1.fejezet

Egy szokásos hétfői reggel volt. Kagome épp az iskolába sietett. Ezért még futás közben is a
könyvet bújta. Ráadásul késésben volt. Már az iskola kapujában volt, mikor becsengettek.
- Na tessék! - bosszankodott - Mire felérek a második emeletre, a tanár már rég ott lesz.
A lány futot felfele, ahogy csak tudott. Az osztály ajtajához érve meghallotta a tanárnő hangját.
Most már biztos volt benne, hogy elkésett. Illedelmesen bekopogott.
- Elnézést a késésért - mondta, majd szemét a padlóra szegezve bekullogott az ajtón.
Bár jobb lett volna, ha előre néz, mivel majdnem neki ment valakinek. Ilyedten felnézett.
Egy fiú állt előtte, akit eddig nem ismert. A fiú mélyen Kagome szemébe nézett, aranyló
tekintetével. Hosszú, fekete haja volt, hátul egy szalaggal bekötve, elöl két vastag tincs lógott.
Egy fehér inget viselt, ami teljesen ki volt gombolva, s így kilátszott vékony, ámbár izmos
mellkasa és hasa. Egy bő farmer volt rajta, lábán edző cipőt viselt. Kezei a nadrág zsebeiben
lapultak.
Kagome meredten állt és nem mozdult. Kínos csönd honolt a teremben, amit a tanárnő tört meg:
- Kagome! Ne álldogálj itt! Ülj le!
A lány így is tett. A tanárnő folytatta:
   - Nos. Mint látjátok, új osztálytársotok jött. Csak ideiglenesen marad itt.
Erre az időre fogadjátok közétek... Ja és osztály! Nem felejtettem ám el a dolgozatot.
Majd holnap megírjátok.
  Kicsöngettek. A tanárnő a Kagome melletti üres helyre ültette le a fiút, majd kiment. a
Fiú Kagome felé fordult:
  - Szia! Hiku vagyok! És téged hogy hívnak?
  - Kagome... Higurashi Kagome - válaszolta kissé bizonytalanul. Olyan furcsa érzése volt,
de nem tudta volna megmondani, mi.
  Nem volt idejük beszélgetni, mert az osztály összes lány tagja körülvette Hikut, és
kérdezősködni keztek. A tanítás többi részében sem tudtak szót váltani. Akárhányszor
odajutottak, mindig volt ott valaki, aki kérdések záporával öntötte le.
A tanításnak vége lett. Kagome hazafelé indult. Mikor az egyik sarkon befordult, látta nem
sokkal előtte az új osztálytársát. Nem szólt oda neki, csak távolról figyelte. Szerencsére a fiú
hasonló irányba ment, mint amerre Kagome lakott. Néhány percig így mentek, majd a lány
döbbenten megállt. Hiku az ő házuk lépcsőjén ment föl, láthatólag szapora lépésekkel.
Kagome gyorsan utánament. Mire a lány felért, Hiku mintha a föld nyelte volna el, úgy eltűnt.
Ez különös volt számára.
Másnap korán reggel Inuyasha rontott be Kagoméékhez, s arra késztette a lányt, jöjjön vele.
Az először ellenkezett, mivel most végre rendesen tanult a dolgozatra, de a hanyou elráncigálta
magával a másik világba.
  - Mond! - kezdte Kagome - Mi a csudának vonszoltál át magaddal?
  - Egy szellemmel találkoztunk Mirokuékkal, akinél feltehetőleg nem csak egy égkődarab volt.
De sajnos elmenekült és elvesztettük a nyomát is. Segítened kell nyomra vezetni minket.
  - Mi vagyok én? Égkőkereső kutya? Tudtommal a legkutyásabb közülünk te vagy.
Vagy tévedek?
  - Jól van na! Ne sértegess! Elkapjuk a szörnyet és már mehetsz is vissza a jövőbe,
ha nagyon akarsz.
Inuyasha a hátára vette Kagomét és úgy ment tovább. Sebesen száguldott a fák között.
Szinte alig érte a talajt. Az egyik faluban csatlakozott hozzájuk Miroku, Sango, Shippou és
Kirara. Így hatan folytatták tovább útjukat.
Kagome egyre jobban érezte a szörny jelenlétét, és csakhamar rá is találtak. Egy hatalmas
farkasdémon volt az. A lány tisztán látta: öt égkődarab volt a nyakába beleágyazva. Inuyasha
kirántotta a Tessaigát, majd lecsapott vele. Ez a szörnynek meg se kottyant. Több ilyen
próbálkozás után sem történt semmi.
Sango nem bírta tovább sokáig, a szörny felé hajította bumerángját, amit az egy csapásra
ketté tört.
A Miroku kezén lévő lyukat nem használhatták fel, hisz azzal a szilánkokat is eltüntette volna.
Tétlenek voltak. Inuyasha makacsságához  híven állandóan ostromolta a farkasdémont.
De még mindig semmi különösebb változás nem történt.
Inuyasha elfáradt. Bár a kardját még mindig előre tartotta, nem indított újabb rohamot.
- És most mi lesz? - kérdezte.
A válasz hamarabb jött, mint gondolta volna. Egy gyorsan mozgó alak tűnt fel a semmiből,
majd Inuyasha előtt állt meg. Mindenki szeme tágra nyílt. A jövevény, ahogy ott szemben
állt a hanyouval, kisértetiesen hasonlított rá: arany szemek, kutyafülek, hosszú ezüstös haj.
Még a ruháju is hasonló volt. Csak az idegen haja össze volt kötve.
 A jövevény egy ravasz mosollyal kikapta Inuyasha kezéből a Tessaigát.
- Ugye nem baj, ha kölcsönveszem? - kérdezte pimaszul, s meg sem várva a választ a
karddal nekirontott a farkasdémonnak.
 Mindenki meglepődött, mikor a kard engedelmeskedve a jövevénynek hatalmas
fényáradattal semmivé foszlatta a szörnyet hosszú csíkokat vésve a földbe.
A Tessaiga visszaváltozott. Az idegen felvette az égkőszilánkokat. Két tenyerét összetette,
majd behunyta a szemét. Mikor újra kinyitotta és a kezét is kitárta, már nem az az öt darab
volt, mint az előbb. Egybeforrtak és megtisztulva csillogtak.
 Az idegen odament Inuyashához és visszaadta a kradot.
 - Köszönöm! Jó hasznát vettem neki.
Még mielőtt elment volna, Kagome utánaszólt.
- Várj! Hogyhogy tudtad használni a Tessaigát? És hogy tisztítottad meg a darabokat?
Visszafordult és (még mindig ugyanazzal a vigyorral a száján megszólalt.
- Még nem jöttél rá Kagome? Pedig eszes lánynak tartalak.
- Ho... honnan tudod a nevem?
- Gondolkozz egy kicsit és rájössz!
Majd elment. A csapat pedig hazaindult. Egész úton, és még azután is az idegenen
tanakodtak új meg új kérdéseket felvetve.

2. fejezet

Másnap Kagome hamar beért az iskolába. Nem tudott aludni a tegnap történtek miatt. Mikor
beért, már ott volt a három barátnője. A lányok állandóan az új fiúról beszéltek,
hogy mennyire - idézem - "szívdöglesztő", stb. Bárhogy próbált Kagome témát váltani,
mindig visszakanyarodtak a kiinduláshoz.
  Közeledett az óra, és az új fiú még mindig nem jött meg.
  - Lehet, hogy még mindig beteg - kezdte Yuka.
  - Hogy érted ezt? - kérdezte Kagome.
  - Tegnap nem jött be órákra. Ugyanúgy beteg volt, mint te. Csak neki nem köszvénye volt,
mint neked, csak szimplán megfázott... Amúgy hogy vagy?
  - Jól - válaszolta, s közben a nagypapája jutott az eszébe, aki már megint jó kis betegséget
talált ki neki.
  Becsengettek. A csengővel egy időben lépett be Hiku, aki gyorsan leült az asztalához.
  Kagome megérezte: a fiúnál égkődarab volt, és nem is egy. De még mielőtt rákérdezhetett
volna, bejött az irodalomtanár. Az órán különböző verseket elemeztek. Mikor a tanár hátat
fordított az osztálynak, hogy felírja a táblára a jegyzetet, Hiku odahajolt Kagoméhoz és a fülébe
súgta:
  - Rájöttél már, ki vagyok?
  A lány ijedten nézett a fiúra. Most már tudta: vele találkoztak tegnap a másik világban.
A fiú újra megszólalt:
  - Segítek: A jövőből jöttem. És a hamarosan születendő fiúról van szó.
  - MI? - kiáltotta Kagome.
Az egész osztály rájuk nézett. A tanár kiküldte mindkettőjüket a fojosóra. Egy darabig csak
némán álltak egymás mellett.
- Szóval a jövőből jöttél? - kérdezte halkan a lány.
- Igen. Tudod már, ki vagyok?
- Még nem.
- Akkor gondolkodj egy kicsit.
Kagome a gondolataiba merült. Eszébe jutott az a furcsa érzés, mikor először találkoztak az
iskolában. Majd a hihetetlen hasonlóság Inuyasha és a jövevény között, és a megtisztított
égkődarabok. Sokáig csend volt. Majd a lány szemei tágra nyílva néztek Hiku-ra.
- Te... - kezdte bizonytalanul - Te Inuyasha fia vagy!
- Végre rájöttél. De nem csak Inuyasha fia, hanem a te fiad is.
- Nem mondod komolyan, ugye? Én és Inuyasha? Az nem lehet!
- De igen. Év pontosságra valamikor a közeljövőben lesz...
- Mi! De hát még nem is voltunk úgy együtt!
- Még nem - a fiú arcára ismét a tegnapi ravasz mosoly ült.
Kicsöngettek. A tanár kiment az osztályból, s egy csomó házi feladatot adott Kagomééknek.
A többi óra viszonylag nyugodtan telt. Délután a két fiatal még benn maradt az
osztáályteremben megcsinálni a sok leckét. Néha a lány kérdezősködött, de sok választ nem
kapott. Mikor kész voltak a tanulással, úgy egyeztek meg, hogy nem mondják el, Hiku kicsoda
valójában. Mikor hazafelé tartottak, a lány hosszas hallgatózás után megszólalt:
- És mond csak! Hogy lehet az, hogy tegnap démon voltál, ma meg ember?
- Én csak negyedrészt vagyok ember. Így nálam ez nem olyan tartós, mint apánál. Alapban
ember vagyok, de ha kell, át tudok változni. Én ezt Kirara és a Tessaiga viselkedéséhet
hasonlítanám. Azok is csak akkor erősek, ha kell.
Megérkeztek.
- Akkor majd a múltban találkozunk - azzal a fiú bement a kúthoz.
Kagome először még a házba ment. Megvacsorázott, majd bepakolt a másik világba való útra,
és ő is a kút irányába vette az útját. A múltban, a faluban találkozott Inuyasháékkal, akikkel
rögtön útra kelt.
- Hova megyünk - kérdezte Kagome.
- Egy faluba a hegyeken túlra - válaszolta a hanyou - Üzentem az öcséddel, hogy hosszú útra
megyünk. Meg mondta?
- Igen.
Tényleg hosszú volt az út. Körülbelül egy hétig mehettek. A vége felé Shippou, Miroku és
Sango Kirara hátán pihent, Kagomét pedig Inuyasha vitte.
Mikor beértek az egyik hegytetőn lévő faluba, pihenni sem volt idejük. Több száz,
talán ezer démon lepte el a kis települést. Tűz és emberek holtteste volt mindenütt.
A szörnyek észrevették a csapatot. Mind támadásba lendült.
Inuyasha kirántotta a kardját. Sebesen ugrált a szörnyek között, fürgén lecsapva, ahova
csak tudott. Sango bumerángja is sok ellenséges testet kaszabolt szét. Kirara is megadta a
módját. Shippou inkább hátrébb vonult. Ő már az úton megmondta: "Lelkileg teljes mértékben
támogatni foglak titeket, de ennyi. Ezzel kell beérnetek." Ezt teljesítette is egy fa mögött.
Miroku a botját használva támadt. A feket lyukat nem használhatta, mivel nem lehetett tudni a
nagy tömegben, hogy vajon nem egyik társát szippantja-e be. Kagome távolharcot folytatott.
Nyilak tömkelegét lőtte ki, amibe valószínűleg teljes dühét beleadta, mivel azok, világítva
suhantak több démontesten is át, amik nyomban semmivé is váltak.
A csata sokáig tartott. A nap már lenyugvóban volt. A hó is el kezdett szakadni.
A csapat fáradt. De a démonok csak nem fogytak el. Sőt! Mintha egyre többen lettek volna.
Inuyashában a düh olyannyira eláradt, hogy a Tessaigával akkorát csapott, hogy márcsak pár
démon maradt. Még a hegy - amelyen voltak - egy hatalmas darabját is lemetszette.
Csak ez a darab az volt, amin a falu nyugodott, és ez most lefelé siklott a hegytetőről.
Inuyasha még meg tudta fogni Kagome kezét és még át tudott ugrani a másik sziklaszirtre,
de a többieket magával ragadta a zuhanó kőtömeg.

3.fejezet 12 éven aluliak számára nem ajánlott
3. fejezet
A barátaikról nem tudtak semmit. Mindketten fáradtak voltak. Biztonságos utat lefele nem
találtak. És a sűrű, ködös hózáportól semmit sem láttak.
- Talán jobb lesz, ha megvárjuk a vihar végét - kezdte Inuyasha.
- Jó - szólt halkan a lány.
Találtak egy barlangot, ahova bevackolhattkák magukat. A közeli fák ágaiból a lány tüzet
csiholt. De még a tűz lángja mellett is hideg volt. A sarkon egy szénarakás és egy régi,
ütött-kopott pokróc volt. Valószínűleg régen még lakott itt valaki. Mindketten rátelepedtek.
Kagome vacogni kezdett. Inuyasha levette a felsőjét és ráterítette a lányra.
- Te nem fázol? - kérdezte a lány.
- Nem - bár a libabőrös felsőteste nem éppen ezt jelezte.
- Gyere! Elférünk ketten is alatta.
Inuyasha is bebújt alá. Közelültek egymáshoz, ezzel is melegen tartva magukat.
A lány még mindig reszketett, így a fiú mellkasához hajtotta a fejét, aki közben szorosan
átölelte.
A hó betemette a bejáratot, így tovább benn maradt a tűz melege. A két fiatal kezdett
megmelegedni. Testükbe visszatért az élet, s lelkükben egy eddig ismeretlen
melegség lépett.
Kagome még mindig libabőrös volt, de már nem a hidegtől. Ránézett Inuyashára,
aki viszonozta a pillantást. Nézték egymást egy darabig, fejük egyre csak közeledett,
majd összeért: csókolóztak. Hevesen, úgy, mint akik mindig csak ezt a napot várták volna,
és most mindent be akarnának pótolni egyszerre. Inuyasha lehúzta a lányról a felsőjét,
majd kikapcsolta a melltartóját és egy közeli sarokba dobta. Még jobban bebújtak a ruha alá,
csak a fejük látszott. Rövid időn belül az összes ruhájuk a döldön hevert. Csak az az egy,
takarónak funkcionált darab maradt rajtuk. Már a földön feküdtek, s élvezték egymást.
A fiú csókokkal borította Kagome egész testét. A lány lábai mind szorosabban fonódtak a
hanyou dereka köré. A mennyben érezték magukat, megszűnt tér és idő. Csak ők számítottak.
Vágyuk percről percre erősödött.
Inuyasha teljesen rátelepedett a lányra, és megtörtént, aminek meg kellett történnie...
Másnap reggelre a havazás elállt. A felkelő nap melegétől olvadozni kezdett a hó. Benn,
a barlangban, ahol a két fiatal tábort vert, már réges rég elaludt a tűz.
A bejárat ajtaja már nem volt belepve. Reggeli fény áradt be.
Inuyasha és Kagome aludt. Kifáraszotta őket a tegnap történtek, és egész este nem aludtak.
A ruha alatt pihentek. Szorosan feküdtek egymás mellett.
Egy kis szellő futott végig a barlangon felébresztve őket. Először Kagome ült fel. Megdörzsölte
a szemét, majd egy nagyot ásított. Lenézett maga mellé.
- Tehát megtörtént - gondolta magában - Jól mondta Hiku: "Valamikor a közeljövőben lesz".
Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hamar. Én és Inuyasha. Még nem is olyan rég furcsának
találtam volna.
Inuyasha is felkelt. Átölelte a lányt és megcsókolta, ami viszonzásra is talált.

4.fejezet

Felöltöztek, és elindultak. Aggódtak a barátaik miatt. Nem tudták, túl élték-e a zuhanást.
A hanyouban most már volt annyi erő, hogy Kagoméval a hátán szikláról sziklára ugráljon.
Így értek le. Ott Inuyasha kiszagolta a nyomukat.
- Még életben vannak - mondta - Legalább is akkor, mikor elmentek innen, azok voltak.
Követték a nyomokat. A szag egy aprócska kis faluhoz vezetett egy erdőben.
Mikor beértek, egy seregnyi ember rohant oda hozzájuk.
- Ti vagytok Inuyasha és Kagome? - kezdte az egyik helybéli.
- Igen - válaszolták kórusban.
- A barátaitok itt vannak. Gyertek! Elvezetünk titeket hozzájuk.
Az egyik házba vezetett az útjuk. A falusiak nem mentek be, csak Inuyasha és Kagome.
Nem örültek, amit láttak. Sango több helyen is be volt kötve, és nem festett valami jól.
Miroku is hasonlóan festett. Kirara betegen feküdt egy kis pokrócon. Shippou - ügyes,
de félénk taktikájának köszönhetően - jól volt. A két fiatal ránézett egymásra. Szavak
nélkül is tudták, hogy most jobb, ha nem mondanak semmit a tegnap estéről.
Mikor Shippou észrevette őket, a lány nyakába ugrott és erősen átölelte.
- Kagome! - sipította, s közben patakokban hullott a könnye - Úgy örülök, hogy épségben
megúsztátok!
A rókaszellem hangoskodására a többiek is felkeltek. Kirara megcsóválta a farkát jelezve
ezzel örömét. Miroku felállt a helyéről.
- Látom, ti jól vagytok.
Sango csak felült, mivel még nagyon gyenge volt.
- Hogy úsztátok meg?
- Fönnmaradtunk a hegyen - kezdte Inuyasha - Behúzódtunk egy barlangba, és... - Kagome
megbökte - ...és ott tüzet raktunk. Egész este ott voltunk.
Kagome és Inuyasha ott maradtak a faluban. Másnap - bár Sango még nem épült fel,
de már nem bírt nyugton maradni - hazaindultak. Ismét egy hetes út volt, de a csapatnak
hosszabbnak tűnt.
Sango, Miroku és Kirara leváltak tőlük, Kagoméék tovább mentek a kúthoz. Ott megálltak.
Inuyasha átölelte a lányt.
- Szeretlek Kagome - mondta.
- Én is szeretlek... De szeretném, ha az egész viszonyunka titokban tartanánk, ha lehet.
- Mi? - értetlenül nézett rá.
- Még nekem is fel kell dolgoznom az egészet. Úgyhogy ha más is velünk van, csináljunk úgy,
mintha semmi sem történet volna! Jó?
- Na jó. De csak a te kedvedért - majd megcsókolta a lányt.
Elváltak egymástól. Kagome átment az ő világába, Inuyasha pedig visszafordult.
A csapat lassan kiheverte a sebeket, és újabbakra mentek. De most Kagome nélkül.
A lánynak fontosabb dolga volt. Értesítőt kapott, amiben az állt, hogy annyit hiányzott,
hogyha még sok napot kihagy, évet kell ismételnie. Így hát állandóan tanulnia kellett,
hogy bepótolja az eddigieket és közben a friss leckéket is megtanulja.

5. fejezet

Kagome az órákon sokszor elkalandozott. A középkori Japánban történteken gondolkodott.
Gyakran szívesebben lett volna ott. De most ez nem történhetett meg.
Nem sokkal az értesítő megérkezése után úgy döntött, hogy jobb, ha kis időre sem megy át a
másik világba, mert még ott maradna. szeretett ott lenni. De így is értesült mindenről.
Hiku folyamatosan értesítette a lányt, minden apró részletről beszámolt.
A lány betartotta a döntését. Már több, mint egy hónapja nem ment át.
Az egyik délután Hikuval tanult a szobájában. A fiú egy matematikatétel bizonyítását próbálta
megértetni vele. De csak hosszú idő árán sikerült neki.
Kagome hirtelen rosszul lett. A fiú gyorsan szólt a lány családjának, akik egyből kihívták
az orvost. Az megvizsgálta, majd azt mondta:
- Szeretném, ha egy pillanatra kettesben hagynának a lánnyal.
Kivonultank.
- Szóval - kezdte - Voltál-e fiúval úgy 1 hónappal ezelőtt?
- Mi? - ez kicsit megijesztette, de pirongva kibökte - I...igen.
- Most már érthető a rosszullét. Kagome! Te gyermeket vársz.
A lány teljesen összezavarodott. Hisz gyereket vár... Inuyashától.
Kirohant a szobából egyenesen a kúthoz. Átment a másik világba. Sebesen elindult a faluba,
ahol a csapat tartózkodott. Mikor odaért, berontott a házba. Ott volt Sango, Miroku, Shippou,
Kirara és Inuyasha. A lány átölelte a hanyout, és csak sírt és sírt örömében.
A többiek értetlenül néztek. A legnagyobb megdöbbenésükre Kagome megcsókolta őt
és azt mondta:
- Inuyasha! Terhes vagyok, és a te gyermekedet várom.
- Micsoda! - szólaltak meg kórusban.
A lány most már abbahagyta a sírást. Miroku furcsállta a dolgot.
- Ahhoz, hogy gyereketek legyen...
- Megtörtént.
- Hát Inuyasha - csóválta meg a fejét a szerzetes - Sosem gondoltam volna,
hogy nálam is nagyobb szívtipró vagy...
Sango erősen megbökte az oldalát, hogy maradjon csendben.
Kagome felállt.
- Inuyasha, gyere!
- Hová megyünk?
- Csak sétálni.
Azzal kimentek a házból. Lassan haladtak egymás mellett. Kézen fogva lépkedtek az
erdő fái között a friss hóban. Majd megálltak. Pont ott, ahol az ezeréves fa állt.
- Emlékszel - kezdte a lány -, mikor először találkoztunk?
- Minden percére. Az volt életem egyik legszebb napja.
- Most újra itt vagyunk.
- Igen.
- Tudod, én sosem gondoltam volna, hogy pont te leszel... a gyermekem apja.
- Én se. Mindig azt hittem, hogy hatalmas szellemként örökké fogok élni.
De mostmár nem lennék ettől boldog. A legjobb dolog, ami történt velem az,
hogy itt vagy és gyermeket vársz. A közös gyermekünket.
Szorosan átölelte a lányt.

6. fejezet

- Szeretném - folytatta -, ha örökre együtt maradnánk. Te, én és a kicsi.
Eltelt nyolc hónap. Kagome nem hiányzott többet a suliban. Szerencésre a lánynak a tanév
vége után kezdett csak gömbölyödni a hasa. A kérésére a család titokban tartotta a
terhességet. Inuyasha egyre gyakrabban jött meglátogatni őt. A hanyou teljesen megváltozott.
Dominánssá váltak az emberi belső tulajdonságai. Már nem viselkedett olyan gyerekesen,
sokkal kedvesebb és segítőkészebb lett. Nagyon ritkán kapta fel a vizet, de akkor is csak
néhány pillanatig tartott. Sokkal emberibb lett. Bár kutya énje is megmaradt.
Mint egy kiskutya, úgy sürgött-forgott Kagome körül figyelve minden óhaját, kérését.
De ennek hátránya is volt. A lány nem mozdulhatott ki a házból, mert kedvese annyira féltette.
Hát még szóba sem jöhetett, hogy a középkori Japánba menjen!
Bár a jelenben igen, de a másik világban már nem tudták titokban tartani a kicsi jövetelét.
A falu többi lakosa pletykálni kezdett a "jövevényről", akiben ember, démon és miko (papnő)
tulajdonságok lesznek. Így a hír eljutott Narakuhoz és Sesshoumaruhoz is.
Ez veszélyt jelenthetett.
Mikor Inuyasha nem volt ott, csak akkor látogathatta meg Hiku Kagomét. Nem akarták,
hogy rájöjjön, ki ő.
Egy nap,mikor Inuyasha és Kagome a szobában voltak, a lánynak erős fájdalma lett.
Gyorsan bevitték a korházba. Megindult a szülés.
Mikor a gyerek kijött a hasából és odaadták Kagoménak, a lány büszkeséggel nézett a
kicsire. Nem volt démon, ember volt. apró szemei becsukva. Inuyashát beengedték.
 - Olyan kis apró és édes - mondta a hanyou - A világ legboldogabb... apukája vagyok most.
 - És milyen nevet adjunk a fiúnknak?
 - Volt egy jó barátom kis koromban. Ő volt az egyetlen, aki nem úgy tekintett rám, mint egy
démonra. Csak sajnos korán meghalt feláldozva az életét értem. Hálából szeretném a fiamat
róla elnevezni, ha te is beleegyezel - bólintás volt rá a válasz - Akkor legyen a neve Hiku.
Így pont azt a nevet kapta, amit Kagome jövőbeli osztálytársa is hordoz. Eddig minden stimmelt.
Nem sokkal a szülés után már otthon voltak. Kagome édesanyja beavatta a lányát a pelenkázás
és egyéb gyereknevelési művelet "rejtelmeibe". Inuyasha is lépten-nyomon ott volt, s ő is
igyekezte elsajátítani.
A két fiatal mintaszülőként viselkedett. Éjjel-nappal a kicsivel voltak.
Egy nap Kagome egyedül maradt. Inuyashának segítségre kellett sietnie a másik világban,
Souta iskolában volt, a lány anyukája a nagypapát vitte orvoshoz. Az elején minden rendben volt.
A kis Hiku csöndesen pihent az ágyikójában, a fiatal anyuka lenn a konyhában tevékenykedett.
Kagome zajt hallott kintről. Az emeleten betört az ablak. GYorsan felrohant. Mikor felért
rémülten megmerevedett. Naraku jött át a középkori Japánból. Az egyik kezébe tartotta a
gyereket, aki hangos sírásba kezdett, a másikban az Inuyasháék által eddig megszerzett
égkődarabokat. Gonosz mosollyal nézett rá, majd elindult a kút felé és ott eltűnt.
Kagome követte, de mikor átért, Naraku már nem volt sehol. A lány térdre rogyott, s arcát
kezébe temetve sírt. Sokáig hullottak a könnyei. Szemei kivörösödtek már.
De abbahagyta a sírást, mikor valaki közeledtét vette észre: Inuyasha volt az.
- Mi történet? - kérdezte aggódva, mikor meglátta a lányt.
- A kis Hikut... elvitte magával... Naraku!
Erre a hanyou nagyon feldühödött. Hátára kapta a lányt és elindult a szagot követve.
Sebesen száguldottak erdőkön, hegyen-völgyön át. Azok a faluk, amiken áthaladtak,
üresek és némák voltak. az emberek egy része holtan hevert a porban, s akik túlélték,
még a rejtekhelyükön lapultak.
Már beestelett, mikor egy égő falut pillantottak meg a távolban. Arra irányították útjukat.
De elkéstek. Mindenkit elpusztítottak. Az egyik háztetőn Naraku állt, gonosz, elégedett
mosollyal szemlélte tettét. Majd észrevette a két jövevényt.
- Hol van a fiam? - kérdezte őrjöngve Inuyasha.
De még mielőtt választ kaphatott volna, a romok alól egy szörnyeteg ugrott elő. Egy hatalmas
kutyadémon volt. Kaome rengeteg égkődarabot látott benne. Talán több száz is volt.
A démon a hanyou felé támadt. Az előrántotta a Tessaigát, majd lecsapott vele.
De a célt eltévesztett, mivel valaki oldalra lökte, hogy ne találja el a szörnyet. Kagome
rögtön felismerte, ki volt az: a jövőből érkezett Hiku hanyou alakban. De még így sem értette
szándékát. Inuyasha csodálkozva nézett az eltérítőjére.
- Mit akarsz? - kérdezte mérgesen tőle - Tán csak nem Naraku szolgája vagy?
- Nem. Én sose lennék az... Olyan ostoba vagy! Ha minden szembe kerülő démont megölsz,
még te is pórul járhatsz. Nézd meg jobban az ellenfeledet!
Inuyasha szemlélni kezdte a szörnyet. Kis idő múlva felkiáltott.
- Ez nem lehetséges!
Kagome nem értette az egészet, így ő is követte szerelme példáját. S mikor rájött, csak
ennyit mondott:
- Hiku?
A kérdésére Naraku válaszolt:
- Bizony ő az. Ez a hatalmas kutyadémon a ti fiatok. Temérdek égkődarabra volt szükségem,
hogy irányítani tudjam, de az eredményért megérte. Na hogy tetszik? - gúnyolódott - Ugye
milyen fenséges teremtmény? Hát még milyen erős!
Intett a szörnyetegnek, aki megindult Inuyasha felé, de a kamasz Hiku oldalba lökte.
- Maradj ki ebből kölyök - mondta Inuyasha - Ez a mi dolgunk, nem a tiéd. Neked semmi közöd
nincs az egészhez.
- Azt csak te hiszed!
Elővette a korábban általa megtisztult égkődarabokat - amihez láthatólag a közelmúltban
újakat csatolt hozzá - és bekapta. Arany szemei vörösre váltottak, majd teste nőni kezdett.
- Menj! - szólt oda a hanyounak - Ha Narakut legyengíted, a fiadat is visszakapod...
De többet nem tudott mondani. A szilánkok ereje a tetőfokára hágott. A kamasz Hiku
átváltozott hasonló kutyadémonná, min amilyet Naraku hozott létre a bébiből. De egy kicsit
nagyobb volt annál.
Megindult a két szörny között a harc. Igazi farkas viadal volt. Harapás-harapást követett.
Inuyasha is támadásba lendült Naraku ellen. A Tessaitgával sűrű ismétlésekkel csapott le,
de célpontját csak nem sikerült eltalálnia: fürgén kitért előle. Sebesen ugrottak át egyik helyről a másikra. Útjukat nem lehetet halandó szemmel követni. Csak néhol lehetett észlelni egy-egy villanást, vagy a kard által okozott rombolás eredményét. De Naraku nem tartozott ebbe a sorba. A gonosz hanyou megelégelve a "játszadozást", védekezésről támadásba állt át. Egy gyors mozdulattal kiütötte Inuyasha kezéből a Tessaigát, ami a földbe szúródott. Majd leterítette ellenfelét.
A végső csapásra készült. Már emelte is a kazét, hogy lecsapjon, de valakiről elfeledkezett: a
helyszínen volt Kagome is. A lány az ott talált íjból kilőtt Naraku felé egy szintén ott lelt nyilat,
 ami mágikus erő által irányítva beleszúródott a jobb vállába és át is ment rajta. Az felordított a
fájdalomtól. A nyíl az egész jobbját leszabta. Kagome új nyilat készült kilőni, de esküdt
ellenségük elmenekült.
A kis Hiku így visszaváltozott halandó kisbabává. A jövőből jött jövevény is ugyanígy tett.
Majd felvette a csöppséget és az égkődarabokat. A kicsi nem volt jól: a kutyadémonként
kapott sebek emberi testén is megjelentek. Kagome és Inuyasha aggódva nézték gyermeküket.
De még mielőtt megszólalhattak volna, a kamasz letette a gyereket a földre, egyik kezét a
csöppség testére, másika a szilánkokra rakta. Fény áradt az egyes helyekről és a kis Hiku
sebei begyógyultak.
- Most már jól van - mondta a jövőbeli Hiku.
De nem volt több ereje mást szólni. Az ő sebei súlyosabbak voltak, és a sok vérveszteségtől
elájult. Visszaváltozott emberré.
- Majd otthon elmagyarázom - kezdte Kagome az ámult Inuyasha láttán.
Mikor Hiku legközelebb felkelt, Kaede házában találta magát, aki épp a sebeit ápolta.
Körülötte ült Inuyasha és Kagome a kicsivel.
- Hogy vagy? - kérdezte a lány aggódva.
- Jól. Köszönöm.
Nagyon nehezen felült.
- Mennem kell. A küldetésemet teljesítettem. És már biztosan várnak rám otthon.
Inuyasha értetlenül nézett a fiúra.
- Miféle küldetésről van szó?
- Mostmár megmondhatom. A jövőből jöttem. Én a fiad vagyok, Hiku. Bocsáss meg,
hogy nem mondtam meg, de nem lehetett. Csak Kagoménak mondhattam el - Inuyasha
döbbenten nézett rá. Az folytatta -... Az égkövek hol vannak?
- Nálunk.
- Akkor jó.
Felállt. Közben megérkezett Sango, Miroku, Shippou és Kirara is. Mindannyian elkísérték őt a
kúthoz. Hku elbúcsúzkodott, és még külön átölelte Kagomét. Aztán azt mondta neki:
- A kúton keresztül több idősíkot is be fogtok tudni járni. Idővel rájöttök majd. Sziasztok!
Hiányozni fogtok!
Azzal beugrott a kútba, ami most nem azt a tompa kékes, hanem erős pirosas fényt árasztott.
Abbamaradtával elindultak hazafelé. Inuyasha, Kagome és a kis Hiku a lány világába mentek.
Útközben a hanyou csak ennyit mondott:
- Büszke vagyok a fiúnkra és büszke vagyok rád! ... SZERETLEK KAGOME!!!

THE END