3. rész
Inuyasha visszavitte kis családját a középkorba és elmentek megkeresni Sangoékat. Időközben a szellemirtó és a szerzetes is összejöttek és született egy kislányuk, akit Mikorinak hívtak, és aki alig volt fiatalabb Inutaishonál. Shippou a kis rókaszellem is velük maradt. Amíg a gyerekek kint játszottak Shippouval addig a többiek bent a házban beszélgettek.
- Végre újra köztünk vagytok mindketten. – örült Sango.
- Ezt meg, hogy érted? – kérdezte Kagome
- Úgy, hogy miután Inuyasha visszajött a kellemesen eltöltött napja után…- innentől nem tudta Miroku tovább folytatni, mert Sango szó szerint leütötte, ezért a szellemirtó ragadta magához a szót.
- Szóval, miután Inuyasha visszajött napokig nem szólt egy szót sem. És ez utána sem változott meg.
- Tényleg? – fordult Inuyasha felé a miko.
- Igen a mai napon szólaltam meg először.
Miután Miroku magához tért folytatták a beszélgetést.
- Kaede anyónál jártatok már?
- Nem, miért?
- Mert miután elmentetek Kikyou járt nála és kettétépte és a második, felét elvitte.
- Akkor azonnal menjünk utána! – mondta Inuyasha.
- De nem tudjuk, hogy hol találjuk.
- Majd én megtalálom! – Inuyasha ezt már a helyéről felállva mondta. Kagome az egész beszélgetés alatt némán ült. Mikor látta, hogy Inuyasha miként beszél Kikyouról nem bírta tovább és kiment. Inuyasha ezt látva azonnal utána ment.
- Mi a baj Kagome?
A lány nem bírta tovább és kifakadt.
- Már megint Kikyou! Miért van az, hogy valahányszor együtt vagyunk, mindig felmerül az ő neve és azután te már csak vele, foglalkozol?! – Kagoménak elkezdtek potyogni a könnyei.
- Kérlek, ne sírj! Engem már nem érdekel Kikyou de, amíg még itt jár a földön, nem tehetek mást…
- Látom kár volt vissza jönnöm. Viszlát Inuyasha. – Kagome hátat fordított és elindult.
- Ne. – lépett utána Inuyasha és hátulról átölelte. Így álltak egy darabig.
- Szeretlek, és nem akarom, hogy újra elhagyj. – mondta végül Inuyasha halkan.
- Én is szeretlek. – Kagome megfordult. – Inutaishót biztonságba kell helyeznünk. Haza viszem anyuékhoz.
- Kagome, lehet egy kérésem? – jött Sango.
- Persze.
- Mikorit is elvinnéd a te világodba?
- Igen.
- Köszönöm.
Miután Kagome elvitte a gyerekeket a kis csapat újra útra kelt. Egyik este feltűntek Kikyou lélekrablói.
- Menjünk. – mondta Kagome
- Biztos?- kérdezte Inuyasha, Kagome csak bólintott.
Kikyout az egyik fa tövében ült.
- Mi van Inuyasha, régebben egyedül jöttél hozzám.
- Igen, de azok az idők elmúltak. Most add vissza a jóslatot.
- Azért, hogy beteljesüljön? Úgy látom amióta nálam, van nem történt semmi.
- Tévedsz! – kiáltott Kagome. – az elő fele már beteljesedett!
- De nélküled a második nem fog! – Kikyou lélekrablói megfogták Kagomét és eltűntek vele együtt.
- Hova lettek? – kérdezte Miroku.
- KAGOME! – kiáltotta Inuyasha.
- Most mit tegyünk? – mondta Sango.
- Utánuk megyünk. –mondta határozottan Inuyasha.
- És tudod hogy hova mentek?? – kérdezte Miroku a fél szellemtől.
- Hát…..nem.
- Hova hoztál engem Kikyou?
- A Végzet hegyéhez. Nem sokára vége lesz ennek az egész borzalomnak, és újra élő lehetek.
- Engedj el! Te már nem tartozol ide!!
- Tévedsz! Te nem tartozol ide. Addig volt jó, amíg meg nem jelentél és bele nem avatkoztál a dolgok menetébe. – Kikyou valamilyenpor fújt Kagoméra, amitől a lány elaludt.
- Most már könnyű dolgom lesz. – Kikyou elvette Kagométől az ékkő szilánkokat – Múltkor nem fogott rajtad a varázslatom de most máshogy lesz.
- Hol vagyok?? – Kagome mikor magához tért nagyon fájt a feje. – Hova kerültem, és hol van Kikyou? – amikor körül nézett egy tisztáson találta magát, amit fák vettek körül. Elindult az egyik irányba. Már egy ideje ment mikor hangokat hallott meg.
- Kagome hol vagy? – Inuyasha volt az a többiekkel együtt.
- Itt vagyok! – Kagome nagyon örült annak, hogy végre megtalálták a többiek. A miko amint meglátta a fél szellemet oda ment hozzá és jó szorosan átölelte. De meglepetésként érte, hogy Inuyasha nem ölelte át.
- Mindjárt besötétedik ideje letáboroznunk. – mondta ridegen Inuyasha és ott, hagyta Kagomét.
- „Ezt nem értem, itt valami nem stimmel. Inuyasha sohasem viselkedett így velem.”
Miután megvacsoráztak Kikyou lélekrablói jelentek meg majd Kikyou is.
- Te meg mit keresel itt? – kérdezte tőle Kagome.
- Nem egyértelmű – kérdezte Inuyasha majd oda ment Kikyouhoz megcsókolta és megölelte.
- De Inuyasha ezt miért tetted? Hát már nem jelentek neked semmit? – Kagome szemében könnyek gyűltek.
- Neked meg mi bajod? Tudod jól, hogy csak azért vagy velem, mert meg kell keresni az ékkő szilánkokat. – mondta egyszerűen Inuyasha.
- Ez nem igaz! És a fiúnk? Őrá nem is gondolsz?
- Jól vagy Kagome? – kérdezte Miroku.
- Nem tudom miről beszélsz, amit állítasz az képtelenség.
- Nem lehet! Ez nem a valóság! - üvöltötte Kagome. Hirtelen minden sötét lett körülötte csak Kikyout és Inuyashát látta maga előtt, ahogy ölelkeznek, majd neki hátat fordítva elindulnak.
- Elvesztetted. – szólalt meg egy rideg hang. – Sőt nem is volt soha a tied.
- Nem! Hazudsz! Inuyasha nem ilyen ő szeret engem.
- Soha sem szeretett téged, csak az ékkő szilánkok miatt kellettél neki. Mindig kihasznált ő csak Kikyout szerette. Látod most is vele ment el és téged, pedig itt hagyott.
- NNNEEEEMMMM………….. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
