1.fejezet

8 év telt el azóta, hogy a jövőből jött Hiku visszament a korába. Sok minden megváltozott azóta.
Inuyasha Kagoméékhoz költözött és ráadásul egy szobában élt a lánnyal. A kis Hiku külön
szobát kapott. A fiú már iskolába járt. Másodikos volt. De nem volt valami jó magatartású.
Szívesebben volt a múltban, mint iskolában. (ez nem is csoda) Az osztálytársai nem voltak
egy súlycsoportban vele. Állandóan megsérült valaki, ha belejött a játékba. De nemcsak az
iskolában, otthon is rossz volt. Mindig csak démonként akart viselkedni. Nem szerette, hogy
nagyrészt ember. Ezt persze gyakran ki is mondta, ami Kagoménak nagyon rosszul esett.
Ilyenkor mindig Inuyashának kellett beszélnie a kis rosszcsonttal.
Ez a nap is ilyen volt. Inuéknak be kellett menniük az iskolába, mert fiuk megint bántotta
egyik osztálytársát. Mikor hazaértek, Hiku ismét az ember vérét okolta, s leszólta a saját anyát,
 Kagomét miatta. Ez nem esett jól a lánynak.
Ezért Inuyasha kézen ragadta fiát és kivonultak a házból. A kút felé tartottak.
  - Fiam! - kezdte teljes komolysággal - Nem örülök, hogy megbántottad az anyádat.
  - De apa! Elegem van, hgoy úgy próbáltok kezelni, mint egy teljesen embert. Tudjátok jól,
hogy nem vagyok teljesen az. Csak félig. A másik két negyedrészem démon és miko.
  - Nem tűrök ellentmondást. Még gyerek vagy. És azt kell csinálnod, amit mondunk. Nekem
nem voltak szüleim. Nem álltak mellettem, mialatt felnőttem. Erre gondolj!
Beugrottak a kútba. Nagy meglepetésükre nem azt a tompa, kékes, hanem erős piros fényt
árasztott, mikor átértek.
Kimásztak belőle, és döbbenten néztek körül. Teljesen máshogy nézett ki a táj.
Az erdő nagy része meg sem volt, mint ahogy kellett volna lennie. Az ezeréves fa helyén
csak egy közepes méretű fa állt.
  - Mi történt? - nézett tétlenül Hiku.
  - Azt hiszem... más idősíkba kerültünk.
  - Hogy lehetséges ez?
  - Nem emlékszel? Meséltem, hogy visszajöttél kamasz korodban hozzánk.
Az is a kúton keresztül történt. De még nem jöttünk rá,hgoy működik. Úgy látszik,
öntudatlanul sikerült ez nekünk.
  - És mikorra utaztunk?
  - Nem tudom. De az ezeréves fát elnézve visszautaztunk az időben és nem előre.
De nem olyan sokat. Úgy 100 évet.
Hiku és Inuyasha visszaugrottak a kútba, de nem történt semmi. Mikor ismét kimásztak,
ugyanaz a kép fogadta őket. Így hát elindultak arra az irányba, ahol a korukbeli falu volt
található. De a település nem volt ott. Még nem épült meg ebben a korban. Ezért tovább
mentek. Hiku már nagyon megelégelte a sétát. Átváltozott féldémonná: kutyafülei lettek,
ezüst haja és arany szemei. Felugrott az egyik fa tetejére és körülnézett.
  - látok egy falut nyugaton, a hegy lábánál!
  A kicsi lemászott a fáról és visszaváltozott emberré. A hegy felé vették az irányt.
Félórányi járás után meg is érkeztek.
  Az ott élők ijedten vették észre őket. Nem is Hiku, hanem Inuyasha volt a rémület oka.
Hisz ő a szemükben valamiféle démonnak számított. Talán a két jövevény is meg volt illetődve
a sok szúrós tekintet miatt. De Inuyasha erőt vett magán, és az egyik közelében lévő embert
megszólított.
  - Elnézést! Nem szállhatnánk meg erre az éjszakára,
  Az mérgesen így válaszolt:
  - Menjenek innen! Nincs itt semmi keresnivalójuk!
  "Na ennyit erről!" gondolták "Itt sem founk enni!"
  Egyszer csak pisszegésre lettek figyelmesek. Az egyik, két ház közötti részen egy alak
jelent meg. A ház árnyéktól nem lehetett kivenni, hogy néz ki.
  - Gyertek! - suttogta. Lágy, női hangja volt - Én vendégül látlak titeket.
  Inuyasháék követték őt Egy falu melleti házikóhoz vezette őket. Mikor odaértek, megállt és
megfordult. Hosszú, fekete haja volt, és szelíd, sötét szemei. Inuyashának ismerős volt,
de nem tudta, honnan.
  - Fáradjatok be! - invitálta be őket.
  Bementek. A nő ételt és italt szolgált fel.
  - És mi járatban vagytok errefelé? - kérdezte a vendéglátójuk.
  - Véletlenül vetődtünk erre.
  - Én azt hittem, kerestek valakit.
  - Honnan vetted ezt?
  - Mert te is démon vagy. Ugye?
  - Igen. Ő pedig a fiam. Ő is démon egy részben... De miért kérdezted?
  - Mert nem ti vagytok az egyetlen démonok, akiket vendégül látok. A vendégszobában még
egy fekszik. Eszméletlenül találtam rá. Azóta néha magához tér.
  Megmutatta a démont nekik. Inuyasha rögtön felismerte, ki az. A saját apja volt.
Ott feküdt az ágyon és aludt. Csak sokkal fiatalabb volt. Kinézetre egyidős, de korban biztos
 több volt nála.
  - InuTaishou - mondta halkan.
  - Csak nem ismered? - kérdezte a nő.
  - Nem... - mentegetőzött gyorsan - Csak hallottam róla... Tényleg! Meg sem kérdeztem a
neved.
  - Izayoi vagyok!
  Inuyasha mostmár értette, miért volt ismerős neki a nő. A saját anyja volt az.
"Szóval ide röpített vissza a kút!" gondolta "Abba a korba, ahol éltek még a szüleim.
" Majd eszébe jutott, hogy pont őket emlegette, mikor beugrottak. "Talán a szüleim iránti
hiányom miatt kerültünk pont ide?" Mikor Hiku meglátta apja arckifejezését, ő is rájött, kik
ezek: az ő nagyszülei. Izayoi is észrevett Inuyasha viselkedését.
- Valami baj van?
  - Nem... - tért észhez a hanyou - Csak egy rokonomat is így hívták, aki már nagyon rég
meghalt.
  - Részvétem.
  - Köszönöm.
A beszélgetésükre az alvó démon felébredt. Mikor meglátta Inuyashát, ijedten hátrálni akart,
de nem volt elég ereje.
 - Nem kell tőlük félni! - nyugtatta meg a démont a nő - Nem akarnak neked ártani.
  InuTaishou szaglászni kezdett.
  - Ismerős a szagotok - mondta mély hangján - Nem találkoztunk már valahol?
  - Nem. Még nem.
  - Jó sok szag keveredik benned: embereké, démonoké... - szeme ijedten
kikerekedtett - Te... találkoztál a fiammal, Sesshoumaruval!
  Na még csak ez kellett Inuyashának. El is feledkezett róla, hogy a bátyja ebben a korban
már élt. Ahogy múltbéli apját elnézte, nem volt valami jó viszonyban vele.
  - Találkoztál vele? - kérdezte ismét a démon.
  - Már párszor - nem jutott eszébe semmi más.
  - És hogy élted túl?
  - Erővel és sok-sok szerencsével.
  - Ha nem sértelek meg, nem gondoltam volna, hogy egy hanyou, mint te, megúszhatja a
vele való harcot.
  - Látom, nem vagy vele valami jóban.
  - Hát nem. Megvetett azért, hogy nem vagyok egy vad démon, és csak akkor ölök,
ha nagyon muszáj. Én nem bántom az embereket, ha nem adtak rá okot. Gyűlöl mindent és
mindenkit - arca komoly lett - Még engem is. Miatta sérültem meg ennyire.
  Inuyasha tudta, hogy Sesshoumaru nagyon álnok, de azt nem, hogy a saját apját is
képes lenne megölni.
  InuTaishou folytatta:
  - De ne is beszéljünk többet róla. Ti kik vagytok tulajdonképpen?
  - Én Inuyasha vagyok. Ő pedig a fiam, Hiku.
  - Fura egy kölyök. Te hanyou vagy, ő meg ember?
  - Igen, én hanyou vagyok. De Hiku-ban kicsit ez a dolog összetettebb. Az anyja egy részben
miko (=papnő). Így benne egyszerre található meg démon-, ember- és miko vér.
  - Különös szerzetek vagytok ti - arcára mosoly ült - Örülök, hogy megismerhetlek benneteket.
  - Részünkről a szerencse - mondták mindketten egyszerre.
  Még egy darabig beszélgettek. A két jövevény ügyelt, hogy ne szólják el magukat, kik is ők.

2.fejezet

  Beesteledett. Izayoi feltálalta nekik a vacsorát, megágyazott ugyanbban a szobában,
ahol InuTaishou is aludt, majd elment a saját szobájába lefeküdni.
  - Kedves ez a halandó - mondta a sérült démon.
  - Igen - helyeselt kajla mosollyal Hiku. A kis fiú levette felsőjét és a földre helyezte.
Inuyasha most vett észre valamit fia nyakában.
  - Nálad van a Shikon No Tama darabja!?!? Elvetted Kagométől!?
  - I-... igen.
  - De hát miért? Arra édesanyádnak kell vigyáznia!
  - Én is részben miko vagyok. Akkor meg hol itt a baj?
  - Meséltem, mi történt, mikor Naraku elkapott. Nem?
  - Igen. De akkor még kicsi voltam, most meg...
  - Most is még gyerek vagy! - Inuyasha tombolt a dühtől. A múltbéli apja időben szólalt meg.
  - Mi az a Shikon No Tama?
  - Egy kő, ami nagyhatalmat ad, ennél fogva sokan pályáznak rá. Régen engem is csak ez
hajtott: hogy teljesen démonná váljak általa. Most már ez nem érdekel. De sajnos a fiam is erre
az útra tért. Csecsemő korában egy gonosz hanyou elrabolt és az égkő segítségével a hatalma
alá került, és gonosz kutyadémonná alakította. És Hiku szeretne újra ilyen erős lenni.
Szerencsére az eddigi próbálkozásai nem sikerültek - Fiára nézett, aki duzzogva befeküdt az
ágyába.
  Mindhárman lefeküdtek aludni.
Mársnap reggel az ágyuk mellett meleg reggeli fogadta őket. A két jövevény felöltözött.
Kis idő múlva Izayoi bement hozzájuk.
  - Finom volt a reggeli?
  - Isteni - válaszolták kórusban.
  - Örülök - majd a fekvő démon felé fordult - InuTaishou! Ki kell cserélnem a kötést a sebeiden.
  Kivitte a tányérokat, majd a kötszerekkel tért vissza. Leült a démon ágya mellé. Gondosan
letekerte először a kezeiről a kötést és újakat tett fel. Majd a mellkasa következett.
Ott a seb nagyon csúnya volt és mély. Vizes ruhával megtörölgette a környékét.
A démon felszisszent. A nő egy pillanatra megállt, aztán folytatta tovább. A seb megtisztítása
után bekötözte. Kezét végig simította a mellkasán.
  - Szépen gyógyul...
  De többet nem tudott mondani. InuTaishou megfogta a lány kezét, és mélyen a szemébe
nézett. Tekintetük hosszasan a másikon járt. Mozdulatlanok voltak. A démon törte meg a
csöndet.
  - Köszönöm!
  - Nincs mit!
  Inuyasha és Hiku boldogan szemlélték őket. Tudták, hogy ez volt az első jele a
közeledésüknek.
 Izayoi kissé elpirulva felállt.
- Inuyasha - mondta - Gyere velem! Kellene egy kis tüzifa estére. Segítesz nekem?
- Természetesen.
  Kimentek a szobából. Hiku és InuTaishou benn maradtak. Még hallották, mikor a többiek
elmentek. Csönd volt benn egy darabig.
   - Szóval... - mondta a démon - Hallom, nem szereted az emberi véredet.
   - Bizony nem.
  - És édesanyád hogy viseli ezt?
  - Rosszul... De engem nem érdekel. Úgy kezel ő is és apa is, mint egy halandót. De én nem
akarok az lenni.
  - Pedig én szívesen cserélnék veled.
  - Hogyhogy? Hisz te egy hatalmas démon vagy. Mindenki tisztel és egyben retteg tőled.
  - De mit ér a hatalom, ha nincs kivel megosztani. Nem az a legértékesebb dolog a világon,
hanem a család. Én is csak akkor jöttem erre rá, mikor mindent elveszítettem. Régen az
öldöklés lelkesített, de most már nyugalomra vágyom. Akitől Sesshoumau fiam van, az egy
ördögi démon volt. Még vadabb koromban ismertem meg. De ez az időszak elmúlt.
Egy szerető családot szeretnék. De ez sosem fog megadatni  nekem. Soha. Te olyan
szerencsés vagy. Élnek a szüleid és szeretnek téged. És sose bánd azt, hogy az édesanyád
ember. Ez csak a hasznodra válhat.
  - Hogy?
  - Azt hiszed, csak az erő az, amitől hatalmassá válhatsz? Tévedsz! Az önmagában
elenyészik. Mint a madár szárnyak nélkül: nem ér semmit. Ami igazán erőssé tesz,
azok az érzések. Sok, belül üres démon van a világon. Ezek mind céltalanul bolyonganak.
Mi értelme van létezésüknek? Az, hogy erősek legyenek? Ebben lelik a boldogságukat?
Ők így hiszik. Az erő viszont nem tart örökké. Az üres testben pláne nem. De akiben ég az
élet szikrája, töltve van szeretettel, az eléri a célját. Ám ez sem elég. Van, hogy minden
hatalmunk csődöt mond. Ilyenkor a barátainkra és a szeretteinkre bátran számíthatunk.
Egyedül csak csatát nyerhetünk. Háborút nem. Ha csak a győzelem öröme az, ami hajt, nem
sokáig bírod. Ezt jól vésd az eszedbe. Aki melletted áll - legyen az démon, ember vagy bármi
más - becsüld meg jól! Sosem lehet tudni, mikor lesz rá szükséged. Ne okozz fájdalmat annak,
 aki nem érdemelte ki!
  Hikut teljesen meghatották az ékesszóló szavak. Átgondolta eddigi életét és átértelmezte az
értékeit. Kagoméra gondolt, az édesanyjára. Sokszor megbántotta őt. Most érezte csak igazán,
hgoy fontos neki. HIányzott az édesanyja. Leszíveseben átölelte volna Kagomét és bocsánatot
kért volna tőle minenért.
  - Igazad van - mondta bűnbánóan Hiku - Nagy hibát követtem el azzal, hogy anyát hibáztatom
mindenért. Bennem volt a hiba. El kellett volna fogadnom, hogy olyan vagyok, amilyen.
Meg kellett volna találnom a jó értékeket. Nem volta képes rá. De te segítettél nekem.
Mutattad előttem a fényt a helyes út felé. És most rátalátam. Köszönöm!
 - Semmiség...
Nem volt idejük erről beszélgetni. Odakint robbanások hallatszottak. InuTaishou nagynehezen
feltápázkodott, és Hiku segítségével kiment az utcára. Mindketten lepődötten álltak meg az
ajtóban. Sesshoumaru rombolt és gyilkolászott a faluban, feltételezhetőleg apját keresve.
Mikor észrevette, megállt.

3.fejezet

 - Hát itt vagy - mondta gúnyos mosollyal - Gondoltam, hogy egy emberlakta településen húztad
meg magad. Ez rád vall - meglátta Hikut is - És ez az embergyerek?... Nem. Ez részben
démon is. Nocsak! Egy korcs.
  Hiku felbőszült ennek hallatán.
  - Én nem vagyok korcs! - ordította dühvel telve - Nem a származás határozza meg a
milyenségünket, hanem a tetteink. Ha ezt vesszük figyelembe... saját apád megsebesítésével
és elárulásával te lettél korcs.
  - Hogy merészeled, te taknyos kölyök! Nagyon nagy a szád. Jobb lesz, ha elhallgattatod
magad, mert még baj lesz. Fuss haza az anyucikádhoz!
  - Ne sértegess! Több erő van bennem, mint hinnéd. Ismered a mondást: "Kicsi a bors,
de erős".
  - Hát lássuk!
  Sesshoumaru nekiindult a kölyöknek. Az lengedte InuTaishou-t és ő is támadásba lendült.
Ügyesen védte a támadásokat. Fürgén ugrált. Főként sok, apró rohamokkal bombázta a
démont. Kis termete miatt előnyben volt, gyorsabban tudott mozogni. Egy darabig így folyt a
harc. Sesshoumaru megelégelte, hogy nem tud jelentősebb sebet ejteni a gyermeken, ezért
átváltozott. Megmutatta eredeti, hatalmas kutyadémon alakját.
  - Most véged! - mondta mély hangján.
  - Azt kötve hiszem.
  Hiku is követte a példáját, csak kicsit másképp. Inuyasháék mindent részletesen elmeséltek,
mikor a jövőböl visszajött a kamasz Hiku. Így azt is tudta, hogy változott az át. Ezért bekapta
az égkődarabot. Fény áradt belőle, majd ő is átváltozott. A kutya-Sesshoumaru láthatóan
hátrált pár lépést. Nem számított rá, hogy egy "korcsból" ilyen erős démon válhat. S mivel
ebben a korban nem volt olyan ismerős a Shikon no Tama, nem értette, mit kapott be a gyerek.
  Újra támadásba lendültek. Karmaikkal egymás testét kaszabolták, éles fogaikat állandóan a
másikba vésték. Vér fröccsent mindenhova, szinte teljesen eláztatva ezzel az utcát.
Fehér bundájuk vörösesre itatódott át a sok vértől. Senki sem tudta, ki fog győzni.
A harc döntetlenre állt. InuTaishou döbbenten nézte az eseményeket. Sosem gondolta volna,
hogy ebben a csöppségben ilyen hatalmas erő lakozik. Segíteni akart a fiúnak, de nem volt
elég ereje hozzá. Azonban nagynehezen feltápászkodott, de többre nem futotta belőle.
Gondolkozni kezdett. Most már értette, mi is az a Shikon no Tama, és miért nem akarta
Inuyasha, hogy a kölyöknél legen. "Túl nagy hatalmat ad a fiúnak" gondolta "Vajon bírni
fogja-e a harc végéig ezt a terhet? Érdekes, hgoy sosem hallottam sem az égkőről, sem róluk.
Pedig ez a dolog nem maradt volna csendben. Nagyon különösek és titokzatosak:
Hiku és az apja. Amikor megláttam őket, furcsa érzés fogott el. Nem is a félelem, hanem
valami más. De mi?...  Azt mondták, eltévedtek, de én nem hiszem. Valami más áll a háttérben.
Egy démon sosem téved el. Talán... ez nem lehet... vagy
mégis?... Az időben utaztak. A mi világunkba. De honnan jöttek? A múltból, vagy a jövőből?
Ezt a Shikon no Tamát még sosem láttam és nem is hallottam róla. Vagyis a múltból nem
jöhettek. Akkor biztos vagyok, hogy  a jövőből... De mi volt az a furcsa érzés. Annyi biztos,
hogy abban az időben sesshoumaru él. A szag abból a korból való. Furcsamód egyik egyik
sem ölte meg ott a másikat. De a saját szagom nem volt benne érezhető. Talán abban a
korban... már nem élek... De most ne foglalkozzak ezzel! Segítenem kell ennek a kölyöknek.
Akárhogy is, de segítenem kell."
  Összegyűjtötte összes erejét, és ő is átváltozott. Alig állt a lábán, mégis támadásba lendült.
Szerencsére a másik két szörnyeteg egymással volt elfoglalva, így Sesshoumarut váratlanul
érte apja támadása, aki a torkánál harapta meg. De nem elég erősen. Sesshoumaru egy
csapással félredobta apját. Az vissza is változott. De az a gyenge támadás elég volt Hikunak
ahhoz,hogy súlyos csapást mérjen a gonosz démonra. Ennek következtében Sesshoumaru
oldalán egy hatalmas, mély seb keletkezett. Az felvonyított, és elterült a földön. Hiku nem
akarta megölni, így utat adott neki a meneküléshez.
  - Ne hidd,hgoy ennyivel megúszod. Még visszatérek.
  Azzal eltűnt az erdő fái között.
  Hiku is visszaváltozott. De csak hanyouvá, nem emberré. Felöklendezte a szilánkot, és
visszahelyezte a láncra. Odament InuTaishou-hoz.
  - Jól vagy? - kérdezte aggódóan.
  - Igen. Semmiség - lassan feltápászkodott - Nagy tettet hajtottál végre, kölyök.
Büszke vagyok rád.
  Közben Inuyasha és Izayoi is visszatért. Szörnyűlködve néztek végig a falun. Majd meglátták
Hikuékat. Odarohantak hozzájuk.
  - MI történt itt? - kérdezték egyszerre.
  - Sesshoumaru itt volt - válaszolta InuTaishou - De hiku elkergette innen.
Lenyelte a Shikon no Tamát, majd átváltozott, és...

 - Lenyelted a Shikon no Tamát!? - förmedt rá fiára Inuyasha - Megmondtam, hogy ne tedd ezt!
 - De apa! Másképp nem sikerült volna. Sesshoumaru minenkit megölt volna.
 - Szerencséd,hgoy ez vészhelyzet volt, máskülönben...
 - Ne haradudj a fiadra! - csitította le InuTaishou - Jó gyerek ez , csak heves természetű.
Ne vedd sértésnek, de olyan, mint te. Tudod, a fiatal önmagamra hasonlít még. én is ilyen
voltam. Még "nem törtek be" - nevet -  De jó neveléssel nagyszerű ember és egyben démonválhat belőle.
 4. fejezet

A démon saját szavai hallatán újra gondolkodóba esett. "Tényleg! A fiú sok
hasonló tulajdonságot hordoz, mint én. Inuyasha egy hanyou. Egyik szülője ember,
a másik démon volt." Ránézett Izayoira. Az észrevette a pillantását, és pirongva elfordította
tekintetét. A démonnak furcsán lüktetett a szíve tőle. " Mindig ez történik, ha látom.
Tán csak nem szerelmes vagyok belé!... Ő ember, én démon! Inuyadha a jövőből jött és
hanyou! Még a neve kezdete is az, mint az enyém: Inu. Lehetséges ez? Én és Izayoi?
Akkor Inuyasha a... fiam!"
 Gondolatait Hiku törte meg.
 - Valami baj van?
 - Nincs - vágta rá - Semmi baj
A harc után nagy felfordulás volt. A házak egy része lerombolva.
Volt, amelyiknek csak a teteje gyulladt ki. Több ember meghalt a Sesshoumaru okozta
sérülésekben. Őket el kellett temetni. Inuyasháék is segítettek eben és részt vettek a házak
felépítésében. Bár InuTaishou nem erősödött meg, makacsságának köszönhetően így is
kivette a részét a munkálatokban. A kis Hiku is hasonlóan viselkedett. Sesshoumaru súlyos
sebeket ejtett rajta. De őt ez csöppet sem érdekelte. Néhol még mindig vérzett,
de nem törődött vele. Úgy érezte, hogy része volt a károkozásban. Szinte megállás nélkül
dolgozott. (Csak akkor áll meg egy pillanatra, mikor Izayoi utolérte, és sikerült neki egy-egy
sebet lekezelnie, de a nőnek állandóan utána kellett futkosnia, mert a kölyök nem bírt sokáig
ott ülni és várni, míg az gyógyítja.)
Estére a falu a munka nagyrészével végeztek. Inuyasháék visszamentek Izayoi házába.
A nő feltálalta a vacsorát. Mind jót ettek belőle: nagyon éhesek voltak.
Hiku a csata óta most először változott vissza hanyouból emberré. Bár ezt nem kellett volna.
Míg az előző alakjában volt, nem érezte olyan fájdalmasnak a sebeket. De most szörnyű kín
futott rajta végig. A fájdalomtól összeesett és elvesztett az eszméletét. A többiek ijedten álltak
fel az asztaltól, és mentek oda hozzá. Bevitték a vendégszobába. Izayoi próbálta megnyugtatni
a fiúkat.
-Ne aggódjatok! Csak sok vért vesztett. Nyílt sebekkel dolgozott és nem engedte,
hogy lekezeljem. De holnapra jobban lesz.
-Akkor jó – sóhajtották.
-Nagyon rendes fiú. Lelkiismeretes és segítőkész. Látszik, hogy az édesanyja ember és hogy
jó nevelést kapott... Bár mikor reggel elmentünk Inuyashával, még nem gondoltam volna
róla – ekkor InuTaishou-ra nézett – Azt hiszem, nem magától ébredt rá ezekre a dolgokra.
-Igen – bólintott a démon – Elbeszélgettem vele egy kicsit. Nem gondoltam volna, hogy így
hatottam rá.
-Kár, hogy Sesshoumaru-ra nem tudtál így hatni.
-Akkor még nem voltam ilyen “szelíd”. Bár lenne egy gyermekem, akivel ugyanígy bánhatnék,
mint Hikuval!
Tekintetét titkon Inuyashára fordította, aki észrevette ezt. A hanyou gondolkodóba esett.
“Vajon mit tud rólunk? Hiku elmondta volna? Nem hiszem. Talán magától jött rá?”
Nem volt több idő gondolkodnia ezen. InuTaishou felállt.
-Gyere Inuyasha! Beszélni szeretnék vele... négyszemközt.
Kimentek az udvarra.
-Nos? – kérdezte a hanyou – Miről akartál beszélni velem?
-Reméltem, te megmondod.
-Mi?
-Mióta itt vagytok, gondolkoztam rajtatok. Sok minden megfordult a fejemben.
És magamtól rájöttem, kik is vagyok. A jövőből jöttetek, ugye?
-Igen.
-Ott találkoztál Sesshoumaruval?
-Igen.
-Mennyi időt utaztatok előlre?
-Úgy 70 évet.
-És a ti korotokban én... már nem élek?
-I-... igen.
-És te... a fiam vagy, Hiku pedig... az unokám?
-Igen.
Némán álltak egymással szemben. Nem mozdultak. Északi szél süvített végig az udvaron.
InuTaishou megdöbbenésére Inuyasha szeméből könnyek szöktek elő, és folytak végig az
arcán. A hanyou átölelte a démont és zokogni kezdett.
-Olyan rossz, hogy nem vagy mellettem a mi korunkban! Hiányzol! Még csecsemő koromban
meghaltál, és nem sokkal később anya is, vagyis Izayoi. Gyermekkorom óta egyedül voltam.
Nem voltatok mellettem a nehéz napokon. Mikor megtudtam, hogy melyik korba kerültünk,
és találkoztam veled és Izayoival, legszívesebben átöleltelek volna mindkettőtöket.
-Inuyasha! – a démon nem tudott mit mondani. Az ő könnyei is eleredtek.
Hosszú percek után abbahagyták a sírást. InuTaishou tudott először megszólalni.
-Örülök, hogy a fiam vagy... vagyis leszel, vagy valami ilyesmi.. Büszke vagyok rád és Hikura
is. Bár a jövőben meg fogok halni, azzal a tudattal teszem, hogy a fiam megtalálja a
boldogságot.
-Jó újra látni és hallani a hangodat.
-Nekem meg az a jó, hogy van egy fiam, aki szeret, és lesz egy szerelmem is, Izayoi... Apropó
Izayoi! Jobb, ha nem mondjuk meg neki, mi fog vele történni. Én démonként fel tudom fogni
ezt az időutazásos dolgot, de ő nem biztos. Majd megmondom neki, ha eljön az ideje.
-Jó.
-És Inuyasha! Hogy jutottatok át ebbe a korba?
-Még magunk sem tudjuk pontosan. Van egy kút, amivel már egy ideje utaztunk az időben,
de ezzel csak két idősík között. A jövőbe mentünk át. Ott ismerkedtem meg Hiku édesanyjával,
Kagoméval. Nagyon szép lány... – Inuyasha kicsit elkalandozott, de ezt észrevette
magán – Nos. Hol is tartottam? Ja igen, megvan! Még a fiam születése előtt megjelent az
onnan viszonyított jövőből Hiku kamasz formája. Segített nekünk a nehéz időkben.
Ő is a kúton át jött, és mondta, hogy hamarosan rájövünk, hogy működik.
-Azt mondtad, hogy két idősíkot folyamatosan tudtatok látogatni. Hogy?
-Kagome a Shikon no Tama segítségével tette ezt...
-Akkor ez a kulcsa! Mivel Hikunál volt akkor az égkődarab, így arra gondolok, hogy olyasminek
kellet a fejetekben járni, ami ebből a korból való, vagyis ránk.
-Igen, ez az! Épp azt említettem meg a fiamnak, hogy milyen jó neki, mert élnek a szülei,
de nekem sajnos nem.
-Titkon azt akartad, hogy találkozz velünk.
-Valószínű.
-Vagyis csak arra a korra kell erősen koncentrálnotok, ahova menni akartok, és ennyi.
-Milyen egyszerű, mégsem jöttünk rá.
-Talán a történtek miatt nem volt elég időtök gondolkodni rajta.
-Lehet.
Visszamentek a házba. Izayoi nem kérdezte meg, mi történt odakinn. Hiku még nem volt
eszméleténél, csak estére ébredt fel. Inuyasha leült melléje. A fiú átölelte apját.
-Apu! – örült neki, hogy ott van.
-Tudod, hogy büszke vagyok rád?
-Mostmár igen.
Beletelt még pár hétbe, mire Hiku felépült. Ez alatt az idő alatt InuTaishou is teljesen jól lett.
Többet járt ki az utcára sétálni és segíteni Izayoinak. A falu fehérnépének feltűnt a démon,
de nem úgy, mint egy szörny, hanem mint egy jóképű férfi. Ez a barátnői lévén Izayoi fülébe is
eljutott. Ekkor döbbent rá, hogy az tényleg jól néz ki. És végre úgy tekintett rá, mint egy nő a
férfira. Egyre jobban közel kerültek egymáshoz. Egyik este haza sem jöttek, csak másnap
reggel. A két fiatal mosolygása csak egyet jelentett Inuyashának: “Akkor pontosan 75 évet
ugrottunk vissza az időben”
És jól gondolta. Úgy egy hónap múlva a falu orvosa megállapította, hogy Izayoi terhes, és
mindenki tudta, kitől. A két szerelmes megígérte, hogy fiú lesz (és persze az lesz :))
akkor az Inuyasha nevet kapja.
Eljött az ideje, hogy Inuyasha és Hiku visszatérjen a saját korukba. InuTaishou-ék is elkísérték
őket a kúthoz.
-Hát akkor – kezdte a démon – Örülök, hogy megismertettelek titeket.
-Remélem, jó idősíkba kerültök – mondta Izayoi.
Elbúcsúztak egymástól. Inuyasháék beugrottak a kútba. Hiku elővette az ékkődarabot.
Erősen koncentrálni kezdett abba az időbe, ahova menni akartak. Inuyasha is ezt tette.
Erős, pirosas fény támadt körülöttük. Mikor ez abbamaradt, mindketten felnéztek.
Egy épület plafonját látták.
-Eddig jó – mondta a hanyou.
Kimásztak. A környék Kagoméék világához hasonlított. Beléptek a ház ajtaján. Úgy látszik,
csak pár másodperccel az eltűnésük utánra érkeztek vissza, mivel Kagome még mindig sírt és
körülötte volt az édesanyja és a nagypapája is. Hiku odarohant a lányhoz.
-Anyu! Úgy sajnálom, hogy megbántottalak – és közben átölelte – Mától minden másképp lesz.
 Rendesen járni fogok iskolába, nem rosszalkodok. Megígérem!
Kagome csodálkozva nézett fiára. Majd Inuyashának intézte szavát.
-Drágám! Nagyon ügyes voltál, bárhogy is csináltad. Pár perce mentetek el, és ekkora változás
 történt volna?
-Nem én csináltam, hanem az édesapám.
-Hogy?
-Visszamentünk az időben jó sokáig. És ott sok minden történt.
Kagome most vette észre a hegeket a fián.
-Ezt az ottani Sesshomarutól szereztem – mondta Hiku.
Mindent elmeséltek, ami ott történt velük. A többiek csak ámulva hallgatták az eseményeket.
Végül Kagome szólalt meg mosolyogva.
-Akkor hát egy teljesen más Hiku áll itt előttünk?
-Igen – válaszolta a fiú büszkén – Egy erős miko-t, egy hatalmas démont és egy érző embert
láttok egyszemélyben.

VÉGE