt biztos benne. Csak abban, hogy az együtt töltött idők alatt nagyon megszerette Inuyashát, és nagyon fájt volna lemondania róla.
Hirtelen zajt hallott. Megfordult, és meglátta az egyik fa ágán ülni Inuyashát.
- Mit keresel itt? – kérdezte Kagome meglepetten, és a szoknyája csücskét gyűrögette.
- Sango mondta, hogy jöjjek utánad. Egyedül vagy, állítólag – felelt gúnyolódva Inuyasha, és maga sem tudta, miért beszél így a lánnyal.
- Nem vagyok egyedül – makacskodott Kagome. – Csak…
„Szerintem ideje lenne elmondani neki, mit érzel, Kagome!” – jutottak eszébe Sango szavai.
- Inuyasha, én…
- Jaj, Kagome, kérlek, nyögd már ki, mi a bajod! – ugrott le a fáról Inuyasha.
- Amióta együtt keressük a szilánkokat, azóta nem is tudom… nagyon… megszerettelek – nyögte ki Kagome, és várta Inuyasha reakcióját. De mielőtt a fiú megszólalhatott volna, Kagome folytatta. – Tudom, hogy neked ott van Kikyo, és nem is akarok közétek állni… Ezt is csak azért mondtam el, mert nem akartam tovább szenvedni miatta…
Kagome szeret engem? – hökkent meg a fiú, és nem tudta, mit feleljen.
- Sajnálom, ha ezzel összezavartalak, de… sajnálom – sírta el magát Kagome, és elszaladt Inuyasha elől.
Sango, Inuyasha, és Miroku csöndben ültek a tűz körül. Órák teltek el azóta, hogy Kagome elment, de még mindig nem tért vissza.
- Nem kéne megkeresned, Inuyasha? – törte meg a csendet Miroku.
- Hagyni kell, hogy megeméssze – felelt Inuyasha helyett Sango.
- De mi van, ha baja esett? – folytatta Miroku.
- Fogd már be, az istenért! Így nem lehet gondolkozni – tört ki Inuyasha, de aztán felnézett a barátjára. – Sajnálom Miroku… Csak kicsit… furcsán érzem magam.
- Semmi baj – felelt a szerzetes mosolyogva, és beletúrt a tűzbe egy bottal.
Pár percig újra csönd volt, aztán a hátuk mögül léptek hallatszottak.
Inuyasha hátra fordult, reménykedve, hogy Kagome tért vissza, de nem ő volt az, hanem Kikyo.
- Inuyasha! Beszélnünk kell.
A hanyou lassan felállt, és bement a papnővel az erdőbe.
Kagome – miután alaposan kisírta magát – úgy döntött, hogy elindul visszafelé. Lassan ment, mert tudta, hogy nehéz lesz újra Inuyasha szemébe néznie.
Eleinte nem figyelte merre megy, ezért megállt, hogy körülnézzen. Ahogy gondolkozott, hangokat hallott kelet felől, ezért elindult. Viszont egyből megtorpant, amikor megpillantotta Inuyashát. Nagy levegőt vett, és már nyitotta volna a száját, mikor feltűnt, hogy a hanyou nincs egyedül. Ott állt előtte Kikyo.
Kagome szíve ezer darabra tört, akárcsak a Szent Ékkő.
Nemrég vallottam szerelmet neki, ő mégis Kikyo-t választotta – gondolta Kagome, és újra eleredtek a könnyei.
Sejthettem volna – gondolkozott tovább, és a táborig meg sem állt. Ott zokogva borult Sango nyakába.
- Kagome, mi történt? – hökkent meg Sango, és vigasztalóan simogatta a lány hátát.
- Láttam… őket…
- Kiket? – kérdezte Miroku, és ő is odaült Sango mellé.
- Inuyashát… és… Kikyo-t – hüppögte Kagome, és tovább rázta a zokogás.
A fenébe – gondolta Sango, és magához ölelte a lányt.
- Nem lesz semmi baj, Kagome – suttogta a démonvadász, és keserűen nézett Miroku-ra. A fiú is tanácstalan volt. Mindhárman azok voltak.
Inuyasha megérezte Kagome illatát, miközben Kikyo-val beszélgetett, de nem fordult meg. Gondolta, hogy a lány ismét megsértődött, de azt nem is sejtette, hogy mennyire.
- Inuyasha, én nem tudom, mi van veled. Emlékszel, mikor megígérted, hogy elveszel feleségül? Hogy milyen gyönyörű jövő állt volna előttünk? Mi történt veled?
- Kikyo, én azt hiszem, hogy…
Még magának is képtelen volt bevallani, de a szíve mélyén tudta, hogy már nem szereti Kikyo-t. Legalábbis nem annyira, mint a reinkarnációját, Kagome-t.
- Mit hiszel, Inuyasha? Nem mondhatod, hogy nem szeretsz! Az nem lehet – rémült meg Kikyo. Tudta, hogy képtelen lenne elveszíteni Inuyashát.
- Nem mondanám, hogy nem szeretlek. Csak… azóta sok év eltelt, Kikyo. Nem várhatod, hogy minden ugyanolyan legyen!
- Az ingatta meg a bizalmadat irántam, hogy odaszegeztelek ahhoz a fához?
- Jaj, dehogyis! Én még mindig bízom benned, Kikyo, csak… már… nem szeretlek úgy, mint azelőtt.
- Beleszerettél Kagome-ba, igaz? – kérdezte villámló szemekkel a papnő, és hátrált egy lépést.
Inuyasha nem tudott mit válaszolni. Legalábbis nem akart válaszolni.
- Értem – felelt keserűen Kikyo, de az agyában már a bosszú tervét fontolgatta.
- Sajnálom – szólt Inuyasha, és pár másodperc múlva már sehol nem volt.
Kagome éjjelre egészen megnyugodott. Egyedül feküdt egy pokrócon, amin eddig Inuyashával osztoztak. Mivel a hanyou azonban nem került elő éjfélre sem, hőseink úgy gondolták, hogy nem várják meg, és lefekszenek.
Mindenki el is aludt, kivéve Kagome-t. A lány nyugtalanul forgolódott, nem bírt megélni az Inuyasha által táplált érzéseivel. A szíve azt súgta, hogy ne hagyja annyiban, a teste azonban már feladta a küzdelmet a fiúért.
Inuyasha jóval éjfél után tért vissza a táborba. Óvatosan odaült az éber Kagome mellé, aki hallotta minden mozdulatát. És érezte is.
Ugyanis a fiú miután leült, gyengéden arcon csókolta a lányt. Kagome testében minden izom összerándult, libabőr szaladt a karján és az egész testén.
- Ó, Kagome – suttogta maga elé Inuyasha, és a holdat bámulta az égen.
A lány szólalni sem bírt, megdermedve feküdt a pokrócon, akár egy darab fa. A fiúnak sikerült tökéletesen összezavarnia. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
