Élt a világon egy nagy erejű ember. Az igazság őrzőjének hívták, aki mindig segített az embereken. Főleg az olyanokon, akik előtte sokat szenvedtek és a boldogság küszöbén akadályba, ütköztek. Mindig egy kis fondorlattal észrevétlenül segített. Most még úgy tűnik nincs jelentősége történetünkben de, ne tévesszen meg a látszat, sok lesz még a szerepe ennek a jószívű és segítőkész varázslónak!
Mint mindig Inuyasha és Kagome veszekedtek, mert egy csapat szellemmel harcoltak, és Kagome csak úgy ráérősen sétálgatott és még akkor sem gyorsított mikor látta a szellemeket. Ezen Inuyasha felkapta a vizet és nekiesett Kagoménak (miután elhárították a szellemveszélyt), hogy őt nem érdekli a barátai sorsa. Sango és Miroku otthagyta a két veszekedőt, mert nem szerették őket hallgatni. De még egy ideig hallották az üvöltöző párost:
- Azt hiszed, hogy nem törődöm veletek?! Azt hittem elbírsz ezzel a néhány piti szellemmel, de úgy látom tévedtem!-, mondta dühösen Kagome.
- Nem tévedtél, de sokkal jobb lett volna, ha segítesz! De te nem is tudsz harcolni. Folyton csak meg kell téged menteni! Semmit se teszel! Semmire sem vagy jó!- ordibálta Inuyasha, de ezt később megbánta, mert Kagome szemében könnyek jelentek meg és félelmetes tekintettel kezdett üvölteni Inuyashára:
- Te egy… egy… hatalmas BUNKÓ vagy! Egy érzéketlen tuskó! FEKSZIK, FEKSZIK, FEKSZIK!- mondta kihangsúlyozva a sértő szavakat. Ezután könnyeket nyelve elrohant a kút irányába.
- Rendben! Menj csak haza, ahogy szoktad és várhatod, amíg utánad megyek, mert NEM FOGOK!- kiabált utána feltápászkodva Inuyasha, gondolatai azonban máson jártak: „Lehet, hogy nem kellett volna így beszélnem vele! Biztos most nagyon megbántottam. De nem megyek utána!” és karba tett kézzel felugrott egy fára. Mindeközben az igazság őrzője figyelte ezt:
- Jaj, jaj Inuyasha! Most, hogy fogsz ebből kimászni? Mert Kagome nem fog egykönnyen megbocsátani neked. Mert tudom én Inuyasha, hogy utána mész, hisz most is ezt tetted volna csak az a makacs büszkeséged!- és vigyorogva elfordult a tükörtől, melyben az eseményeket figyelte. Kagome szélsebesen robogott a kút felé, de hirtelen valaki fölkapta őt és vihart kavarva futott vele. Kagome csak most látta meg könnyei mögül ki is vette ölbe őt.
- Kouga kérlek, vigyél el magaddal a farkasokhoz! Nem akarom többet látni Inuyashát!- mondta hüppögve Kagome. Kouga nem értette a furcsa kérést, de nem is kellett neki kétszer mondani, már vitte is társaihoz.
- Amit csak kérsz, megteszem drága Kagome. Ha te kéred, akkor meg is küzdök vele, hogy távol tartsam!- és már ott is voltak a farkasveremnél. Kouga letette Kagomét a saját fekhelyére, majd feltette kérdését, melyet már akkor is akart, amikor felkapta a lányt:
- Kagome, a miatt a palota pincsi miatt sírtál?
- Igen- felelte röviden Kagome de terelte a szót- Kouga nincs valamerre a közelben tó vagy folyó, mert szeretnék egyet fürödni.
- De. Van egy forrás nem messze innen. Odavezetlek!- és máris nyalábolta fel ölébe a lányt. Egy gyönyörű helyen feküdt a forrás. Kagome csak ámult és bámult, amikor megpillantotta az elétáruló vizet és a körülötte lévő erdőt. Miután kiélvezte ezt a látványt hirtelen megszólalt:
- Kouga, megkérhetnélek arra, hogy most menj kicsit el, mert fürdök.
- Amit csak szeretnél-, mondta Kouga, mint egy engedelmes kis kutyus és már távolodott is. De mire felért a domb tetejére megfordult és visszapillantott a lányra, aki épp a melltartóját vette le, mit sem sejtve azt, hogy figyelik. Kougának tátva maradt a szája és csak a bámulta kitartóan Kagomét: „Olyan gyönyörű ez a halandó lány! Kagome olyan csodálatos! Az a korcs pedig így bántja őt, meg sem becsül egy ilyen értékes gyöngyszemet! Annyira gyönyörű Kagome. Szebb így, mint ruhában!” elmélkedett a farkasszellem, majd ismét a forráshoz pillantott. Kagome már ruha nélkül lépegetett a meleg vízbe. Kellemesnek és nyugtatónak találta, ezt a helyet és azt kívánta magában, bárcsak minden gond megoldódna: „Jaj, Inuyasha! Bárcsak boldogok lehetnénk! Vagy, ha nem is mi, akkor te és Kikyou. Meg Sango és Miroku is összejönnének. Na és persze Sango visszakapná az öccsét. Mirokunak eltűnne a feketelyuk a tenyeréről. Meg Naraku végleg meghalna és azok az átkozott reinkarnációi is!” gondolkodott Kagome majd lebukott a víz alá. Kouga majdnem elájult, amikor meglátta a víz alól felbukkanó lányt. Majd felfigyelt halk beszédére:
- Inuyasha olyan egy érzéketlen tuskó tud lenni! Olyan jó lenne, ha nem veszekednénk folyton, de mindig ő kezdi! Lehet, hogy itt kéne, maradjak Kougával és a falkával!- és erre a szóra már kinn volt és ruháit vette. Már rajta volt a bugyi és a melltartó, amikor nagy porfelleg mögül hirtelen Kouga elé ugrik és megöleli.
- Igen Kagome, maradj velünk! Velem és a falkával. Legyél az asszonyom, és én mindent megadok neked!- sorolta Kouga a kissé megszeppent lánynak.
- Kouga te hallottad, hogy mit mondtam? És láttál engem? Mióta voltál itt?-, kérdezte Kagome és próbált egy kicsit szabadulni az ölelésből.
- El sem mentem Kagome drágám! Ezért is hallottam mit mondtál.
- Kouga…- de nem tudta folytatni, mert Kouga keze simította végig a hátát. Kagome bőre bizsergett de nem tudott szólni. Teljesen áthatotta ez a gyengédség. „Úristen! Miért nem szólok Kougának? Egy szót sem tudok szólni. De olyan kellemes érzés! Ő szeret engem, nem úgy, mint Inuyasha. De én őt szeretem. Már tudom, hogy őt szeretem, de Kouga olyan gyengéd!” elmélkedett, de hirtelen kizökkent gondolatai menetéből, mert Kouga már csak néhány centire volt tőle. Ajkuk összeért és forrón kezdtek csókolózni. Kagome nem tudott ellenállni és visszacsókolt. Kouga még mindig simogatta a lány hátát és levette felsőjét. A csók egyre hosszabb és hosszabb lett. A farkasszellem ledöntötte Kagomét a lábáról és lefektette a fűbe. Kagome már azon volt, hogy ezt befejezze, mert érezte ezt nem szabadott volna neki, mert hisz Inuyashát szereti. De túl belefeledkezett gondolataiba és csak éppen észre tudta venni, hogy Kouga a melltartóját kezdi kikapcsolni. Ekkor hirtelen kitépte magát a fiú kezeiből, és fölállt.
- Ezt nem szabadott volna-, kezdte Kagome és megfogta a fejét nyugtatólag.
- De hiszen eddig nem ellenkeztél Kagome! Mi történt?- értetlenkedett Kouga, és a fel alá járkáló lányra nézett.
- Hát… én mást szeretek már, és most összevesztünk ezért vesztettem el a fejem- válaszolta Kagome- sajnálom Kouga- és elindult a ruhái felé, majd öltözködni kezdett.
- Azt a palotapincsit szereted, igaz Kagome?!- és már látta is a lány arcán könnyek jelentek meg és ebből tudta is, hogy rátapintott a lényegre. Kagome felemelte a fejét és Kouga szemeibe nézett:
- Igen. Őt szeretem- és elrohant (persze már felöltözve). Benn az erdőben felmászott egy fára és csak sírt. Mindeközben két dolog is történt: az egyik az volt, hogy az igazság őrzője ezt mind látta.
- Jaj, jaj, jaj Kagome. Ezt nem kellett volna tenned. De lehet, hogy még a hasznodra is válhat! Ti egymásnak vagytok teremtve! De a boldogság csak nem ért el titeket. Van egy ötletem! Hová is tettem azt a tekercset?- majd keresgélve a sok összetekert papiros között otthagyta mindentkémlelő tükrét. És mint mondtam egy másik helyszínen is folyt az élet. Kezdett lassan sötétedni és Sango meg Miroku úgy döntött, megkeresik az „álompárt” akiket még veszekedés közben hagytak itt így nem tudták, mi is történt utána.
- Inuyasha, hol van Kagome?- kérdezte Sango, amikor megpillantotta a hanyout a fán.
- Honnan tudjam! Biztos hazament, mint mindig!- válaszolt szinte kiabálva Inuyasha.
- Már megint megbántottad?- kérdezte Miroku kíváncsian. De ekkor nem várt dolog történt:
- PERSZE! MERT MINDIG CSAK ÉN BÁNTOM MEG ŐT! SZEGÉNY ÉRZÉKENY ÉS NEM BÍRJA AZ IGAZSÁGOT! ÉS MOST SZÁLLJATOK LE RÓLAM!- de igazából nem ez volt a meglepő, hanem ami ez után jött (mert szinte biztosak voltak benne Sangoék, hogy így fog reagálni a féligszellem):
- NA IDEFIGYELJ INUYASHA!- kelt ki magából teljesen Sango és lelökte a meghökkent fiút a fáról bumerángjával és le is, fogta vele-, HA NEM MONDOD EL AZONNAL, HOGY MI TÖRTÉNT KÖZTETEK KAGOMÉVAL AKKOR ÉN… ÉN… NE AKARD MEGTUDNI, MIT CSINÁLOK VELED! ÉRTETTED?- ordibálta Sango.
- Huh- nyugtázta Miroku.
- Jól van, na. Mondom, már- fogta kissé nyugodtabb stílusra mondandóját, és félénken belekezdett:
- Az történt, hogy eljutottunk odáig a veszekedésben, hogy miért nem jött segíteni. Erre ő azt vágta a fejemhez, hogy nem tudok elbánni néhány piti szellemmel.
- Na igen- szólt közbe Miroku, és egy hatalmas pofonnal gazdagodott, melyet Sango ajándékozott neki és intett, hogy Inuyasha folytathassa.
- Nos, ott tartottam, hogy nélküle nem is tudhattam volna legyőzni azokat a démonokat. És ekkor elkezdtem vele ordítozni, hogy ő soha sem segít, és nem törődik vel…- de nem fejezhette be, mert lecsapott rá Sango haragja: először 4-5 pofon jellegében, majd egész a faluig elhallatszó hangon, elmagyarázta Inuyashának nézeteit:
- INUYASHA! TE MEG VAGY HIBBANVA?! TE EGY AKKORA ÉRZÉKETLEN, BUNKÓ, TUSKÓ VAGY AMILYET MÉG SOHA NEM LÁTTAM!- itt egy kis szünet következett, mert Miroku próbálta lefogni Sangot, hogy ne tépje szét elevenen a félszellemet.
- Hogy mondhattad azt Kagomének, hogy semmire sem jó? Nos, emlékezzünk csak: amikor legutóbb elrohantál Kikyou után, ki mentette meg az életed, Kagome. Amikor Kagurával harcoltál ki segített meglátni a szélbordát? Kagome! Ki szokta ellátni a sebeidet félig kimerülten? KAGOME! Most pedig menj és keresd meg, aztán kérj tőle bocsánatot!- és miután végzett nézetei kifejtésével, előtört belőle a sírás.
- Rendben- mondta szinte suttogva Inuyasha, mert csak most jött rá, hogy tényleg mennyire megbántotta a lányt, aki tényleg mindenben mellette állt, és elindult a kút irányába. Út közben még a kút előtt megérezte Kouga szagát és nem is töprengve tettein, őrült módjára vágtatott a farkasverem felé. Eközben Kagome teljesen kisírt szemmel ballagott vissza a verem felé. Kouga megérezte Kagome közeledését és elé ment. Felkapta és visszavitte a verembe, majd lefektette a lányt fekhelyére, mert még útjuk közben elaludt. Kouga minden farkast kiküldött a veremből és lefeküdt Kagome mellé és átkarolta. Nem sokkal utána ő is elaludt. Inuyasha javában az éjszaka közepén érkezett meg a veremhez. Fölugrált a bejáratához és besétált. Szinte mindent Kagome illata lengte be és ekkor megpillantotta a két alvót. Kougán még mindig nem volt felső és aludt Kagome mellett, átkarolva őt. Inuyasha lába gyökeret vert. „Hát őt választotta, mert ennyire megbántottam! Ha nem állítom, hogy használhatatlan sose jön el. A FRANCBA!” de nem gondolkodhatott tovább, mert Kouga megérezte a szagát és felkelt ezzel Kagomét is fölriasztva.
- Te meg mit keresel itt korcs? Kagome nem fog innen elmenni!- szólt Kouga szinte nyugodtan, és még mindig Kagomét átkarolva.
- Inuyasha…- suttogta Kagome és felállt, hogy odamenjen a hanyouhoz, de ő nem várta meg, hogy odaérjen, hanem leugrott és elszaladt a forrás felé, ahol érezte Kagome szagát.
- Inuyasha-, mondta ismét Kagome és elkezdtek peregni a könnyei. Elindult a barlang bejárata felé, észre sem véve, hogy Kouga szól neki:
- Kagome drágám, hová mész?- de kérdése süket fülekre talált. Kagome csak rohant Inuyasha után, mert látta a hold fényében csillogni ezüst árnyalatú haját. Megérkezett a forráshoz és látta Inuyashát egy parthoz közeli sziklán ülni. Odament hozzá és megpróbált följutni a sziklára, mely számára hegynek tűnt inkább. Ekkor a fiú megfogta a kezét és felhúzta a hatalmas kőre és hátat fordított neki. Mindeközben a mi varázslónk is tevékenykedett:
- Na, végre! A legutóbb 293 éve használtam ezt a tekercset, nem csoda, hogy nem volt meg. Most pedig nézzük meg a mi kis álompárunk- fejtette ki csak úgy magának és belenézett kedvenc tükrébe. Látta a sziklán a két fiatalt és csendben figyelt.
- Inuyasha- szólt könnyes szemmel Kagome. Inuyasha megérezte a könnyek illatát és Kagome hangjában is megfigyelte a sírás nyomait ezért megszólalt:
- Ugyan miért sírtál, Kagome? Miért jöttél egyáltalán utánam? Miért nem aludtál tovább azzal a rühes ordassal?
- Én nem tudom, hogy kerültem oda ahol voltam, és nem én akartam, hogy Kouga félmeztelenül ölelgessen- fakadt ki Kagome.
- Jaj, igen persze! Én meg egy pincsi vagyok! Miért nem mentél inkább haza?
- Mert, nem tudtam, mit tegyek. Tudod, nagyon megbántottál és összezavarodtam. Nem tudtam gondolkodni csak cselekedni! Na és te meg minek jöttél utánam?- sorolta mondandóját a kissé ideges lány, azonban erre már nem kaphatott választ, mert ki termett ott a semmiből? Hát persze, hogy a mi kedves varázslónk. De nem is vesztegette idejét, belefogott a varázslatba:
- Hatalmas erő, segítségemre jő. Megváltozik e két személy, egymás teste a menedék. Gondolatok mind megnyílnak, kételyeik elillannak.
- Maga meg kicsoda?- kiáltott a furcsa idegenre Inuyasha, s szinte megszokásból Kagome elé állt, hogy megvédje. Ekkor valami furcsa fénylő gömböt vettek észre mely két részre szakadt és feléjük tartott.
- Mit csinál velünk?- kérdezte Inuyasha, de erre sem kaphatott választ, mert hirtelen a két gömb belé és Kagomébe szállt, majd helyet cserélt. Eszméletlenül zuhantak a sziklára. Egy perc sem telt bele és kinyitották a szemüket, de nagyon furcsa érzéseik támadtak: „Miért nem érzem a szagokat? Olyan furcsa, és szorít a ruhám. Zúg a fejem.” majd végignézett magán és látta: KAGOMÉT!
- Hé, te fura alak! Mit csináltál te velem?- kérdezte, de nem a saját, hanem Kagome hangján.
- Nos, kezdjük is az elején- szólt az igazság őrzője és belefogott a mondókájába- Én az igazság őrzője, vagyok.
FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ RÉSZBEN… | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
