7. Fejezet - Vallomás
„Atyaisten!” – Kagome álla padlót fogott – „Túl kicsik?!?! Hiszen Extra Nagyok voltak!”
- Most mi van? – kérdezte Inuyasha ingerülten.
Épp elég kínos volt bevallani neki. S úgy bámult rá, mintha valami szörnyszülött volna. „Pfff…” – gondolta csalódottan. – „Remek! Az vagyok… egy korcs… Ez így soha nem fog sikerülni!”
- Ó – kiáltott fel a lány, mikor végre sikerült összeszednie magát az első döbbenet után – Gomen ne (sajnálom) Inuyasha! Ne is figyelj rám… - folytatta és szórakozottan kefélni kezdte a hanyou ezüst tincseit – Én csak… azon gondolkoztam, mennyire boldoggá tesz, hogy eljöttél bocsánatot kérni.
- Nos… - kezdte egy rövid szünettel. Fokozatosan kellett adagolnia a dolgokat, már akkor érezte a lányon a félelem hirtelen elborító szagát. – Igazából nem azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek…
Kagome összeráncolta szemöldökeit, haragos tekintete villámokat szórt.
- Inuyasha… - morogta vészjóslóan egy oktávval mélyebb hangon.
- Ne! Várj egy percet! – ellenkezett sietve – Már beismertem, hogy tévedtem nem? Azt akartam mondani, hogy nem csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek.
- Oh, - sóhajtott, de csakhamar egy kérdés furakodott elméjébe – Minden rendben Inuyasha?
A hanyou bizonytalanul a lányra pillantott. A Kagome fejére kötött törülközőn meglazult a csomó s az anyag leesett a földre, szabadjára engedve hosszan leomló ében fürtjeit, melyek körbeölelték bájos arcát. Általában könnyedén le tudta olvasni az érzelmeit a vonásairól, akkor is, ha nem értette, mért érzett úgy. A nagy kerek szemei elárulták titkolt gondolatait, ha örült: a világ vele nevetett s ha bánatos volt: az ég is könnyekben tört ki. Előítéletek és korlátok nélkül szabadon, őszintén érezhetett, s a szeretet amely a lelkében élt másoknak is békességet s szeretetet hozott. Kedves s nyitott volt, mindig törődött vele, ő mégis az utálat álarca mögé rejtőzve titkolt és megvetett minden érzelmet, ami benne lappangott. De belül darabokra szaggatta a lelkifurdalás, nem bírta tovább: magának akarta örökre.
Inuyasha összeszedte minden bátorságát és csak a célra koncentrált, hiába győzött le hatalmas akadályokat, dacolt ezer veszéllyel és nézett farkasszemet a gonosszal, ereje elhagyta, amikor a lány nyugtalan szemeibe pillantott.
- Kagome… - kezdte – Mikor veszekedtünk, azt mondtam neked,… hogy…hogy hozzám tartozol…Én… én komolyan gondoltam… - habogta s rögtön rájött, hogy nem épp így kellett volna belefognia.
- Inuyasha – sietett a válasszal a lány, de a hanyou szavába vágott.
- Nem engedem, hogy másé légy!
- Inuyasha, már egyszer elmondtam neked, hogy nincs senkim! – tiltakozott.
- Tudom, hogy mit mondtál, de nem azt jelenti, hogy ez nem fog megváltozni! – a kétségbeesés elszínezte hangját.
- Inuyasha, esküszöm neked mindenre, ami szent, hogy nem hagylak el, amíg meg nem találjuk az ékkő szilánkjait – mondta, miközben a szívére tette jobb kezét.
- S mi lesz azután? – kérdezte csendesen, lesütött szemekkel.
- Ne legyél önző! – vitatkozott. – Mindenki megérdemli a szeretet és a függetlenséget, szeretnék boldogan élni és egyszer talán megházasodni. Te megleszel nélkülem is… Hiszen neked ott van Kikyo. – nehezére esett ezt kimondani, próbálta elfedni kényelmetlenségét, de mosolya nem sikerült valami meggyőzőre. – Ne beszéljünk most erről! Ülj nyugodtan, hagy fésüljem ki a hajad.
Felmásztak az ágyra és Kagome gondosan kefélni kezdte a féldémon hosszú ezüst fürtjeit, ügyelve az érzékeny fülekre. Örült, hogy Inuyasha ilyen közel engedte magéhoz, ritkán fordult elő, s igyekezett kiélvezni minden percet. A haja selymes és dús volt, s mikor a keze hozzáért a puha szálak visszasimogattak.
*klunk* A kellemetlen zaj kizökkentette őket elhomályosult gondolataikból.
- Hoppá! – motyogta kissé kuncogva. Annyira elragadtatta magát az ezüst fürtöktől, hogy elejtette a hajkefét. – Inuyasha, ide tudnád adni nekem?
- Nem látom hová esett – válaszolt.
„Csak képzelődök, vagy tényleg szívatni akar?” - gondolkodott Kagome, de mivel nem láthatta a hanyou arcát kénytelen volt cselekedni.
- Biztosan begurult az ágy alá – közölte. – Várj egy percet, megkeresem. Ne mozdulj! - Kagome lemászott az ágyról és alákukucskált.
- Meg lesz – még mélyebben nyomta magát a padlóhoz és kinyújtotta karját, hogy elérje a sötét foltot a szűk nyílásban, amikor hirtelen terhelést érzett a hátán.
- Inuyasha? – zihálta zavarodott – Mit csinálsz?
- Az enyém vagy – lehelte a füleibe, a szokottnál mélyebb hangon.
Nem látta a féldémont, de hallotta egyre szaporább légzését. Mikor megpróbált ülő helyzetbe emelkedni két kar szorosan körülfonta és szelíden, de határozottan visszanyomta a földre. – Nem engedem, hogy bárki más hozzád érjen! – mondta elszántan.
- MI?!?! Azonnal engedj el vagy sikítok! – fenyegetőzött, szemernyi félelem nélkül. Valahogy a meg kellett szereznie az irányítást.
- Nincs itthon senki. Különben érezném a szagukat – közölte egyszerűen
- Inuyasha, hagyd abba és engedj el! – méltatlankodott.
- Nem! – morogta nyugtalanul – Nem engedem, hogy másé légy!
- Nem teheted ezt! Mi van Kikyoval? – kiabált vissza.
- Kikyo meghalt! – harsogta – Már nem az, aki régen volt. Mért hiszed olyan konokul, hogy őt szeretem? Az a nő, aki iránt éreztem, elenyészett és csak egy bosszúra éhes lélekkel ellátott test maradt utána. Meghalnék érte, ha ezzel visszahozhatnám, de nem lehet!
- De te őt választottad! – morogta makacsul Kagome.
- Tudom mit tettem! De szükségem van rád… - folytatni akarta, de nem tudta, hogy mondhatná el, mi nyomja a lelkét. Teste felrobbanni készült az ellentétes érzelmektől. A földre teperte a lányt és zihálva fölé hajolt.
- Inuyasha ez így nem tisztességes… - hangja elhaló volt a szomorú kétségbeeséstől.
- Francba Kagome! – szitkozódott és igyekezett csillapítani a reményvesztetten kapálódzó lányt. Egy pillanatra elengedte, hogy kikötözze vörös kimonóját s miko kapva-kapott az alkalmon: A hátán csoszogva félrearaszolt és már sikította is a varázsszót:
- Fekszik!
- Augh! – jajveszékelt Inuyasha, ahogy a földhöz préselődött. Ez alkalommal különösen kellemetlenül érte a becsapódás, mivel teste izgalomba jött a lány közelségétől. – Oh, basszus! Owwww… Ez fájt.
- Helyes! – kiáltott Kagome, miközben dühösen föltápászkodott. – Mégis, hogy képzelted? Mindig is erőszakos és önző voltál, de ez mindennek a teteje! Megbocsáthatatlan! – zihálta haragosan, miközben mindenre felkészülve várta, hogy a varázslat lekopjon a hanyouról.
Végül Inuyasha nyögdécselve feltápászkodott, épp csak annyira, hogyha további ’fekszikekre’ lehet számítani, ne érje olyan váratlanul a varázslat. Kezével csillapítva a kellemetlen érzést, dörzsölni kezdte fájó testrészeit.
- Nem volt más választásom – morogta megtörve.
- Nem volt? Ne legyél nevetséges! – méltatlankodott Kagome. Megragadta a féldémon egyik puha fülét és hozzáhajolva ordított – Még hogy nem volt választásod! Talán MEGKÉRDEZHETTÉL volna engem is!
- Aww! Nemet mondtál volna a kérdésemre! – tiltakozott és próbált szabadulni a fájdalmas nyomástól. Most ő volt sarokba szorítva.
- Nos, most már hiába kérdeznél. Mégis mit képzeltél? – követelte a választ.
- Reméltem, hogy nem fogod bánni… - motyogta szánalmas kifejezéssel. Kagome elengedte a fülét és meglepetten bámult rá.
- Mégis mért? – kérdezte csendben.
- Nem akarom, hogy elmenj – ismerte be.
- Azt hitted elhagynálak? – kérdezte, és kicsit közelebb húzódott, hogy belenézhessen a bánatos arany szempárba.
Inuyasha bólintott és elkapta pillantását a lány fürkésző szemei elől.
- Már elmondtam, nem?
- Inuyasha... – a hangja mély volt a dús érzelmektől – Nem tudnálak elhagyni téged… soha. – suttogta és kezeivel megérintette a hanyou hosszú ezüst hajzuhatagát.
- De igen – közölte kíméletlenül, és komoran a szemeibe nézett – Végül minden nő ezt teszi, férjhez megy és elfelejti a barátait. Emlékszel arra a Nobunagara és a hercegnőre, Tsuyura? A lány otthagyta és összeházasodott a gazdag helytartóval. De ha engednéd, az enyém lehetnél és nem hagyhatnál el többé.
- Inuyasha az én világomban ezek a dolgok egész máshogy működnek – magyarázta finoman Kagome – Ma már nagyon ritkák az érdekházasságok. Azt választok, akit akarok, és annyi idősen megyek férjhez, amikor szeretném. Ebben a korban a nők és férfiak szerelemből házasodnak nem érdekből.
Közelebb csúszott hozzá és az ujjai a hajáról a mellkasára vándoroltak. Korábban levetette a vörös kimonót így az alsó ruhán keresztül érezhette milyen forró a teste. Kellemes borzongás járta át minden porcikáját, könnyítenie kellett a lelkére nehezedő nyomáson.
- Szeretlek Inuyasha – suttogta el halkan, ami már évek óta nyomta a lelkét.
A hanyou meglepetten kapta föl fejét és kezeivel a lány állát tartva maga felé fordította, hogy a szemébe nézhessen. Gesztenye pillantása csillagként ragyogott a gyülekező könnyektől s várakozást tükrözött. De még mielőtt válaszolhatott volna neki, a lány odahajolt és ajkát ajkára illesztette egy apró szűzi csókban.
Pár másodperc múlva megpróbált elhúzódni, de a hanyou megragadta és szorosan a karjaiba vonta egy pillanatra sem szakítva meg a kontaktust. Kagome meglepődött, de örömmel ölelt vissza és kezeivel beletúrt a bársonyos hajzuhatagba. Inuyasha elégedetten morgott, ahogy a kényeztető kezek a hajáról a mellkasára vándoroltak. Végül levegőért kapkodva elengedték egymást.
- Kagome… - suttogta kéjesen, ahogy az ajkaik elváltak és kinyitotta lesütött szemét. A fehér alsóruha egészen lecsúszott a vállairól, s láttatni engedte kidolgozott mellkasát.
- Ezt akartam tenni – mondta egyszerűen, mint egy bizonyságul a lány.
- Akárcsak én – válaszolta kissé vörösödve.
- Inuyasha azok után, amit elmondtam… még mindig magadénak akarsz? – kérdezte csendesen, félve a választól.
- Jobban, mint valaha – felelt.
Közelebb lépett, hozzá erre a lány ösztönösen hátrált egy lépést. De a lábai beleakadtak a földre ejtett törülközőjében, megbotlott és a padlón landolt. Egy pillanattal később a hanyou már négykézláb állva fölötte volt.
- Mit fogsz csinálni? – kérdezte félénken suttogva.
- A magamévá teszlek! – súgott vissza s olyan tekintettel nézett rá mintha a kijelentése nyilvánvaló lett volna.
- Mert a tiéd vagyok? – kérdezte keserűen.
- Mert szeretlek – válaszolt egy diadalmas mosollyal és hosszú csókba vonta a lányt.
8. fejezet – Hatalom
- Tényleg? – kérdezte Kagome lihegve a csók végén.
- Igen. Mért kell mindent újra elismételnem neked?
- Oh hallgass! – zihálta, azzal átkarolta nyakát és magához húzta egy újabb csókra.
Közben Inuyasha kiszabadította magát a lecsúszott felsőjéből, és hátradobta az ágyra. A lány ujjaival végigsimított a hátán, megtalálva minden egyes kidolgozott izmot. A csók egyre mélyebb lett, ajkaik szétnyíltak s nyelvük a másiké után kutakodott. Végül megtörve a csókot levegőért zihálva néztek egymás szemébe. A hanyou orrát Kagome nyakába fúrta, hogy mélyen beszívhassa az édes illatot, majd apró csókokkal és nyalásokkal halmozta el. A lány gerincén bizsergető reszketés futott végig, újra társa fülei után nyúlt s finoman dörzsölni kezdte őket. Inuyasha doromboló morgással válaszolt és ösztönei hatására csípőjét erősen a lányéhoz szorította.
Érezte a kemény követelődzést a combjainál, amitől kellemes forróság öntötte el a lábai között s különös nedvesség szivárgott a bugyijába. Hamarosan az illat elérte Inuyasha érzékeny orrát, s egyre lejjebb haladva csókolta a lányt közelítve a forráshoz. Mikor elért a csípőéhez ujjait begörbítve lehúzta a lány zöld szoknyáját s megpillanthatta az alatta rejlő rózsaszín selyembugyit.
- Korábban láttam ezt a fiókodban – mondta inkább csak magának.
Most, hogy csak fehérneműt viselt a csábító illat még intenzívebb volt. Hirtelen rájött, hogy ugyan azt a szagot érezte múltkor fiókban, mindent ez az őrjítő aroma indított el benne. Nem csoda, hogy nem tudta megállni, hogy távol tartsa magát tőle. Az illat elborította az elméjét és semmihez sem hasonlítható vágyat ébresztett benne. A rózsaszín anyag az utolsó akadály volt, ami elválasztotta tőle, mégis mikor ujjaival megragadta a bugyi két szélét a lány csípőjén, habozott.
A hanyou tétlenségét látva, Kagome zavartan felült, hogy lássa mi történt vele.
Inuyasha csak kábán térdelt a lábai között, kéjesen elhomályosult szemekkel a lány meztelen combjait bámulva. Szaggatottan vette a levegőt, annyira kihívó volt a látvány, mégsem tudta mit kéne tennie, végül összeszedve magát megrázta fejét és a lányra pillantott.
- Láttalak már meztelenül, de soha nem teljesen – mondta hirtelen megtörve a beállt csendet.
- Kétlem… - nevetett lágyan – Hányszor leskelődtél utánam, amikor fürödtem?
- Hmm… - morogta – De csak egy pillanatra láttalak minden alkalommal. Soha nem volt időm igazán megnézni téged.
- Most… engedéllyel teheted… - mondta bizonytalanul.
„Hallottad! Megengedte!” – sikított egy hang Inuyasha elméjében, biztatva őt a folytatásra, mégis habozott. Kagome érezte a nyugtalanságát.
- Meg…megijedtél? – kérdezte halkan.
- Egy fenét! – mordult fel sietve – Kicsit – vallotta be végül – Még soha… nem csináltam ilyesmit.
- Oh! – nyögte ki az eszébe jutó legintelligensebb választ a lány – Nos, én sem.
- Tudom! – vágott vissza. Kagome szüzessége felől nem kételkedett, még az elmúlt napok eseményei után sem.
- Nézd, ha nem aka… - kezdte volna a lány, de Inuyasha addigra már döntött: megragadta társa bokáit és egy rántással újra leterítette őt.
- Hallgass! – morogta a térdei közül. Nem kertelt tovább, lehúzta a aprócska bugyit, s szimatolni kezdett a lány combjaji közt. Az szag ott sokkalta erősebb volt, érezte, hogy férfiassága egyre jobban megkeményedik. Gyorsan rátalált az illat forrására, egy kis rózsaszín szakadékban a csípője alatt, ami izgalomtól csillogott.
Ajkai lassan elváltak egymástól s kinyújtott nyelvével óvatosan végignyalta a nedves hasítékot. Mikor a nyelve elérte az apró csomót a nyílás fölött, a lány egy elfojtott nyögéssel reagált. Közben kezeivel körbe fonta combjait, megtartva őt. Érezte, hogy megrázkódik, mikor az ajka hozzáért, ahogy ismét elérte az csöpp csomót halkan felsikkantott. A hang hatására férfiassága még inkább megkeményedett, felemelte fejét, hogy szembe nézhessen vele, majd fölékúszott. Lehúzta a lány ingjét s karjait kibújtatva levette a feje fölött. Ekkor felfedezte a furcsa rózsaszínű ruhadarabot, amit a póló alatt viselt. Magában szitkozódott egy sort miatta, végül hozzálátott a lehámozásához, de a dolog közel sem ment olyan könnyen, mint ahogy gondolta. Miután minden szalagot, pántot és kapcsot végigbabrált a szerkezeten, de még mindig nem jutott eredményre egy felbőszült morgással letépte s szétmarcangolta. Elégedetten pillantott le az eredményre s egy önelégült vigyorral, mint aki jól végezte dolgát már oldozta is ki a nadrágja pántjait, amikor Kagome kezét kezére helyezve megállította.
- Mi az? – kérdezte.
- Megrémültem – válaszolt elkerekedett szemekkel a lány.
- Mért? Soha nem sebeznélek nem téged – kezdte finoman.
Kagome a földön heverő condom felé mutatott, amit Inuyasha korábban elejtett.
- Az a létező legnagyobb méret, amit ember hord és azt mondtad kicsi rád! – magyarázta pirulva.
- Oh – nyögte – Nos, mindketten ismerjük a példát, ahol ember és démon párzottak. Úgyhogy nem kell aggódnod emiatt, illeszkedni fogsz hozzám. Te öhm…rugalmas vagy. – motyogta, s az utolsó mondatánál pirulva félrenézett.
- Öhm, biztos vagyok benne, hogy lehetséges, – mondta idegesen – de valahogy még mindig nem vagyok nyugodt.
- Sajnálom… – hebegte lesütött szemmel. – Sajnálom, hogy különc vagyok – a hangja elcsuklott a zavarodottságtól. Ekkor valami matatást érzett a derekánál. Lenézett és a lányt látta, ahogy a nadrágja pántjait babrálta.
- Kagome? – kérdezte, gúnyosan oldalra döntött fejjel.
- Nincs mit sajnálnod, olyannak szerettelek meg amilyen vagy. Úgyhogy… uh… állok elébe – jelentette ki. Kezei szapora mozgásának hála a csomó hamarosan meglazult és a piros szövet a földre esett. Nem pillantott a lányra, félve a reakciójától, de miután hosszú másodpercekig csak őt mustrálta, hangot adott a benne dúló dilemmának.
- Khm nos?! – türelmetlenkedett.
- Nos mi? – kérdezett vissza ártatlanul.
- Nos mit gondolsz? – érdeklődte aggódva, s magában konstatálta, hogy ez a beszélgetés kezd egyre kínosabbá válni.
- Oh. Nem tudom – mondta nyíltan a lány, mire Inuyasha gondolatban dobott egy hátast. – Még nem láttam ilyesmit. – motyogta pirulva, ezzel elérve, hogy a társa erős késztetést érezzen az ablakon való kiugrásra. Míg a hanyou ezen filozofálgatott Kagome engedve az ösztön csábításának, finoman megérintette őt.
- Ahh…! – sóhajtott, mélyet lélegezve, mire a lány bátortalanul elkapta a kezét, és felpillantott.
Inuyasha egy bólintással jelezte, hogy folytathatja, mire újra megtapintotta megmerevedett tagját.
Furcsa érzés volt… a csúcs meleg és puha és egészen selymes volt az érintése. Ujjai elkalandoztak a nyél hosszában le a csípőjéig, ahol egy puha kupacban ezüst szőrzet göndörödött. Finoman bezárta az öklét a férfiassága körül és mozgatni kezdte a kezét.
- …ah… - Inuyasha egyre szaporábban pihegett, miközben egy pillanatra behunyta szemeit átadva magát az érzésnek.
A hang egy apró álnok mosolyt csalt Kagome ajkaira. Ekkor tudatosult benne, hogy puszta bőrnél és izomnál sokkal többet tartott a markában. Hatalmat, nagy hatalmat.
Hatalmat mivel irányíthat vagy könnyedén fájdalmat és örömet okozhat. Hatalmat, amit Kikyo soha nem birtokolt, s amiről most semmiért nem mondott volna le. Inuyasha, aki soha senkinek nem engedelmeskedett, most fogolyként vezekelt a kezei legcsekélyebb mozgásától. S Kagome szerette őt ezért.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
