5. Fejezet – Baráti közbenjárás
Inuyasha csöndesen haladt végig az éjszakán, barátai illatát követve. Kagomenél járt, hogy valamiféle nyomot vagy bizonyítékot találjon arról a fickóról, akinek a lány a kék doboz tartalmát szánta. Talált is valamit, méghozzá ugyanabban a fiókban, ahol rálelt azokra az undorító vackokra. Ez csupán egy apró cetli volt, mégis gyanakodni kezdett, de nem tudta elolvasni az írást így egy választása maradt: segítséget kell kérnie Mirokutól.
Ahogy beért az erdőbe az illat erősödött, hamarosan zajra lett figyelmes és ráismert Sango hangjára. Az estét egy kis tisztáson töltötték, a tábortűz mellett pihenve s maguk köré több tucat imatekercset helyeztek fel, hogy az illetéktelen démonok ne juthassanak át a pajzson. Inuyasha kilépett a sötét erdőből, ami a rétet körülölelte és megpillantotta a békésen cseverésző társaságot.
- Hé! Miroku! – kiáltotta mogorván félbeszakítva beszélgetésüket.
Társai összerezzentek a hangra: Sango a kardja után kapott, Miroku megmarkolta a botját Shippou pedig sietve elbújt a közeli bokorban. Csak Kirara maradt nyugodt, ő démon létére érezhette a hanyou szagát, s békésen szuszogott tovább gazdája ölében.
- Inuyasha? Megijesztettél minket! – kiáltott fel Sango és jobb kezét mellkasára tette, hogy lecsillapítsa szapora légzését.
Shippou előmászott rejtekhelyéről és felugrált Miroku vállára, hogy egy magasságba kerüljön a hanyouval.
- Visszajöttél. – mondta nyílt döbbenettel Miroku.
- Beszélnem kell veled… négyszemközt! – közölte, miközben jelentőségteljes pillantást vetett a kitsunera.
- Én nem beszélnék azzal a szeméttel Miroku! – morgott a féldémonra egy szúrós pillantás kíséretében – Kagome megint miatta ment el!
- Hé Shippou, ha kíváncsi lesz a véleményedre, akkor majd értesít, addig is fogd be a szád! – ugatott Inuyasha, és egy ütéssel nyomatékot adott szavainak.
- Baka! – horkant fel a kitsune és hátra sem pillantva elugrált a színről.
Miroku sietve követte a tomboló hanyout az erdőbe.
- Miről akartál beszélni velem? – kérdezte miután elég távol értek a tisztástól, hogy bizalmasan megvitathassák.
Inuyasha előhúzott a kimonója ujjából egy darabka papírt és átadta a szerzetesnek.
- Mi van ráírva? – követelődzött és elfordította tekintetét, kerülve a csodálkozó pillantást, amiért nem tud olvasni. Nem volt könnyű felfednie a gyengeségeit egy másik férfi előtt, különösen, ha az a valaki Miroku volt. De a houshi nem szólt semmit, csak a papírlapra koncentrált s miután végzett a kacskaringós írás kibogarászásával furcsa kifejezéssel nézett vissza Inuyashara.
- Kitől kaptad ezt Inuyasha? – próbált puhatolódzni.
- Számít ez valamit? – morogta kitérően – El tudod olvasni vagy nem?
- Természetesen el tudom olvasni – mondta nyugodtan Miroku - de nem hinném, hogy fel kéne olvasnom, hacsak nem neked szánták.
- Én, öhm, Kagometől kaptam – habogta kényelmetlenül. Végül is ez nem volt akkora hazugság. Az ő szobájában találta.
- Oh, értem. – mondta csintalan csillogással a szemében Miroku. – Rendben, ebben az esetben szívesen felolvasom neked. Azt írja – megköszörülte a torkát és ünnepélyes kifejezéssel az arcán olvasni kezdte –
Kedves Inuyasha!
Tudom, hogy sokat veszekedtünk egymással, de nem tudom tovább rejtegetni az igazi érzéseimet. Bevallom, hogy titokban mindig is szerelmes voltam beléd. Holnap várok rád a Szent fánál, hogy személyesen is bevallhassam az érzéseimet. De én nagyon szégyenlős vagyok, ezért lehet, hogy kicsit meg leszek lepve, amikor megjelensz. Ráadásul tettethetem, hogy soha nem is írtam neked, de biztosítalak, teljes szívemből szeretlek és nem tudok nélküled élni.
Őszinte szerelemmel: Kagome.
Inuyasha gyanús pillantást küldött a szerzetes felé.
- Ez mind rá van írva, hö? Elég hosszú volt ehhez a kis cetlihez képest…
- Azt állítod, hogy hazudok? Én egy szent szerzetes, Buddha elkötelezett követője? – kérdezte Miroku komoly kifejezéssel az arcán.
- Meg vagy lepődve?! Én nem neveznélek éppenséggel szentlelkűnek! – morgott rá Inuyasha.
- Ne hazudj neki Miroku! – kiáltotta a hirtelen megjelenő Shippou és feltolakodva a houshi vállára s úgy tett mintha a szöveget olvasná. -
Hé Inuyasha!
Utállak! Soha többé ne zaklass engem, kivéve, ha a kicsi Shippounak szüksége van rám. Mert ellentétben veled őt nagyon szeretem és szeretnék a kedvében járni. Ne felejts el figyelmeztetni, hogy hozzak neki valami ajándékot. Sajnos nagyon feledékeny vagyok, ezért elfelejthetem, hogy írtam neked, de csak emlékeztetned kell!
Kagome
Ezt írja valójában!
- KIZÁRT, HOGY EZT ÍRJA! – ordított Inuyasha, miközben nekiesett a kitsunenak.
- Honnan tudod, Baka?! – visított vissza Shippou, ahogy elmanőverezett az ütés útjából – Nem tudod elolvasni! Ostoba vagy! Én kisgyerek létemre értem mit ír!
- Menj a pokolba vakarcs! – vicsorgott agyarait villogtatva – Nem az én hibám, hogy nem volt senki, aki megtaníthatott volna!
- Inuyasha! – vágott közbe Miroku, miközben a botjával a hanyou fejére mért egy ütés – hagyd békén Shippout! Nincs időd játszadozni. Sietned kell, eleget tenni annak, amit a levél ír!
- Oh, rendben tenni fogok érte! – morgott a fejét dörzsölve. Kitépte a cetlit a szerzetes kezéből, és visszasietett a táborhoz – Sango! – kiáltott.
- Hagyj ki engem ebből! – vetette oda a szellemírtó félvállról.
- Mi?!?! – ordított Inuyasha és letarolva egy cserjést átvágott az erdőn – Én mindig segítek neked!
- Jól van, jól van… - sóhajtott szemeit forgatva – Miről lenne szó?
- Csak olvasd fel, hogy mi van erre a szarra írva! – követelte.
- Ez minden? – kérdezte Sango és küldött egy lekicsinylő pillantást a fák közül kilépő Mirokunak – Mért kínzod őt? Végre volt egy kis nyugtom nélkületek…
- Én? – kérdezte ártatlanul a houshi, sértett kifejezéssel az arcán. Odalépett a lányhoz és tenyerében vette a kezét – Sango én egy szent szerzetes vagyok, csak a legjobbat akarom minden ember számára
- Én meg csak a másik kezemet akarom! – mordult rá és kirántotta karját az erős szorításból, de Miroku nem adta fel és jobbja a lány derekáról a fenekére vándorolt.
Sango elhúzódott tőle és gyilkos, kivörösödött arccal nézett rá, majd hatalmas ütést mért fejére a hiraikotsuval, ami kisebb visszhangot okozott a völgyben.
- És mégis megéri – sóhajtott ábrándozva a fején nőtt púpot tapogatva Miroku.
- Hé ti ketten! – ordított rájuk a féldémon – Tegyétek most félre a személyes problémáitokat! Van jobb dolgom is, mint titeket hallgatni!
- Bocsáss meg Inuyasha – válaszolta Sango kissé gúnyolódva – Kérlek, add ide az írást! – Inuyasha a kezébe nyomta a cetlit – Hmm… - motyogta pár pillanat múlva – Ezt biztosan nem neked szánták.
- Rendben! Nem én kaptam! - vallotta be magában fortyogva – Megtennéd, hogy végre felolvasod?!?!
- Jól van, na! – mondta ingerülten – Nem tudom, mért csináltok ekkora felhajtást emiatt. Csupán ennyit ír:
Kago-chan!
Mivel ilyen bátor voltál és megszerezted a dobozt gondoltam úgy illik, hogy a tiéd legyen. Talán éppen ez a barátod mérete. Ha legközelebb találkozunk, elmesélheted.
Puszi: Yuka
- végzett egy vállrándítással Sango
- Ezt Kagome egyik barátnője írta az idejéből! – kiáltott fel izgatottan Shippou. – Mindent elmondott nekem róluk. Három barátnője van: Eri, Ayumi és Yuka! Kagome azt mondta, mindig ráerőltetik, hogy randizni menjen valami fickóval, akit Houjonak hívnak.
- Mi az a randi? – kérdezte Miroku, akit kezdett egyre jobban érdekelni az ügy.
- Így udvarolnak az emberek Kagome idejében. De azt mondta, hogy nem igazán kedveli Houjot. Ő kicsit fura és elég unalmas. Elmesélte, hogy mindig hoz neki virágot és egy csomó furábbnál furább ajándékot.
- Tehát Kagome nem szereti viszont a fiút? – kérdezte Sango. Kicsit kényelmetlenül érezte magát, amiért Kagome magánéletéről pletykált, de túl érdekesnek találta a történetet ahhoz, hogy ne figyeljen oda.
- Nem. – válaszolta nyíltan Shippou – De a barátait ez nem érdekli, úgy gondolják, hogy Houjo tökéletes – folyatta különösen kiemelve az utolsó szót, pont ahogy a mikotól hallotta. – És amikor Kagome elmesélte nekik, hogy nem tetszik neki, kitalálták, hogy biztosan van egy titkos szerelme.
- Honnan tudod te mindezt? – kérdezte Inuyasha vádaskodva.
- Baka! Odafigyelek, amikor Kagomevel beszélgetek. Hiszen azért mesél nekem! – morogta Shippou és büszkén kidüllesztette mellkasát.
- Tehát a levelet valószínűleg Kagome barátnője küldte – közölte a leszűrt tényeket Sango.
- Igen, és utal benne Kagome „titkos szerelmére” is. Nézzétek ezt írja: Talán éppen ez a barátod mérete. Azon gondolkozom, hogy ki lehet az és mi az, ami éppen a mérete? – tűnődött Miroku és egy sunyi pillantást küldött a féldémon felé. Inuyasha kényelmetlenül mocorogni kezdett.
- De Kagomenek nincs titkos szerelme! – tiltakozott Shippou
- Nincs? – kérdezte a szerzetes, miközben felhúzta egyik szemöldökét – Gondolkozzunk, ki lehet az, akit Kagome barátnői a szerelmének hisznek?
- Hát Inu… – kezdte volna Sango, de Inuyasha félbeszakította.
- Feh! Ez az egész egy nagy hülyeség. Add vissza Sango! – a lány átnyújtotta neki a cetlit, mire a hanyou összegyűrte és behajította a tűzbe. Csak figyelték, ahogy lángra kap és lassan hamuvá enyészik. Inuyasha egyre csendesebben és mogorvábban viselkedett.
- Nos, Inuyasha, – törte meg a csendet Miroku – megtudtad, amit akartál?
Inuyasha szórakozottan bólintott. Benyúlt a kimonójába és kihúzta az apró üvegcsét, amibe Kagome a szilánkokat rejtette. Csak bámulta az apró fiolát, a tűz fényénél megcsillantak benne a rózsaszínű ékkövek megbabonázva a féldémont.
- Most mi legyen? – sóhajtott.
- Hogy hogy mi legyen?! – ordított rá Shippou – Menj és kérj bocsánatot Kagometől!
- Huh? Ki beszélt itt Kagomeről? – kérdezte Inuyasha ingerülten.
- Shippounak igaza van – motyogta Miroku – Nem tudom mi történt kettőtök között, de amíg nem kérsz tőle bocsánatot, nem tudjuk megtalálni a többi ékkőszilánkot.
- Egyetértek – mondta egy bólintással Sango.
- És te? – kérdezte Inuyasha Kirarara pillantva. – Neked nincs véleményed? – a macskadémon lenéző pillantást vetett rá – Nincs? Az én véleményem, hogy mázlija van annak a kandúrnak, aki összeáll veled… - azzal eltűnt a fák tinta fekete sötétségében.
- Idióta – sóhajtott Sango.
- Hülye – értett egyet Shippou.
- Nem adok neki kép napot – mondta sunyin mosolyogva Miroku.
6. Fejezet – Megbocsátás
Hétfő délután Kagome magányosan bandukolt haza az iskolából, az égen alacsonyan szálltak a már napok óta szürke felhők. Soha nem gondolta, hogy ilyen nehéz lesz visszatérnie a rendes kerékvágásba. Teljesen le volt maradva az anyaggal az iskolában és még nappal is csak a matematika egyenletek rémképét látta lelki szemei előtt. Bámulatos módon sikerült egy nagyon gyenge kettessel átmennie a kémia teszten. Eri, Yuka és Ayumi iskola után el akartak menni a közeli cukrászdába ünnepelni, de Kagome a legkevésbé sem vágyott a társaságukra. A hangulata olyan volt akár az időjárás, szürke és borús, csak arra várva, hogy valami elindítsa benne a dühöngő felhőszakadást.
Ahogy lassan fölvánszorgott a lépcsőhegyen mely a házukhoz vezetett meghallotta az első mennydörgés hangját. A kúton túli világra gondolt: vajon ott is esni készült? Az égzengést mennykőcsapás követte, de az eső még mindig nem érkezett meg. A villámról eszébe jutott a találkozása Hitennel és Mantennel a rettenthetetlen villámfivérekkel. Azt hazudta nekik, hogy ő Inuyasha szeretője. Csupán azért tette, hogy ne nyúzzák meg elevenen, mégis mikor a hanyou felháborodva közölte a fivérekkel, hogy nem ér meg egy árva ékkőszilánkot sem, úgy érezte az ő szívébe is belefúródott egy aprócska kristály. Csak azért mentette meg, mert hasonlít Kikyora…
Kagome fogait csikorgatva dühösen megállt.
„Elég! Megfogadtad, hogy többé nem gondolsz rá!” – szidta össze magát gondolatban.
De ekkor feltűnt neki, hogy épp a Goshimboku előtt cövekelt le. Csak bámulta a sebhelyet a fa törzsén, oda szegezték Inuyashat évszázadokkal ezelőtt. Olyan békésnek tűnt álmában…
„Wáh…mért csinálom ezt?”
Összeszorította szemeit és elfordította fejét a fáról. De mikor kinyitotta, rá kellett jönnie hogy egyenest az öreg kútházzal nézett farkasszemet.
- Gah! – morgott és ismét leeresztette pilláit. – „Ez így nem fog menni!” – őrjöngött tovább gondolatban – „Hogyan feledhetném el, ha minden, ami körülvesz őrá emlékeztet?!”
- Elegem volt! – kiáltott az ürességbe – Bemegyek a házba.
Abban a pillanatban érezte, hogy egy esőcsepp pottyant az orrára. Kinyújtotta tenyerét, hogy elkapjon néhányat az első zivatar szemekből, de akkor hirtelen egy ismerős érzés elborította érzékeit és gondolatait.
„Egy ékkőszilánk!” – a szíve egyre hevesebben vert.
Lassan felfelé irányította tekintetét a Szent fa vaskos ágaira, de nem látott semmi említésre méltót. Megfordult, hogy visszatérjen a szentély irányába, igyekezett megtalálja a forrást mielőtt komolyabb felhőszakadás kerekedne, de akkor egy nagyon ismerős mellkasba ütközött.
- Inuyasha? – kérdezte, ahogy felpillantott a jövevény arcára.
- Kagome… – suttogta, miközben szégyenlőspillantást vetett rá.
Hosszan, szótlanul bámultak egymásra, végül az örökkévalósig tartó csendet a lány törte meg.
- Mért jöttél ide? – kérdezte – Nem kellene szilánkvadászaton lenned?
Inuyasha bánatosan pillantott rá és még mindig nem tudott megszólalni, ajkai elváltak egymástól s abban a pillanatban özönvíz módjára eleredt az eső.
- Nagyszerű – motyogta Kagome bosszúsan – Igazán csodálatos! Nos, köszönöm, hogy beugrottál, de nekem most mennem kell mielőtt teljesen átáznék. Beinvitálnálak a házba, de sajnos pillanatnyilag nem vágyom ázott kutya szagára a szobámban – morogta zaklatottan és hátat fordított a féldémonnak. – Sayonara Inuyasha!
Már indult volna a hát felé, mikor egy erős kéz karon ragadta és szoros ölelésben magához vonta.
- Féltem… - kezdte.
- Inuyasha… mikor legutóbb így átöleltél az lett a következménye, hogy elloptad a szilánkokat a nyakamból és belöktél a kútba. – igyekezett határozottnak tűnni, de belül minden érzéke megremegett.
Nem volt könnyű ellenállni neki, igazság szerint a hanyounak a legkevésbé sem volt ázott kutya szaga. Inkább, mint a fiatal erdőnek eső után, friss, üde és csodálatos. Hogy tudott volna elhúzódni tőle mikor szíve mélyén arra vágyott: soha többé ne engedje el.
- Csak nem csendes voltál egy egész percig? – morogta játékos szemrehányással, miközben továbbra sem engedte el – Nem könnyű beismernem, hogy tévedtem.
- Tehát éppen azt teszed? – kérdezte s felpillantott aranyló szemeire.
- Tenném, ha hagynád! – zúgolódott tovább és ő is a lány szemébe nézett. – Fárasztó nőszemély vagy…
- Ezt nevezed te bocsánatkérésnek? – mondta valamivel hangosabban.
- Jól van, jól van elég legyen! Nem azét jöttem, hogy a zuhogó esőben vitatkozzak veled. – kiabált túlharsogva az egyre erősödő mennydörgést. Kagome bátortalanul felnézett társára. A vad és magabiztos Inuyasha most nem volt más, mint egy szomorkás, szófogadó eb. A nedves haja az arcára tapadt, amitől a fülei aránytalanul nagynak tűntek. Szánni való látványt nyújtott így elázva és a lány alig tudta visszatartani a nevetését.
- Rendben, úgy vélem, eleget szenvedtél már – suttogta mosolyogva. Ugyan még mindig nem kapta meg az áhított bocsánatkérést, de már az is nagy szó volt, hogy a féldémon utána jött.
- Gyere – azzal megragadta a kezét – Menjünk be. De ígérd meg nekem, hogy nem fogod kutyus módjára lerázni magadról a vizet – küldött felé egy játékos pillantást.
- Mégis, hogyan másképp száradhatnék meg?
Besétáltak a hátsó ajtón keresztül, fölgyalogoltak a lépcsősoron az emeletre, egészen Kagome szobájáig. A lány előrement a fürdőbe és egy tucatnyi törülközővel tért vissza, felét Inuyashahoz hajította a másik részével pedig bebugyolálta magát.
- Le kéne venned a felsőd – jelentette ki mikor észrevette tanácstalanságát – Teljesen átázott. Meg fogsz fázni…
- Feh! Én félig démon vagyok, nem szoktam csak úgy megf… *apccchhhhiiii* - tüsszentett.
- Látod? – dorgálta.
Azzal egy gyengédnek nem nevezhető mozdulattal ülő helyzetbe nyomta a hanyout s egy vastag fehér törülközővel dörzsölni kezdte hosszú ezüst fürtjeit.
- Csak valaki pletykál rólam a hátam mögött – hangoztatta a japán néphiedelmet és ujjaival megtörölte orrát – Biztos a kis vakarcs…
- Nos, bármi is legyen az oka a kabátodból mindenhonnan csöpög a víz, vedd le!
- Jól van na – morgott, miközben meglazította a kimonót a derekán. Ahogy levetette felsőjét nem figyelt oda eléggé s kipottyant belőle egy apró fehér négyzetecske, egyenesen Kagome lába elé. Mielőtt észbekaphatott volna, a lány már nyúlt is érte és kezeibe fogva mustrálni kezdte. Egy pillanattal később rájött, hogy egy bontatlan Extra nagy condom volt az.
- I-inuyasha… - kezdte zavartan dadogva – Mégis mért tartottad meg ezt?
- Uh… nem is tudom. Csak mert… akartam – motyogta és kifejezetten örült, hogy a miko a háta mögött ül s így nem láthatja vörösödő arcát.
- Nem hinném, hogy neked szükséged lenne ilyesmire a középkorban. – hebegte, hogy elkerülje a kényelmetlen csönd beállását, de a dolgok csak rosszabbra fordultak.
- Oh, nos gondolom nem… - suttogta bizonytalanul, azután gyorsan összeszedte magát – Azonkívül nem hinném, hogy ez működne.
Kagome álla nagy robajjal ért földet. Mégis, hogy jutottak el idáig a vizes kimonótól? Igyekezett laza maradni, de nem tudta mit felelhetne erre.
- Inuyasha ugye te nem…vagyis… te felpróbáltad? – ezek után úgy érezte jobb, ha többet meg se szólal.
- Mi?!? Nem! Vagyis… Nos talán, de mint mondtam nem volt jó, szóval… - habogta védekezően.
- Öhm… Értem – dünnyögte halkan, s tovább dörgölte a fiú haját. Ajkai újra elváltak egymástól, s mintha csak hangosan gondolkodna kicsúszott rajtuk a kérdés:
- Mért nem?
Inuyasha hebegett valami összefüggéstelen dolgot.
- Tessék? – a lány már nem szívhatta vissza…
A Hanyou ismét motyogni kezdett, de ezúttal sikerült kivennie szavait:
- Nem illettek rám. Túl kicsik voltak…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
