Kagome reggel hangos sírásra ébredt. Inuyasha még békésen aludt, de Miroku már fent volt és hangosan zokogott.
-Miroku….?-szólt Kagome -Te sírsz?
Miroku felkapta a fejét, hosszasan Kagome szemébe nézett, majd szeme újra megtelt könnyel s zokogásban tört ki. Szörnyen nézett ki: vörösek voltak a szemei s kezében görcsösen fogott egy könnyáztatta pergamenlapot.
-Miroku, mi a baj?-kérdezte Kagome aggodalmasan.
-Sango…….-nyögte Miroku.
Kagome körülnézett. Csak most tűnt fel neki, hogy Sango nincs itt.
-Mi történt vele? Hol van?
Miroku válasz helyett Kagome kezébe nyomta a pergamenlapot. Ez állt rajta:
Drága Miroku!
Bocsáss meg nekem kérlek! Nem tudok tovább veletek maradni, mert állandóan Khauku és Naraku jár az eszemben. De nem megyek egyedül ellenük. Egyedül szeretnék élni, nem bírom tovább nézni hogy ti ilyen boldogok vagytok. Inuyasha és Kagome szeretik egymást, te pedig mindig olyan vidámnak tűnsz Miroku! Kérlek ne keress engem! Tudd hogy őszintén szeretlek és bocsáss meg nekem! Sango
Kagome lágyan és megértően Mirokura nézett, s átölelte a fiú nyakát.
-Hát ezért sírsz? Szedd össze magad! Sango elment!
-Ha ő elment én is utánamegyek!
-Ne! Mondta hogy ne keresd őt!
-Nem! Nem tudok Sango nélkül élni!-kiabálta Miroku.
Erre már Inuyasha is fölébredt és értetlenül nézett a kisírt szemű Mirokura. Távol, egészen a tónál Sango is meghallotta Miroku kiálltását, s erős bajsejtelem fogta el. Gyorsan Kirara hátára pattant és visszafelé vágtatott.
-Miroku! Ne csinálj őrültséget!
-Te nem értesz engem! Neked mindig is itt volt Inuyasha akit szerettél és ő is viszont szeretett téged!
-Miroku! Mit….akarsz…csinálni? -kérdezte Kagome de már tudta abból hogy Miroku jobb keze folyamatosan remegett. –Ne tedd, Inuyasha segíts!
-De igen!
Miroku magára irányította jobb kezét és elkiálltotta magát: Kazaana!
Ebben a pillanatban Sango ráugrott Mirokura és lefogta a jobb kezét.
-Ne….! Hagyjatok… Ne!- mondta Miroku.
-Segítsetek! -kiálltatotta Sango!
Együtt sikerült rátekerni Miroku kezére a rózsafüzért, de Miroku élettelenül feküdt a füvön.
-Ne! Ne hagyj itt! – Mondta Sango és megcsókolta Mirokut.
Miroku kinyitotta a szemét és igencsak meglepődött mikor Sangot látta maga előtt
-Sango…..
-Jajj, hát mégis életben vagy! Bocsáss meg kérlek!
-Semmi baj!
-Jézusom!- kiálltotta Sango.
-Mi a baj?- kérdezte aggódva Kagome.
-A kezed….. Miroku!
Miroku jobb keze fürdött a vérben és a fiú egyre jobban elgyengült.
-Be kell vinnünk a faluba!- szólt Inuyasha.
-Állj fel! –kiálltott Sango.
De alighogy Miroku felállt, ájultan esett Sangora. Sango megtartotta de elkezdett sírni.
-Sango, ne hagyd el magad! NE MOST!- mondta Kagome.-Kirara!!!!
Mirokut ráfekteték Kirara hátára, Sango is felült. Inuyasha hátára vette Kagomét, Sippho pedig sassá változott.
-Kaede anyó!- kiálltozott rémülten Kagome. –Gyorsan!
Kaede csak rátekintett Mirokura és máris tudta hogy nagy a baj. Becipelték Mirokut a házba, aztán Sango, Kagome, Sippho és Inuyasha kimentek és leültek a ház elé. Nem sokkal később Kaede is kijött és rátekintett Sangora.
-Nagyon rosszul van! Folyamatosan romlik az állapota, láza van, a vérzést pedig nem tudom elállítani. Halucinál és folyton a te nevedet ismételgeti. Sajnálom de azt hiszem meg fog halni….
-Neeee!- kiálltott Sango és berohant a házba.- Miért csináltál ilyen őrültséget Miroku? Szeretlek nem érted? Ébredj föl!
Hirtelen ötlettől vezérelve kifutott a házból és bement az erdőbe.
-Remélem nem csinál őrültséget….- mondta Kagome, aki Sango minden szavát hallotta.
Sango pedig teljes két óráig szedte a köülönböző gyógynövényeket, majd visszament a faluba és Kaedéhoz ment. Az anyónak nem kellett semmit mondani, tudta mit akar Sango.
-Talán…. Azt hiszem ennek örülni fogsz! Ebből lehet valamit csinálni! De sietnünk kell már nagyon legyengült. Sango szeme felragyogott, megkérte Kaedét hogy hadd segítsen elkészíteni a gyógyszert. Sango itatta meg Mirokuval a főzetet.
-Miroku!-kiálltotta boldogan Sango és átölelte szerelmét. – Úgy féltem!
-Csak óvatosan! -mondta Kaede. -Vigyázz a kezére hallod? Még visszaeshet!
A boldog kiálltásra Inuyasha és Kagome, no meg Sippho is beszaladt. Még sosem látták Sangót ilyen boldognak.
-Még pár nap és ő is megölelhet téged Sango- mondta Kaede. – Hé! Ne beszélj fiam!
-Sango…. Sajnálom…. Miért mentél el?
-Jajj Miroku! Csak annyira egyedül éreztem magam pedig szeretlek. De te mindig olyan durván közeledtél hozzám, talán lehettél volna gyengédebb is!
-Bocsáss meg!-hörögte Miroku, majd egy hirtelen köhögésroham fogta el és kezéből megindult a vér.
-Csak óvatosan! Ne beszélj sokat!- csitította Sango és megcsókolta.
Sango mosolyogva simogatta Miroku haját az pedig hálásan nézett rá.
The End | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
