15.fejezet-Mi lesz most ?
"Te vagy a szívem te vagy a lelkem, ha te nem vagy az életem semmivé lesz. Érted élek érted halok meg agy egy utolsó csókot azelőtt, hogy testem porrá lesz."
Inuyasha búsan, de visszament a társaihoz éppen akkor ért oda, amikor Sesskoumaru menni akart. A bátyja elé állt ezzel akadályozta a távozásban. Inuyasha morgott biztos volt benne, hogy ő tudja, hogy hol van Kagome. Vagy legalább azt, hogy merre tart.
- Mond, mit akarsz öcsém? – nem látszott a nagyúron, de egy kicsit ideges volt
- Te! Hol van Kagome!? – Inuyasha félelmet nem ismerve fennhangon mondta
- Azt én honnan tudjam, hogy merre jár a te asszonyod. – Sesshoumaru arrébb lökte a testvérét
- Akkor miért ilyen sietős a dolgod fivérem? - Inuyasha már a kezét a kardja markolatán pihentette
Harcra készen, hogy bármelyik pillanatban elő tudja rántani. Felkészült azt hitte, hogy a bátyja megtámadja. Kellemesen csalódnia kellet. Sesshoumaru hátra fordult és látta az öccsét elszánt volt bármit megtett volna azért a lányért. Most értette meg igazán, hogy Kagome mire gondolt és a szavai vízhangoztak a fejében:
- ’’ Tudod te szemed is, úgy csillog, mint Inuyasháé amikor szerelméről beszél.’’
Bele nézett a testvére szemében és igen ott volt az, amiről a lány mesélt neki. Ez lenne a szerelem? Harcba szállni, megvédeni valakit, megóvni mindentől, még ha kell saját magától?
Ölelni, figyelni mindegy egyes lélegzetvételit, hallani, tudni, hogy biztonságban van? Csókolni, érezni a finom illatát. Ahogy ezen Sesshoumaru gondolkodott Zakura arca jelent meg előtte. Kijelentett magában valamit:
- ’’ Meg kell őt védenem! ’’ – üvöltött a fejében egy ismeretlen hang
Inuyasha morgott tovább nem értette, miért viselkedik a testvére ilyen furcsán. Sesshoumaru erre fel figyelt és ezt felelte neki:
- Gyere velem Inuyasha. Meg kell védened a gyermeked anyát.
Inuyasha megijedt már végkép a földön volt. Kagome mégis csak terhes az ő gyermekével.
- Ez lehetetlen! Én nem éreztem semmit.
- Mert hanyou vagy és ő is. A papnői erő, ami még mindig benne van, gátolnak téged abban, hogy tudomásul vegyed a fiad jelenlétét. Engem nem. Ha szeretnéd még életben látni, akkor köves.
Inuyasha még fel sem fogta azt, amit Sesshoumaru mondott neki. Csak akkor látott tisztán, amikor a fivére már gömbé alakult és ő is elindult kelet felé. Nehéz volt Inuyashának a lépést tartani vele, de ez most kicsit sem érdekelte a szerelmét akarta és a kis fiát. Igen a csatatér megint egy kietlen mező volt. Zakura szeretett ilyen helyeken küzdeni, mert az ellenségnek nem volt lehetőségük elbújni. Amikor a két testvér egyre közelebb ért annál jobban kezdte Inuyasha érezni Kagome finom illatát. De a félelem szaga erősebb volt a levegő teli volt vele. Végre megérkeztek. Szörnyű látvány tárult eléjük. Kouga a farkas vezér ott hevert a földön a vére minden hol ott volt a fáknak a levelein, a bokrokon és a földön. Már annyi vér volt ott, hogy már az sem tudta magába szívni. Látszott, hogy nehéz csatát vívott nem adta könnyen az életét. A lábán sérült meg a legsúlyosabban. A támadónak az ékkő szilánkok kelletek és meg is kapta. Nem messze tőle Kohaku teste feküdt. Az teste nem volt megviselt, sőt teljesen épp volt ő nem küzdött. Miért is tette volna, hisz nem volt joga az élethez gondolta Kohaku megölte az apját és a társait, de nem egészen ez volt az ok, amiért az életét adta. Inuyasha kétségbe esetten nézet körbe és megpillantotta nem messze Kagomét. Csupa vér volt a ruhája a sajátja és a többieké volt, akik most holtan fekszenek a porban. A lány térdelt a mocsokban és vérben, felette Zakura lebeget. Az ördögi vigyor, ami az arcán volt feldühítette a hanyout, de az gyorsan elszállt, amikor meg látta, hogy készül lecsapni kedvesére. Már készült volna oda menni hozzá, de Sesshoumaru megállította.
- Eresz! – Inuyashának kezdet vörösödni a szeme
- Figyelj Inuyasha! – mordult rá a bátyja
A két lányt figyelték. Kagome tekintette eddig a földet, kémlelte, de amikor Zakura kardján meg villant a napsugarai, fel szegezte a fejét a lány felé. A szeme homályos volt alig volt benne élet. Nem csoda, hisz végig kellet néznie, ahogy a barátai a saját szeme láttára ölik meg kegyetlen módon. Kohaku igaz nem küzdött, mert a boszorka megígérte neki, hogy elengedi Kagomét ha cserébe, oda adja a szilánkját. Nem meglepő hazudott. Így mind a 4 szilánk nála volt. Még nem csapott le papnőre, de nagy kegyesen megszólalta.
- Mi az utolsó kívánságod? – a nő hangja kegyetlen és vérfagyasztó volt
Kagome meg sem szólalt csak nézte őt a tükör sima tekintettével. Sesshoumaru most látta megfelelő pillanatnak, hogy bele avatkozzanak.
- Nekem lenne egy. – szólalt meg a szokásos hang nemében
Inuyasha addig Kagoméhoz ment és az ölébe fektette. Próbálta visszahozni a valós világba.
- Te mit keresel itt Sesshoumaru? - a nő nem tűnt boldognak
- Jöttelek megmenteni. – Sesshoumaru mélyen Zakura szemébe nézett
- Még is kitől? - a boszorka hangja egy kicsit pökhendinek tűnt
- Magadtól és Narakutól. – a válasz még a nagyurat is meglepte
- Milyen megható a nagy kutya szellem szerelmes egy magam fajta boszorkányba.
- Eddig is az voltam, csak amikor átváltoztál elfelejtetted.
- Ch. Ne nevettess! Inkább állj ki ellenem, ha mersz.
- És mi van, ha nem teszem meg?
- Akkor meghalsz.
Zakura az égből csapot le rá. Sesshoumaru kénytelen volt harcolni még akkor is, hogy ha nem akarta. Inuyasha még mindig próbált Kagoméba egy kis lelket önteni.
- Gyerünk Kagome nem hallod. Ébredj fel.
A hátuk mögött folytatott harc nem nagyon zavarta Inuyashát, de az már jobban, hogy Naraku is felbukkant. Sesshoumaru nem tudott kikerülni egy támadást és földre került. Az egész küzdelem során csak védekezet. Naraku hírtelen Zakura mögé került és beledöfte a karmát abba a vállába, amiben az ékkő szilánk volt. A boszorkány fájdalommal zuhant volna a hideg földre, de nem oda esett Sesshoumaru időben elkapta. Nem csak megsebezte a lányt, hanem csomó mérget jutatott a szervezetébe.
- Sesshoumaru. – mondta alig hallhatóan
Egy kis vér csorgott le a szája szélén.
- Ne beszélj.
- Jaj. Ez tényleg egy meghitt pillanat kétszerelmes testvér, akik el fogják veszíteni azt, akit a világon a legjobban szeretnek. – Naraku ördögien felnevetett
- Nem fogom elveszteni! – kiabálta Inuyasha
Le akarta tenni Kagomét földre, de Sesshoumaru megszólította.
- Inuyasha hagyd majd én. Te próbált fel éleszteni, mert ti vagytok az egyetlenek, akik legyőzhetik őt.
Nagy fájdalommal a szívében letette Zakurát. Naraku nem félt. Már várta a harcot.
- Kagome a fenébe te buta liba kelj már fel. Nem hittem, hogy ilyen gyenge vagy. Még nincs veszve semmi. Képzeld még is csak terhes vagy. Babánk lesz egy kis fiú. Nem hallod?! Anya leszel. Gyerünk, nyisd ki a szemed. Elfeledted, mit mondtál nekem? Azt mondtad, visszatérsz hozzám, ahogy ennek vége lesz, ugye nem hazudtál ugye te nem vagy olyan, mint én ugye nem vagy olyan? Asamival mi lesz azt is, mondtad, hogy családot szeretnél neki biztosítani. Nézd a családja, éppen most haldoklik.
Kagome oda fordította a fejét mélyen Zakura szemébe nézett és Asamit látta, ahogy sír keservesen zokog.
- Inu-Inuyasha? – szólalt meg váratlanul a lány
- Végre. – mondta boldogan Inuyasha
Sesshoumaru pont akkor csapódott bele a földbe. Nem esett baja, de inkább befejezte a harcot, amikor észre vette, hogy Kagome már talpon van inkább Zakurával. foglalkozott
- Naraku te aljas most meg fizetsz! – Kagome nagy erőt érzet magában
Már nyúlt volna a kardjáért, de Zakura rá szólt.
- Ne! Az íjadat használd még is papnő vagy. Viselkedj akképpen. – gyenge volt már a hangja
- Rendben!
Inuyasha a Tessaigával harcolt.
- Kagome az utolsó találkozónknál majd nem meghaltál. Tényleg Inuyasha Kikyou, hogy van?
Inuyasha csak morgott.
- Te korcs még észre sem vetted, hogy nem Kikyou az?
- Ezt, hogy érted?
- Azt a halott papnőt megint a túl világra küldtem. Az nap, amikor mentél Kikyouhoz már nem ő állt előtted, hanem egy szellem bábum volt az. Ja és amikor meg akartad ölni őt akkor is csak egy Shikigamin esett meg a szíved és hagytad életben.
Kagome már mindent értett.
- Te mocsok! – rivallt rá Kagome
Inuyasha meg sem szólalt Kagome elmondta azt, amit el akart. Kivéve egy valamit.
- Naraku most meghalsz! Szélborda!
- Ezzel nem fogsz megölni Inuyasha.
- De ha ezt hozzá teszem igen. – Kagome ki lőtt egy megszentelt nyílveszőt
A két erő összeolvadt és úgy ért el Narakuhoz. A fél szellem meglepődött a nála lévő szent ékkő szilánkja kirepültek a testéből. Egyesen Kagome kezébe. Naraku porrá lett nem maradt belőle semmi. Kagome megint térdre esett. Inuyasha felé fordult tudta mi fog következni.
Az ékkő ki került a testéből. A szilánkok egybe olvadtak és így megint teljes lett. Kagome visszaváltozott emberé. Inuyasha letérdelt elé és átölelte.
- Most mi lesz? – kérdezte félve Kagome
- Mi lenne, visszaváltozol fél szelemé és boldogan fogunk élni a kicsivel.
- Nem akarsz szelem lenni?
- Nem én veled vagyok teljes, és jobban érzem magam hanyou ként.
Kagome átnézett Inuyasha válla felet és megpillantotta Zakurát és Sesshoumarut. Utána a kezében lévő ékkőre tekintett.
- Szerintem valakinek nagyobb szüksége van rá, mint nekem.
Inuyasha meg fordult és látta, hogy a bátyja milyen bánatos először az életében látta így őt és először érzet sajnálatot a bátyja iránt.
- Talán igazad van.
Kagome és Inuyasha felálltak és oda mentek hozzájuk.
- Sesshoumaru használd fel a szent ékkövet, hogy teljes szellem legyen. – ajánlotta fel Kagome
- Így még megmentheted. –tette hozzá Inuyasha
- Már késő halott. – a hangjába semmi fájdalom nem volt mintha bele törődött volna a dologba, de ez nem így volt
Felállt és elő vette a hüvelyéből a Tenssaigát. Egy csapással megölte a túlvilág küldöttjeit. Zakura lassan ki nyitotta a szemét. Sesshoumaru megfogta, és karba vette. Mindenki csodálkozott, de örültek, hogy Zakura él.
- Tessék. – nyújtotta át az ékkövet Kagome
- Köszönöm nem kérem. Sok rosszat cselekedtem e miatt. Rosszat, hogy használhatok ilyen gyenge szót. Borzalmas dolgokat ez sem megfelelő kifejezés a tetteimre.
Kagome ökölbe szorította a követ tartó kezét.
- Fogd meg Inuyasha. – Sesshoumaru a kezébe adta a megszeppent boszorkányt
A két áldozathoz ment és feltámasztotta őket. Inuyasha annak nem örült, hogy Kouga él, de nem nagyon érdekelte, hisz Kagome már az övé. Mikor visszaadta Zakurát a testvérének. Biztonság képen magához húzta a lányt. Kouga ezt meglátta és oda ment.
- Nyugi blöki. Foglalt vagyok. Van egy gyönyörű feleségem és két fiam. Nem csalom meg őt. Ezért viszlát. – Kouga elszelelt még mindig gyors volt még akkor is, ha nem volt szilánkjai
Inuyasha tátott szájal bámult utána. Kagome megfogta és becsukta neki.
- Szívem a végén bele repül valami. – kuncogott Kagome
- Az meg lehet.
Kohaku is kezdet ébredezni. Sango és Miroku megérkeztek Kirara hátán és Rin is Jakennel.
Kohaku oda ment a nővéréhez. Örült, hogy visszakapta az öcsét. Kagome elkezdet forgolódni.
- Mi a baj? – kérdezte aggodva Inuyasha
- Miért van olyan érzésem, hogy hiányzik valaki?
Kis csönd után:
- ÁÁÁ. Asami még mindig a védőburokban van, ami az erdőben nem mesze. Elfelejtettem.
- Nyugi nem történhet baja, ha ott van. – próbálta vigasztalni Inuyasha a pityergő Kagomét
Kagome nem koncentrált többet így a burok eltűnt. Sorban dőltek ki a fák ezzel jelezve Asami közeledtét. Kagome gyorsan visszaváltozott fél szelemé.
- Kagome!!! Hogy mertél engem bezárni?! - mondta dühösen a kislány
- Csak jót akart. – mondta Kagome helyet Zakura
- Nénikém! - rohant oda már saját lábán álló nőhöz
Átölelték egy mást és úgy sírtak.
- Sajnálom. Nagyon sajnálom. – kért többször bocsánatot Zakura
- Semmi baj csak maradj velem ne hagy egyedül.
- Nem foglak ígérem.
A z-é betű eltűnt Kagome bal válláról.
Mindenki boldog volt. Inuyasha hanyou maradt és együtt lehetett a szeremével. Kagome is fél szelem maradt és rá is ugyan ez vonatkozik, ja és egy egészséges kutyafülű kis fiúnak adott életet. Sango és Miroku is összejöttek a szellemirtó faluban élnek Kohakuval. Sesshoumaru és Zakura is, együtt maradtak még akkor is, hogy a boszorkány nem teljesen youkai lett nekik is szüleletett egy kis baba, de ő lány lett. Asami is velük tartott meg természetes Rin is és Jaken. Rin gyengéd érzelmeket kezdet el táplálni Kohaku iránt. A fiúnak sem volt közömbös a lány.
"Véget ért úgy, mint több más dolog, de a boldogságuk még is csak megmaradt."
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
