A táj kihalt volt…óriási kráterek éktelenkedtek a kavicsos talajban,
a földet pedig mély barázdák szelték keresztül, amelyek arról tanúskodtak
hogy nem sokkal ezelőtt hatalmas küzdelem zajlott le ezen a vidéken.
Az élet egyetlen megnyilvánulása a pusztaság közepén egy ezüstös hajú,
pirosba öltözött fiú volt.  Ernyedten hevert a porban, ruhája számos helyen elszakadt és
mély sebek borították el a testét. Az összes seb közül a legsúlyosabb az volt amelyik a
szíve alatt helyezkedett el…aki csak meglátta volna, azt mondta volna róla hogy ennek a
fiúnak vége.. ekkor hirtelen egy kétségbeesett kiáltást hozott a szél: INUYASHA!!!!!!
Egy hosszú, fekete hajú, iskolai egyenruhát viselő lány futott eszét vesztve a fekvő alakhoz.
-Inuyasha!!!
Ekkor észrevette az iszonyú sebet a fiú mellkasán.
-Inuyasha…súlyosan megsebesültél! Azonnal el kell látnom a sebeidet!
Eközben potyogni kezdtek a könnyei..
-Miért kellett ide jönnöd? Hagytad hogy Naraku elcsaljon tőlünk! Mégis mit képzeltél..?!
Nem voltam itt hogy segítsek neked…amikor láttam a robbanást.. azt hittem elveszítelek!!!
Miközben a lány próbálta felitatni a vért Inuyasha sebéről, rémülten vette észre hogy a mellkasa
nem emelkedik illetve süllyed vissza.
-Inuyasha..? ugye nem..? Nem teheted ezt!! Te egy fél démon vagy! az ilyen sebek meg se
kottyannak neked!! Nem hagyom hogy meghalj! Szükségem van rád!
A lány átölelte Inuyasha felsőtestét, miközben a könnyei egyre nagyobb patakokban folytak
le az arcáról.
-Ka..Kagome…
A lány ereiben meghűlt a vér.
-Mi..Miért tartasz a karjaidban?
A lány lenézett Inuyasha arcára. Szemmel láthatólag hatalmas erőfeszítésébe került az
hogy beszélni tudjon.
-Te…te élsz!!!
Azzal Kagome boldog mosollyal, de még mindig potyogó könnyekkel még szorosabban
átölelte Inuyashát.
-Hé! Megfolytasz! Így is alig kapok levegőt!
Inuyasha hangja ingerült volt, de a lelke mélyén nagyon jól esett neki Kagome ölelése.
Még a fájdalmait sem érezte annyira kínzónak.
-Jaj, bocsánat! Csak…azt hittem hogy meghaltál!
-Ugyan, miket gondolsz…ostoba lány…tudhatnád hogy én, mint fél démon regenerálódni tudok.
-Hogyne tudnám?!! DE nem lélegeztél!! Annyira aggódtam érted! Eljöttél ide egyedül,
még Mirokunak és Sangonak sem szóltál hogy eljössz…Senki nem tudta mi van veled!
Aztán…megláttam azt a robbanást, és ide rohantam mert éreztem hogy bajod esett!
Inuyasha meglepődve nézett Kagoméra
-Valóban ennyire aggódtál értem?
Kagome erre felfortyant
-Hát persze hogy aggódtam érted!! Mit képzeltél, azt hogy tétlenül ülök és várni fogom a
halálhíred?! Annyira idióta vagy…nem értesz semmit!! Neked tényleg fogalmad sincs soha
semmiről!
Azzal elfordult Inuyashától.
„Most meg mi baja van? semmi rosszat nem mondtam.” tűnődött magában Inuyasha
Mindketten csendben ültek, amikor egy termetes macska alak jelent meg az égbolton.
-Ez Kirara! Végre megtaláltak!
Ezzel a felkiáltással Kagome felpattant, majd integetni kezdett egy csinos lófarkas lánynak,
és egy szerzetes ruhába öltözött jóképű fiúnak, akik a hatalmas macska hátán ülve könnyedén
leszálltak Kagome és Inuyasha mellé.
-Kagome! Csakhogy megvagy! Úgy elrohantál, még Kirara sem akadt egykönnyen a nyomodra!
Mondta a lófarkas lány, és leugrott Kirara hátáról.
-Sajnálom Sango, hogy egy szó nélkül elrohantam, de nagyon aggódtam valakiért.
Bár ha így belegondolok, nem kellett volna annyira aggódnom érte…
Kagome a szeme sarkából gyilkos pillantást vetett Inuyashára. Eközben a szerzetes is
lemászott Kiraráról egy lesajnáló pillantás kíséretében, amit Inuyashának szánt.
-Már megint olyat mondtál neki amit nem kellett volna, igaz Inuyasha? Hiába, te sohasem
tanulsz a hibáidból!
-Miroku!!!! Ha most tudnék mozogni, nagyon elvernélek!
-Mit gondoltok, ne hagyjuk itt ezt a bosszantó alakot a puszta közepén?
Elvégre nincsen szüksége ránk…elég erősnek hiszi magát ahhoz hogy egyedül küzdjön meg
Narakuval.
-Ahogy mondod Miroku! Ráadásul mások érzéseit is semmibe veszi!
-??? Miket beszéltek ti itt??
Inuyasha csak hápogni tudott, kis féregnek érezte magát ahogy a 3 barátja szemrehányó
pillantással magasodott a feje fölé.
-Arról van szó hogy nem szóltam nektek arról hogy eljövök Narakuval harcolni, igaz?
-Nahát! Ennyi ideig tartott rájönnöd? Ostobább vagy mint hittem!
Miroku pillantása szinte átszúrta Inuyashát
-Tudod nagyon jól hogy nekünk is van miért bosszút állni Narakun, így mindannyiunk
jelen akar lenni a pusztulásánál, még ha nem is tudunk annyit hozzá tenni a harchoz mint te.
Ráadásul csapatban a harc is jobb, hányszor bizonyítottuk ezt már be? Együtt sikeresebbek
vagyunk. Úgyhogy nagyon szépen kérlek, soha többé ne menj el egyedül harcolni, rendben?
Kagoméra pedig nagyobb tekintettel is lehetnél. Halálra aggódta magát miattad!
Inuyashát sokkolta Miroku beszéde. Így csak még nyomorultabbul érezte magát,
mert nem csak Narakut hagyta elmenekülni, hanem a barátait is megbántotta, köztük
Kagomét is…
-Sajnálom…többé nem teszek ilyet, ígérem!
Kagome, Sango, és Miroku szélesen mosolygott. Magukban már rég megbocsátottak
Inuyashának, mert ismerték a természetét. Egyszerűen csak rá akarták venni egy bocsánat
kérésre, amit eddig még soha nem tett meg.
-Nos! Akkor most már indulhatunk is vissza a faluba Kaede anyóhoz, igaz?
Kérdezte vidáman Miroku.
-Inuyasha, elég rondán nézel ki, azt hittem jobban bírod a gyűrődést!
Miroku belenevetett Inuyasha képébe
-TE!

 *****A Faluban*****

 -A fenébe! Elfelejtettem hogy ma van új Hold!! Így soha nem gyógyulnak be a sebeim…
azt hiszem kemény éjszaka vár rám…ezek a sebek még fél démon alakomban sem
gyógyulnának be gyorsan, nemhogy emberi alakomban!
-Ne aggódj Inuyasha, egész éjjel melletted fogok maradni, és vigyázok rád.
Reggelre már sokkal jobban leszel, főleg ha rád kenem ezt a különleges kenőcsöt,
amit délután készítettem Kaede anyóval.
Kagome egy kis tálat vett elő, benne egy zöldes színű krémmel.
-Lehet hogy kicsit csípni fog, de ettől a sebek gyógyulási ideje a felére fog csökkeni.
Biztos úgy van ahogy mondod, én nem értek ezekhez a dolgokhoz…kendd fel gyorsan rám
azt a valamit, minél előbb túl akarok lenni rajta!
-Rendben, de még egyszer figyelmeztetlek hogy csípni fog!
-Jól van, gyerünk, essünk túl rajta. Meg se fog kottyanni nekem!
Kagome elmosolyodott. „Ezt mintha hallottam már volna néhányszor!”
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! Te jó ég, mit művelsz velem?! Ez rosszabb mindennél!
-Én mondtam hogy csípni fog! Nyugodj meg! Muszáj bemasszíroznom a bőrödbe.
Egyébként meg csak az elején fogod ennyire rossznak érezni mint most..
-Jó, vedd úgy hogy nem mondtam semmit!
Kagome lassan masszírozta a kenőcsöt Inuyasha mellkasába, úgy, ahogyan Kaede tanította 
neki még régen. Megpróbált minél gyengédebben bánni Inuyashával, mert félt hogy fájdalmat
okoz neki, azt meg mindennél jobban szerette volna elkerülni.
Inuyasha Kagomét bámulta. Már jó ideje nem szólt egy szót se, csak a gondolataival volt
elfoglalva. „Hmm, már valóban nem csíp ez az izé…Kagome milyen istenien masszíroz!
Bárcsak gyakrabban lenne részem ilyen élményben…”
Kagome érezte magán Inuyasha pillantását
-Csak nincs valami baj? Ugye nem fáj az amit csinálok?
Kagome kétségbeesetten nézett Inuyashára, nem akarta rosszkedvűnek látni a fiút,
így is elég sokat veszekedtek mostanában.
-Mi? Jaj, nem, dehogy! És igazad volt, a krém tényleg nem csíp már.
-Akkor jó! Már csak néhány percig kell kibírnod.
Kagome folytatta a masszírozást, és többet nem nézett Inuyashára. Inuyasha azonban
nem vette le a tekintetét róla.
„Reggel a karjaiban tartott…miattam sírt…az anyámon kívül még soha senki nem sírt miattam!
Kagome viszont már többször is…és mindig mellettem volt…ő olyannak fogad el amilyen
vagyok...egy fél démonnak. Még Kikiyou is meg akart változtatni, ő azt szerette volna ha
emberré válnék. Kikiyou…milyen régen volt! 50 év telt el…bizonyos értelemben még mindig
szeretem őt. Ha kell megvédem…de…most már itt van Kagome is…és ha ő mellettem van,
akkor könnyebbnek érzem magam, mellette nyugodtabb vagyok”
Mélázásából Kagome riasztotta fel
-Kész is! Most már csak pihenned kell Inuyasha. Remélem féken tudunk tartani!
Inuyasha végignézett Kagomén, aki épp izzadságcseppeket törölt le a homlokáról a karjával
-Kagome..elég fáradtnak tűnsz…nem kellene pihenned végre?
-Nem, nem lehet. Vigyáznom kell rád éjszaka! A végén még megpróbálsz hősködni vagy ami
még rosszabb, a sebed felszakadhat, és akkor újra el kell látni.
-Akkor legalább vegyél egy forró fürdőt. Az nem tart sokáig, és amúgy is tiszta vér vagy.
Úgy tudom Sango is a hőforrásokhoz akar menni. Csatlakozhatnál hozzá.
-De…addig mi lesz veled?
-Nem vagyok már gyerek! Csak ki bírok egyedül negyed órát? Ha meg valami bajom lenne,
majd kiáltok.
-Na jó…rendben. De tényleg csak negyed órát leszek távol! Sietek vissza!
Kagome elviharzott, magára hagyva Inuyashát a gondolataival.
„Bolond ez a lány….” Inuyasha arcán hosszú idő után először átfutott egy mosoly…
-Szia Sango! Inuyasha kiküldött hozzád fürdeni, remélem nem gond?
-Ugyan Kagome ne viccelj már! Gyere nyugodtan!
Kagome bemászott a forró vízbe Sango mellé, és fáradtan elkezdte mosni a haját.
-Kagome, úgy látom Inuyashának igaza volt, valóban rád fér már egy kiadós fürdő.
Nagyon nyúzottnak tűnsz.
-Hát, ma sok minden történt velem…ráadásul Inuyasha ápolása is elég kimerítő.
Sango elmosolyodott
-Igazán figyelmes vagy vele. Nagyon szereted őt, igaz?
Kagome szemei elkerekedtek
-Mi..Miből gondolod?
-Ugyan Kagome, a vak is láthatja hogy odavagytok egymásért.
-Szerinted Inuyasha is ugyanezt érzi?
-Szerintem igen.
-De…mindig olyan elutasító velem, és...ha Kikiyou feltűnik, akkor csak vele foglalkozik.
-Kagome…tudjuk hogy Inuyasha és Kikiyou között nagyon erős kötelék van,
hisz Kikiyou 50 évvel ezelőtt meghalt Inuyasháért! Azonban ő már csak egy földből és
csontokból teremtett lény, aki lopott lelkekből tartja össze a testét…biztos vagyok benne
hogy Inuyasha ha még szereti is őt, már nem úgy mint 50 évvel ezelőtt. Hisz most már itt
vagy neki te is, aki mindig mellette állt.
-Lehet hogy Inuyasha számára én is fontos vagyok, de már nem tudom mit gondoljak…amikor
meglátja Kikiyou-t, akkor megfeledkezik minden másról és rohan hozzá. Azt hiszem nekem
mindig csak a második hely fog jutni Inuyasha szívében.
Sango sajnálattal nézett Kagome szomorú arcára.
-Megértelek. Mindenesetre reménykedjünk abban hogy a dolgok jobbra fognak fordulni.
-Sango, annyira örülök hogy itt vagy mellettem. Olyan vagy nekem mintha a nővérem lennél.
Ó, és mi van közted és Miroku között? Ti is odavagytok egymásért, nem?
Sango arca olyan vörös lett mint egy paradicsom.
-Ne…nem tudom miről beszélsz! Ő…ő…Miroku egy perverz! Minden csinos lány után rohan,
soha nem fog benőni a feje lágya!
Kagoméből épp kezdett volna kitörni a nevetés, amikor a falu felől egy fájdalmas kiáltás
hallatszott.
-Ez vajon az ő hangja? Inuyasha…
Kagome egy pillanat alatt kiugrott a vízből és kapkodva maga köré tekerte a törölközőjét.
-Inuyasha, tarts ki! Mindjárt ott vagyok!
Pár pillanattal később Kagome elért ahhoz a házhoz amelyikbe Inuyashát fektették.
Berohant, készen állva arra hogy egy ocsmány szörnnyel találja magát szemben,
amelyik épp Inuyashát készül elragadni…azonban a házban nem talált szörnyet.
Helyette viszont ott volt a csodálkozó arccal fekvő Inuyasha.
-Inuyasha! Nincs semmi bajod? Azt hittem megtámadott valami!
-Nem, nem támadott meg semmi, és teljesen jól vagyok. Azt hiszem elkezdett hatni a krémed, már nem fáj annyira a sebem. Te viszont miért rontottál be így ide? Miből gondoltad hogy egyáltalán valami bajom lehet?
Kagome arcára döbbenet ült ki.
-Hát…kiabálást hallottam, azt hittem te voltál az, mert azt mondtad hogy ha valami bajod lesz,
kiabálni fogsz.
Inuyasha még mindig csodálkozó arcot vágott
-Ezért rohantál így ide? Azt hitted valami bajom van?
-Igen…
Kagome majd’ elsüllyedt szégyenében. „Hogy lehettem olyan ostoba hogy összekevertem
Inuyasha hangját valaki máséval? Inuyasha most biztos idiótának néz…mondjuk eddig is
mindig annak nézett, hisz hányszor nevezett már ostobának meg idiótának…”
-Bocsáss meg hogy zavartalak!
Kagome sarkon fordult és magát átkozva csörtetett ki a házból…illetve csak csörtetett
volna…Inuyasha hangja megállította.
-Kagome…Nem maradnál még egy kicsit?
Kagome azt hitte rosszul hall. Megfordult, és látta ahogy Inuyasha néz rá…
-Na jó, még maradok egy kicsit.
Kagome leült Inuyasha mellé. Miután elhelyezkedett, ismét rápillantott Inuyasha arcára,
és meglepődve vette észre hogy Inuyasha még mindig őt nézi. Inuyasha tekintetében
nem látott sem dühöt, sem feszültséget, semmi olyasmit amit eddig megszokott a
pillantásaiból. Nem...most egészen máshogy nézett rá. A vonásai ellágyultak, a szemei úgy
fénylettek mint még soha, és az arca tökéletesen nyugodt volt.
„Vajon mi járhat a fejében? Olyan a tekintete amire még nem volt példa! Úgy néz rám,
mint aki…, mint aki szerelmes! Igen, ez egy szerelmes tekintet, ugyanezt látom
Sango és Miroku szemében is amikor egymásra néznek. De vajon ő miért néz így rám?
Lehet hogy már döntött Kikiyou és köztem? Nem, az nem lehet! Biztos csak azért ilyen
mert most ember…és amikor ember, akkor mindig érzelmesebb. Igen, biztos ez az oka!”
Egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig meredtek így egymásra, amikor betoppant a házba
Miroku.
-Hoppá! Kagome, mit csinálsz te itt egy szál törölközőben? Megzavartam valamit igaz?
Végre történik valami kettőtök között! Na, már itt sem vagyok, élvezzétek tovább egymás
társaságát!
Miroku rákacsintott Inuyashára, majd széles mosollyal a képén távozott.
Kagoméban csak most tudatosult hogy tényleg alig takarja őt valami…ahogy erre gondolt,
már el is pirult. Már csak azt várta mikor veri ki a balhét Inuyasha Miroku szavai miatt.
Becsukta a szemét és várta a mindent elsöprő ordítozást meg fenyegetést Miroku felé,
de nem történt semmi. Kinyitotta a szemét, és először a bejáratra nézett, de mivel Miroku
már nem volt ott, Inuyasha felé fordult. A fiú ugyanúgy nézett rá mint az imént, de most egy
mosoly is kísérte a tekintetét.
-Inu…yasha…
Kagome erre egyszerűen már nem tudott hogy reagálni. Teljesen összezavarodott, biztos volt benne hogy Inuyasha azért viselkedik így, mert ember. „De akkor meg miért mosolyog?”
-Kagome…most az egyszer igaza van Mirokunak…
Inuyasha megfogta Kagome kezét és közelebb húzta magához
-Kagome…annyira örülök hogy mellettem vagy! Ilyenkor mindig olyan nyugodt vagyok…
sokkal többet jelentesz nekem mint azt valaha gondolni is mertem volna. Egyszerűen
szükségem van rád…és mindig szükségem is lesz! Kérlek, soha ne hagyj el…
Inuyasha összeszedte minden erejét és egy kicsit felemelkedett
-Ne, Inuyasha, még túl gyenge vagy!
Kagome Inuyasha vállaira tette a kezét, és megpróbálta visszafektetni, de Inuyasha
ellenállt neki.
-Te…te erőssé teszel engem, Kagome. Mindig.
Kagome előtt elhomályosult a világ. Régóta egy ilyen pillanatra vágyott…Hagyta hogy
Inuyasha még közelebb húzódjon hozzá…egy pillanattal később megérezte a fiú forró
ajkait a sajátjain…kezei még mindig Inuyasha vállain voltak, de nem sokáig maradtak
ott…lassan átfűzte velük a nyakát, miközben Inuyasha fél kezével támaszkodott,
fél kezével pedig átölelte őt. Hosszú percekig élvezték a csókot, mindketten tudták
hogy ez volt az, amire olyan régóta vágytak. Inuyasha nagyon gyengéden csókolt,
ezt a csókot nem akarta elrontani, de nem is tudta volna, hiszen szívből jött. Kagome úgy
érezte hogy akár repülni is tudna, testét bizsergés járta át. Végül Kagome törte
meg a csókot…rámosolygott Inuyashára, és lassan kibontakozott az öleléséből.
-Most már ideje visszafeküdnöd. Ma még ember vagy, pihenned kell.
-Itt maradsz éjszakára?
-Persze, csak előbb visszaveszem a ruháimat. Valószínűleg már megszáradtak,
Kaede anyó a tűz mellé rakta őket.
-Miért nem maradsz így? Nekem törölközőben is tetszel.
Inuyasha mosolygott, mire Kagome megjegyezte:
-Kezdesz olyan lenni mint Miroku.
Kagome mosolyogva lépett ki a kis házból.
-Mindjárt jövök.
Inuyasha olyan boldog volt mint még soha. Úgy érezte most bárkit képes lenne legyőzni,
és bármit megtudna tenni Kagoméért. Nem is tudta felfogni miért várt ennyi ideig az érzelmei
bevallásával.
-Látom, elég éber vagy. Így soha nem fogsz tudni elaludni, pedig neked most azt kéne.
Kagome belépett a házba egy kis fiolával.
-Viccelsz? Ezek után elvárod tőlem hogy aludjak?
Inuyasha nevetve fordult a lány felé.
-Igen, és Kaede anyó is elvárja. Muszáj felépülnöd, csak a ma estét kell nyugodtan eltöltened. Éppen ezért Kaede küldött neked egy altató italt gyógynövényekből. Ha ezt megiszod, nem lesz gondod az elalvással.
-Jaj, muszáj? Semmi kedvem nincs aludni!
-Mi csak a te érdekeidet nézzük! És amúgy is..én is veled leszek egész este
-Ez már meggyőzőbb!
Inuyasha elvette a kis fiolát, és kiitta a tartalmát. Máris elálmosodott tőle.
-Ez a szer tényleg hatásos! Még szinte le sem nyeltem máris álmos lettem t….
Inuyasha nem tudta befejezni a mondatot…egyenletes szuszogás jelezte hogy elaludt.
Kagome kivette a kezéből a fiolát, és odébb rakta, majd letelepedett Inuyasha mellé,
és a mellkasára hajtotta a fejét. Néhány percig még boldogan idézte fel a történteket,
majd ő is mély álomba szenderült.
Reggel Inuyasha a napfényre ébredt, ami betöltötte a kis házat a szabad ablakokon keresztül.
Erősnek érezte magát, bár a sebhelye még mindig nem gyógyult be teljesen.
Ezüstös haja szépen fénylett, százfelé szórva a nap sugarait. „Újra fél démon vagyok!
Mennyivel jobb érzés!” Ekkor megérezte a melegséget a mellkasán. Odapillantott, és
megdöbbenve tapasztalta hogy Kagome a fejét őrá hajtva alszik. Először el sem tudta
képzelni mit kereshet egy ilyen félreérthető helyzetben mellette a lány. „Vajon történt valami
kettőnk között amíg ember voltam?” Lassan azonban kezdett emlékezni az előző
estére… „Megcsókoltam…mi?! Megcsókoltam?! Milyen jó érzés volt…”
Inuyasha először pánikba esett, de pár perccel később már nyugodt volt. Magában mosolygott,
és élvezte a nap melegét „Tulajdonképpen érthető…már mióta vágytam rá..”
Kagome lassan kinyitotta a szemét…érezte ahogy arca felemelkedik, majd lesüllyed.
„Mi lehet ez?” Néhány pillanatig még azt hitte álmodik, de amikor egy ütemes szívverést kezdett
érezni, tudta hogy valóban felébredt. Valakinek a mellkasán van a feje…”Hát persze!”
-Inuyasha!
Kagome szélesen mosolygott.
-Jobban érzed már magad?
Inuyasha vidáman válaszolt:
-Persze! A sebem már nem fáj, igaz még nem gyógyult be teljesen.
-Örülök hogy jobban vagy.
Kagome Inuyashát nézte, és megállapította hogy a reggeli napfényben mennyire jól néz ki.
Egyébként is jóképűnek tartotta, de reggel valahogy még sokkal jobban nézett ki.
-Szerintem ideje lenne felkelni és elindulni a többiekhez. Miroku már biztos alig várja
hogy újabb ékkő szilánkokat gyűjtsünk.
Inuyasha felállt és lenézett Kagoméra
-Készen állsz?
-Persze.
Kagome fel akart állni, de ekkor hirtelen Inuyasha megfogta a kezét. Kagome kérdőn nézett rá, mire Inuyasha felsegítette. „Tényleg felsegített?” Kagome boldog mosollyal nézett Inuyashára amikor felállt. Tudta hogy mostantól minden másképp lesz. Inuyasha ugyanezt gondolta.

 *****Harc*****

 Inuyasha, Kagome, Sango, Miroku és Kirara jókedvűen haladt az erdőben. Kagome
vezette őket, a közelben egy ékkő szilánkot érzett.
-Sango, Shippou miért nem jön velünk?
Kérdezte Kagome.
-Egy rövid ideig Kaede anyó mellett marad, ő is ki akarja tanulni a gyógyítást.
-Nahát, nem is tudtam hogy ez érdekli Shippou-t.
-Ő legalább már nincs kitéve veszélynek.
Inuyasha felszólalása mindenkit elgondolkodtatott…hát igen…veszélyes kalandokat éltek át
együtt, de eddig valahogy mindig jól sültek el a dolgok.
-Kagome…neked is vele kellett volna maradnod…túl nagy veszélyben forog az életed.
-De Inuyasha! Kagome nélkül nem találnánk meg az ékkő szilánkokat! Ráadásul hányszor
mentette már meg az életünket.
-Nem érdekelnek a szilánkok! Az se ha mi meghalunk! Ha tudom hogy ő él és biztonságban
van, akkor más már nem számít!
Döbbent csönd követte Inuyasha szavait.
-Én, csak azt akarom hogy ne kerüljön veszélybe az élete. Főleg ne miattam.
-Inuyasha!
Kagome odafutott hozzá és átölelte.
-Tudom hogy biztonságban szeretnél tudni…de az hogy veletek vagyok az én döntésem.
Segíteni szeretnék nektek, és minél többet veled lenni.
Inuyasha szeme elhomályosult…ugyanazt érezte amit tegnap este.
-Rendben…tiszteletben tartom a döntésedet. De ha történik veled valami, azt én NEM élem túl!!!
Kagome és Inuyasha egymást átölelve álltak egy ideig. Eközben Sango Miroku oldalát bökdöste:
-Történt valami kettőjük között amiről nem tudok?
A meghitt pillanatot Inuyasha hangja szakította meg:
-Itt van! Érzem…ez Naraku szaga!!
-Micsoda?
Sango előrántotta a csontbumerángját, Miroku pedig előkészítette a botját. Inuyasha morogni
kezdett, tudta hogy Naraku nagyon közel van…bármelyik pillanatban megjelenhet…
-Micsoda öröm téged újra látni Inuyasha! Kiheverted már a múltkori harcunkat? Nahát, látom
most hoztad a barátaidat is, csak nem félsz egyedül? Vagy csak látni akarod a korai halálukat?
-Fogd be!! Nem fogsz tudni sokáig beszélni miután közelebbről megismerkedtél a kardommal!
-Milyen elszánt vagy…de lássuk, valóban merész leszel-e vagy csak a szád nagy?
Naraku útjukra engedte a mérges darazsakat, ezzel biztosítva azt, hogy Miroku ne tudja
használni a szélörvényt a tenyeréből.
-Most, hogy már csak ketten tudtok igazán harcolni, lássuk mihez kezdtek velem!
Naraku nevetni kezdett, de Kagome hangja hallatán abbahagyta.
-Naraku! Rólam megfeledkeztél? Nagyon nagy hiba volt…
Kagome kilőtt egy nyílvesszőt, ami olyan sebesen száguldott Naraku felé, hogy a szem is
alig bírta követni. A nyíl elérte Narakut, és lesodorta róla fehér színű prémjét.
-Hogy merészelted? Most megfizetsz!
-Kagome vigyázz!!
Inuyasha odébb lökte Kagomét, és hárította Naraku csapását. Sango eközben elhajította a
bumerángját Naraku felé, és Kirara is rávetette magát. Naraku könnyedén lerázta magáról a
nagytermetű macskát, Sango csontbumerángját pedig egy egyszerű karcsapással kettétörte.
-Nem lehet!
Sango teljesen kétségbeesett, eddig még senki nem tudott kárt tenni híres fegyverében.
-Szánalmas próbálkozás volt! Azt hiszitek ilyen módszerekkel meg tudtok állítani?
Nevetségesek vagytok…Most viszont én jövök!
Naraku szélsebesen megindult Sango felé, majd egy gyors mozdulattal ellökte távol a barátaitól.
-Sango!!!!
Miroku megindult Naraku felé előre szegezett botjával, de még a közelébe sem érhetett
amikor Naraku megjelent mellette, és egy erőteljes ütéssel Sango mellé küldte őt.
-Velük már nem lesz több gondom. Most te következel Inuyasha!!!
-Hogy merészeled bántani a barátaimat? Most meghalsz!
Inuyasha előrántotta a kardját, és Narakura szegezte. „ahol a két szél találkozik,
ott létrejön a szélvágó…” Inuyasha erősen koncentrált, majd amikor meglátta a két szél
találkozásánál létrejövő hasítékot, belevágott a kardjával, és elkiáltotta magát:
-Nem menekülsz Naraku! SZÉLVÁGÓ!!!
Naraku megállt egy pillanatra, látta ahogyan közeledik felé egy hatalmas erő…már épp elérte
volna őt, amikor kinyújtotta maga elé a karjait, és megállította Inuyasha szélvágóját.
Egy pillanattal később a szélvágó ereje szertefoszlott.
-Inuyasha! eEz már valami, de még mindig nagyon kevés a legyőzésemhez!
Azt hitted ennyire könnyű dolgod lesz?
Inuyasha morogva állt Kagome előtt „Fenébe! Nem használhatom a kard legerősebb csapását,
Naraku túl gyorsan mozog!”
-Ne aggódj Naraku! Ez még csak a bemelegítés volt!
-Valóban? Akkor mostantól tegyük izgalmasabbá a dolgokat!
-Mi bajod van?
-Emlékszel, 50 éve összeugrasztottalak téged és Kikiyout. Imádom felidézni azt a napot!
Aznap Kikiyou, az az ostoba, követett téged a halálba. Nagy áldozat volt tőle…most itt az
ideje hogy te is tegyél érte valamit!
-Ezt meg hogy érted?
Naraku elmosolyodott, majd csettintett egyet. Ekkor feltűnt a felhők mögül egy kígyó testű
szörny, aki egy ájult lányt tartott a karjában. Inuyasha megdermedt.
-Kikiyou!!!! Mit tettél vele Naraku?! Ha bármi baja esik, felaprítalak!
-Nyugalom, Inuyasha! Egyenlőre még él…de ahogy azt te is tudod, a testét lopott lelkekből
tartja össze. Nos, amint látod, Az a hatalmas lény ami tartja őt, egy óriási lélekgyűjtő.
Amikor jelt adok neki, kiszívja Kikiyou testéből a lelkeket. Így végre igazán eltűnhet ebből a
világból!
-Te szemét! Hogy merted elfogni őt?!
Inuyasha szeme lángolt a dühtől. Egész testében remegett, a kardja pengéje pedig vörösleni
kezdett.
-Nahát! Tudtam hogyha egy számodra fontos valaki megölésével fenyegetlek, akkor máris
megnő a harci kedved. Lássuk most mire mész velem!
Inuyasha felugrott, és egy hatalmas csapást mért Narakura. A csapást követően Naraku bal
keze elszakadt a testétől. Naraku azonban nem zavartatta magát ilyen csekélység miatt…nem
sokkal később máris egy új kart növesztett magának. Kagome hitetlenkedve követte az
eseményeket. „Vajon miért nőtt vissza a karja? Hát persze! Biztos használja az ékkő szilánkok
erejét! De vajon hol lehetnek?….. Már látom!”
-Inuyasha! Naraku mellkasában ékkő szilánkokat látok! Rengeteget!
Inuyasha erre felugrott, és célba vette Naraku mellkasát. Kardja egyre jobban vöröslött, és
lüktetni kezdett. Naraku megérezte a kard növekvő erejét, és ügyesen kitért előle.
-Ha! Nem fogod fel hogy te nem vagy képes legyőzni engem? Állj meg szépen és hagyd hogy megöljelek. Könnyítsd meg a dolgomat!
-Csak szeretnéd!
Inuyasha felemelte a kardját, készen állt arra hogy újra használja a szélvágót. Már csak a
megfelelő pillanatra várt…hirtelen meglátta a hasítékot, és belevágott a kardjával.
Naraku számított erre, és sebesen kikerülte a csapást. Inuyasha nem értette mi történt,
azt hitte eltalálta Narakut…és ekkor megérezte a veszélyt…Naraku ott állt a háta mögött.
Vége…nem fog tudni kitérni Naraku csapása elől. Kagome látta ahogy Naraku Inuyasha háta
mögé kerül…
-Inuyasha, vigyázz mögötted!!
Alighogy kimondta ezeket a szavakat, Naraku már támadásba is lendült. „Nem fog tudni
kitérni előle!!” Kagome előrántotta az íját, és Narakura célzott vele. Naraku teljesen elvesztette
az eszét, biztos volt benne hogy most végre végez Inuyashával, így nem vette észre a rá
leselkedő veszélyt.
-Készülj a halálra Inuyasha!
Inuyashát elvakította egy közeledő fényesség, Naraku pedig végre levette a szemét Inuyasháról,
és ő is a fény felé fordult.
-Mi a..?
A másodperc tört része alatt történt…Naraku mellkasát egy hatalmas erejű nyílvessző fúrta át,
számos ékkő szilánkot sodorva ki a fél démon testéből. Inuyasha el sem tudta képzelni mi
történhetett. Elképedéséből Kagome hangja riasztotta fel
-Inuyasha! Még mindig van a testében néhány ékkő szilánk, de Naraku most már jóval
gyengébb! Használd ki az alkalmat!
Inuyasha nem tétovázott. Most, hogy Naraku egyhelyben van, használhatja a kardja legerősebb
csapását…a csapást, ami nem csak a szélvágó erejét használja fel, de a démon erejét is saját
maga ellen fordítja.
-Véged van Naraku!!
Meglengette a kardját, és lesújtott vele. Óriási robbanás hallatszott, és remegés futott végig a földön…Kagomét ledöntötte a lábáról az erős szél amit a robbanás okozott, Inuyasha pedig leszúrta a kardját a földbe, és abban kapaszkodott meg. Miután eloszlott a por és a füst, egy alak képe bontakozott ki Inuyasha előtt.
-Naraku?
-Inuyasha! Hogy győzhettél ellenem?! Hisz te csak egy fél démon vagy …viszont a nyílvessző
nélkül esélyed sem lett volna. Csak a szerencsédnek köszönheted az életed. De..még mielőtt
megnyugodnál…emlékeztetlek valamire…Kikiyou élete még mindig a kezemben van!
Naraku gyors mozdulattal az óriási lélekgyűjtő felé tekintett, mire a szörny fényleni kezdett.
Egy pillanattal később már ragyogó fehér lelkek tömkelegét szívta magába Kikiyou testéből.
-Te!!!
Azzal Inuyasha egy utolsó csapást mért Narakura. Lila fényesség töltötte be a levegőt, majd
csillogó ékkő szilánkok hullottak a földre…
Miroku magához tért. Feltápászkodott, és az első dolog amit meglátott, Sango arca volt.
-Jól vagy Miroku?
Miroku bólintott, és átölelte Sangot.
-Miroku..? Mit művelsz?
Sango elpirult, és próbálta lehámozni magáról Mirokut. Miroku azonban nem engedett.
Elhatározta hogy nem fogja hagyni magát. Most nem.
-Miroku! Szállj le rólam!!!
Sango egy hatalmas pofont kevert le Mirokunak.
-Most már elengedsz?
-Nem.
Sango félős tekintettel nézett a szerzetesre.
-Mi…miért nem?
-Sango…én tudom hogy érzel valójában, és én is ugyanígy érzek! Éppen ezért most nem
hagyom hogy ellökj magadtól!
Miroku közelebb húzódott Sangohoz, és a karjait is szorosabbra fűzte a lány dereka körül.
Sango pánikba esett, és megragadta Miroku kezét.
-Miroku..kérlek..
Miroku mosolygott, és lágyan pillantott a rémült lányra.
-Nincs mitől tartanod…
Sango elengedte Miroku kezét, és belenézett a fiú szemébe. Bizalmat sugárzott felé a
tekintete…Miroku kihasználta a lány tétovázását, és megcsókolta. Sango hirtelen azt sem
tudta mi történik vele. Ránézett Mirokura, aki próbálta minden pillanatát kiélvezni a csodás
lehetőségnek. Ekkor Sango megtört. Behunyta a szemét, és visszacsókolt…
Kagome felállt, és észrevette a csókolózó Sangot és Mirokut. „Végre ők is összejöttek”
Rájuk mosolygott, majd Inuyashát kezdte keresni a tekintetével. Legnagyobb meglepetésére
Inuyasha Kikiyou felé rohant.
-Kikiyou!!!
Naraku halálával az óriási lélekgyűjtő is elpusztult, így Kikiyou a földre zuhant.
Inuyasha lerogyott mellé, és a karjaiba vette.
-Kikiyou! Ugye jól vagy? Annyira féltettelek!
-Inuyasha… Ismét megmentettél…
Kikiyou fáradtan mosolygott Inuyashára.
-Örülök hogy itt vagy.
Kagoménak összeszorult a szíve a látottaktól. „Inuyasha úgy viselkedik
mintha még mindig őrülten szerelmes lenne Kikiyouba! De akkor miért csókolt meg tegnap?
Hát persze…mégiscsak igazam volt…amikor ember, akkor érzelmesebb, és emiatt történt az
egész! Hogy lehettem ilyen ostoba? Annyira szerencsétlennek érzem magam!” Ekkor hirtelen
rántást érzett a nyakán. Az ékkő szilánkok ki akartak szabadulni a nyakába akasztott
üvegcséből. Kagome kinyitotta a kis üveget, és az ékkő szilánkok kiröppentek belőle,
egyenesen a Naraku testéből származó ékkövekhez, amelyek addigra egyesültek egy nagy
darabbá. Kagome szilánkjaival együtt már majdnem újra teljes volt a szent ékkő.
Miroku és Sango elengedte egymást, és körülnéztek.
-Miroku, szerinted mi történt itt?
-Naraku elpusztult amint látom…nézd, a kezemről eltűnt a lyuk!! Végre megszűnt az átok!
-Hála istennek! Annyira örülök! Most már nem kell félelemben élned!
-Sango…nézd, ott van Inuyasha!
-Jól látom, Kikiyout tartja a kezében?
-Inuyasha…te tényleg nem tanulsz a saját hibáidból!
Eközben Kagome az immár majdnem teljes ékkőhöz sétált. Kezébe vette a ragyogó kis golyót, és megvizsgálta. „Hmm…már csak három szilánk hiányzik belőle…jaj ne! Biztos azok a szilánkok nincsenek itt amelyek Kouga lábaiban vannak, meg ami Kohaku hátába fúródott! Így nem lehet teljes az ékkő…” Kagome szomorú arccal letette a földre az ékkövet, majd újra Inuyashára és Kikiyoura nézett. „Hát mégiscsak őt választotta…azt hiszem jobb ha elmegyek. Az ékkő már majdnem teljes, így Inuyashának nem lesz szüksége többé rám…Miért kellett egyáltalán találkoznom vele? Ha tudom előre hogy ilyen fájdalmas lesz, soha nem jöttem volna vissza ebbe a világba. Mindenért csak magamat okolhatom…hisz én álltam Kikiyou és Inuyasha közé, ráadásul miattam tört szét az ékkő is. De már helyre állt minden…vissza megyek a saját koromba…mindenkinek így lesz a legjobb! …Viszlát, barátaim!…” Kagome még utoljára ránézett Inuyashára és Sangoékra, majd elfutott…

 *****Döntés*****

 Miroku fölállt, és felsegítette Sangot.
-Vajon miről beszélhet Inuyasha és Kikiyou?
-Nem tudom…várj csak, hol van Kagome?
Miroku körülnézett
-Én nem látom sehol.
-Gondolod hogy megsérült?
-Nem hiszem…azt Inuyasha is észrevette volna.
-Akkor…
-Szerintem elment. Biztos látta Inuyasháékat…
-Akkor szóljunk Inuyashának hogy menjen utána és kérjen bocsánatot!
Sango már elindult volna, de Miroku megragadta a karját
-Ne…ez most más. Úgy tűnik Inuyasha döntött…
Inuyasha hosszan nézett Kikiyoura, majd megszólalt:
-Kikiyou…te még mindig gyűlölsz engem?
Kikiyou elmosolyodott.
-Csak az irántad érzett gyűlöletem miatt létezhetek még ezen a világon, hisz amikor
meghaltam, gyűlöltelek…lelkem csak úgy nyugodhat meg ha te is meghalsz.
Inuyasha szomorúan pillantott Kikiyoura.
-Értem…sajnálom hogy így történtek a dolgok…de nem én, hanem
Naraku tehetett mindenről…most viszont végre meghalt…bosszút álltam rajta. Kikiyou…én
csak miattad akartam bosszút…miatta haltál meg, és miatta gyűlöltél meg. De így, hogy ő
már többé nem létezik, a te lelked is megnyugodhatna…
-Inuyasha…miért nem akarsz velem jönni a halálba? Azt akarom hogy örökre együtt
legyünk…te is ezt akarod, nem? 50 éve még emberré is váltál volna a kedvemért…
Inuyasha átölelte Kikiyout.
-Kikiyou…én mindig szerettelek…most is szeretlek…de…most már semmi nem olyan mint
régen…50 év telt el, és az emléked nem halványodott el ugyan, viszont most már van más
valaki is aki fontos nekem és meg kell védenem. Így…Kikiyou…nem tarthatok veled a halálba.
Kikiyou behunyta a szemét, és elfordult Inuyashától.
-Az a lány iránt érzel így aki az én reinkarnációm, ugye? Miatta vagy ilyen…neki sikerült elérni
azt amit hajdan én akartam…ő meglágyította a szíved. De, mondd Inuyasha…Ő miért
kedvesebb neked mint én?
Kikiyou újra Inuyashára nézett.
-Ő…olyannak fogad el és szeret amilyen vagyok…egy fél démonnak. Te viszont azt akartad
hogy legyek ember. Te meg akartál változtatni…
-Értem…köszönöm hogy bosszút álltál Narakun miattam. És...Inuyasha…várni fogok rád a
halálban!
Inuyasha elengedte Kikiyout, aki odasétált a földön heverő ékkő darabhoz.
-Még mindig nem teljes…de így is tudom használni…
Kikiyou a tenyerébe helyezte, ahol az ékkő fényesen izzani kezdett, majd a ragyogása
bevonta Kikiyou egész alakját. Hirtelen fénycsóvák sokasága tört elő testéből, és suhantak
tovább százfelé az erdőben. Még néhány pillanatig tartott a ragyogás, majd fokozatosan
halványodni kezdett, végül teljesen megszűnt…Kikiyou azonban már nem volt sehol…helyében
egy kevéske föld, és csont kupac állt…
Sango hitetlenkedve bámulta a kupacot, Miroku Inuyasha arcát fürkészte,
Inuyasha pedig az eget bámulta, merengő arckifejezéssel. A csöndet Miroku törte meg:
-Inuyasha…Kikiyou örökre távozott ugye?
-Igen…
Sango felkapta a fejét.
-Micsoda? Örökre? Akkor azok a fénycsóvák bizonyára a lopott lelkek voltak…vajon...miért
döntött így?
-Ahogy mondtam, Inuyasha döntött…igaz, két perce én még más végkimenetelre számítottam…
nem csoda ha Kagome is félreértette…Nahát Inuyasha, te még engem is meg tudsz téveszteni!
Inuyasha szemei elkerekedtek
-Mit mondtál?
-Azt hogy még engem is…
-Nem arra gondolok! Mi van Kagoméval?
-Hát persze, te mással voltál elfoglalva…igaz én is…
Sango elpirult, Miroku vigyorogva a földet bámulta, Inuyasha pedig értetlenül álldogált közöttük.
-Miroku ne szórakozz, mondjad már…Hé! HOL VAN KAGOME?!
Inuyashának most tűnt fel hogy Kagome nincs ott.
-Inuyasha…én sem tudom pontosan hogy mi történt, de szerintem megint megbántódott mert
Kikiyouval foglalkoztál…ami nem csoda, úgy tűnt mintha már döntöttél volna közte és Kikiyou
között…úgyhogy valószínű egyedül akart kicsit lenni, és elment sétálni vagy vissza a faluba.
Inuyasha nem sokat tétovázott, felkapta Kagome illatát, majd utána eredt. Miroku karon ragadta
 Sangot, és Inuyasha után rohant. Sango még az utolsó pillanatban felkapta a földről az ékkő
darabot, és Kirarának is szólt hogy kövesse őket. Inuyasha tisztán érezte Kagome illatát,
csak magában reménykedett hogy a lány nem a kút felé fogja venni az irányt.
„Kagome…csak érjelek utol! Nem hagyom hogy elmenj!”
Kagome eközben már a kút peremén ült.
„Meg kell tennem…Inuyasha Kikiyout választotta, nincs értelme maradnom!”
Kagome szeméből potyogni kezdtek a könnyek.
„…Szeretem Inuyashát…de akkor sem maradhatok! Neki is így lesz a legjobb…”
Letörölte a könnyeit, majd leszakította az immár üres ékkő tároló üvegcsét a nyakláncáról.
„Erre sem lesz már többé szükségem”
Óvatosan a kút peremére állította, sóhajtott egyet, majd elrugaszkodott, és beleugrott a kútba.
Hűvös szél csapott hirtelen az arcába, lefújva róla a friss könnycseppeket.
Emlékképek villantak át az agyán…amikor először látta meg Inuyashát, amikor találkoztak
Shippouval és a többiekkel… a nagy harcokra, veszekedésekre, és az első csókjukra gondolt…
„Bárcsak másképp alakultak volna a dolgok!”
Inuyasha úgy érzete közeledik Kagoméhoz, ezért gyorsított a tempóján. Hirtelen a felismerés,
és a rémület hasított belé: „Jaj ne, tényleg a kút felé ment! Nem mehet el! Azt soha nem
bocsátanám meg magamnak!”
Inuyasha pár pillanat múlva meglátta a kutat…Kagome viszont már nem volt ott…Inuyasha megállt a kút előtt, és borzasztó érzés lett úrrá rajta. Percekig mozdulni sem tudott, csak állt a kút mellett megmerevedve...ekkor befutott Miroku és Sango is.
-Elment?
Sango Inuyasha mellé lépett, és a fiú vállára tette a kezét.
-Sajnálom…de csak nyugalom kell neki…pár nap múlva biztos visszajön. Vagy, menj utána te, most.
Miroku megköszörülte a torkát.
-Khmm…attól tartok Kagome már nem fog tudni visszajönni…
Miroku felemelte a kis üvegcsét a kút pereméről, és Inuyasha kezébe adta.
-Attól tartok, Kagome ékkő szilánkjai is egyesültek a Naraku testéből származókkal…
viszont Kagome a szilánkjai nélkül nem fogja tudni többé használni a kutat.
Így, ha te nem mész utána, és nem adod neki vissza az ékkövet, már soha nem fogjuk látni!
Sango kétségbeesetten felkiáltott:
-Mi? Soha többé? Ezt nem hiszem el! Inuyasha! Kérlek, menj utána!
-Így van Inuyasha! Nem hagyhatod hogy csak így elmenjen…tedd félre a büszkeséged és
ugorj már be abba a nyavalyás kútba!
-Fogjátok már be!!!!! Én is nagyon jól tudom hogy utána kell mennem…
Azzal Inuyasha kivette Sango kezéből az ékkövet, majd beugrott a kútba.
-Szerinted sikerül majd kibékülnie Kagoméval?
Miroku arcán sejtelmes mosoly jelent meg.
-Áhhh….nem az a kérdés hogy sikerül-e a békülés, hiszen az egyértelmű hogy sikerülni fog…
én inkább arra lennék kíváncsi, mi fog történni a békülés után…
Sango először meglepődött, majd dühös lett, és jól fejbe vágta Mirokut
-Te perverz! Miket gondolsz róluk
 
*****Ígéret*****

 Kagome óvatosan felállt a nyirkos talajról, majd felsóhajtott. „Hát újra itthon vagyok!”

Kimászott a kútból, leporolta a ruháját, utána bement a házukba, ahonnan finom illatok
szűrődtek ki. „Anya bizonyára megint kitett magáért az ebédet illetően…Inuyasha hogy
szerette anya főztjét…” erre a gondolatra Kagome szíve összeszorult…ismét a kitörő sírás
fojtogatta a torkát, de ezúttal erőt vett magán, és visszatartotta a könnyeit. Belépett az
étkezőbe, ahol már javában evett az anyukája, a nagypapája, és az öccse, Souta.
-Nahát Kagome! Visszajöttél? Magaddal hoztad a kutyafülű barátodat is? Ha igen főzök neki is
szívesen.
Kagome anyukája vidáman mosolygott, miközben már magára is kötötte a kötényét.
-Nem…ő nem jött velem…bocsássatok meg, de most felmennék a szobámba.
Kagome gyorsan hátat fordított a családjának, majd felrohant a szobájába, és bevágta az
ajtót maga mögött…ismét hullani kezdtek a könnyei…
-Vajon mi történhetett vele?
Nagyapa értetlenül nézett össze Soutával.
Kagome sírva ült le az ágyára…most végre előtört belőle szíve összes fájdalma. „Inuyasha! Miért történtek így a dolgok?! Miért?! …Miért csókoltál meg?…Miért?”
Inuyasha nedves földet érzett a talpa alatt. „Megérkeztem”
Kimászott a kútból, majd körülnézett. „Most nem beszélhetek vele…nappal van, a családtagjai
még a végén észrevennének, azt pedig most nem akarom…várnom kell estig!”
Miután ezt eldöntötte magában Inuyasha, felugrott a hatalmas, szent fa egyik ágára, ahová
anno még Kikiyou szögezte a nyilával. Behúzódott a levelek takarásába, majd a hátára feküdt,
behunyta a szemét, és a gondolataiba merült. „Kagome…vajon mire gondolsz most?”
Kagome egész nap a szobájában maradt bezárkózva. Hiába próbálta kicsalogatni hol az
anyukája, hol Souta vagy Nagyapa, egyikük sem járt sikerrel…mindegyiküket elküldte.
Sokáig feküdt az ágyán Kagome, a középkori Japánra, és az ott átéltekre gondolt…estefele
aztán kitárta a szobája ablakát, megtámasztotta magát a könyökével, és a csillagokat kezdte
nézni. „Pont ugyanúgy ragyognak mint pár napja, amikor hullócsillagokat kerestünk az égen
Inuyashával…” Kagome szomorúan sóhajtott. ”Inuyasha…nem tudok
szabadulni tőled…olyan…áhh…teljesen beléd estem!!! Micsoda idióta vagyok, egy ilyen
alakba…önző, ellenszenves, és arrogáns! De…azok a szemek! Micsoda szemei
vannak…gyönyörű aranysárgák…és a kutyafülei! Utálta ha megérintettem őket,
de ha egyszer olyan selymesen puhák voltak…tényleg olyan volt mint egy kiskutya!”
Kagome mosolygott, végre kicsit vidámnak érezte magát, de ekkor belé hasított a gondolat:
„Miket gondolok, hisz úgysem lehetek már vele!” Kagome még egyszer felpillantott a csillagokra,
majd behajtotta az ablakot, és újabb könnyeit nyelve az ágyára feküdt.
Inuysha a levelek mögül figyelte a csillagokat kémlelő Kagomét. Kíváncsian fürkészte a lány
arcát, megpróbálta kitalálni magában hogy vajon mire gondolhat éppen. Hirtelen meglátta a
mosolyt Kagome arcán „Miért mosolyog?” Inuyasha erős vágyat érzett arra hogy átölelje Kagomét,
vagy legalább megérintse…már majdnem engedett a kísértésnek, és odaugrott volna hozzá,
de az utolsó pillanatban visszafogta magát, így aztán csak vágyakozva nézett tovább Kagomére.
 „Jaj ne, most elfordult az ablaktól!” Várta, hogy Kagome visszatérjen az ablakhoz, de csalódnia
 kellett. ”Azt hiszem eljött az idő amire eddig vártam…” Inuyasha leugrott a fáról, egyenesen
Kagome ablakpárkányára. Félve benézett rajta, látta hogy Kagome az ágyán feküdt, befordulva
a fal felé. Óvatosan benyomta az ablakot, majd letelepedett az ágy mellé. Hallotta Kagome
egyenletes szuszogását, érzete a lány jó illatát…ismét hatalmába kerítette a vágy, hogy
hozzáérjen Kagoméhoz…kezét félve felemelte, és lassan Kagome karjához közelítette…ahogy
megérezte a lány selymes bőrét, ujjait azonnal bizsergés járta át. Már épp elhúzta volna a kezét
Kagométól, amikor a lány hirtelen megfordult, és magához ölelte Inuyasha karját,
mint egy plüss macit. Kagome, miután a frászt hozta Inuyashára, nyugodtan aludt tovább.
Inuyashát kiverte a víz, nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Kagome teljesen átölelte a kezét,
és ő csak úgy tudná visszaszerezni a karját, ha felébresztené a lányt…lassan kezdett úrrá lenni
rajta a pánik, rettegett attól a pillanattól amikor fel fog ébredni Kagome, és felfedezi
hogy az ő karját szorongatta egész este…cikázó gondolatait azonban megzavarta Kagome
mocorgása. Inuyasha ránézett, és meglepődve látta hogy Kagome mosolyog álmában.
 „Miről álmodhat?” Ekkor Kagome suttogva beszélni kezdett:
 -…Inuyasha…szeretlek…
Kagome még mindig mosolyogva, folytatta az egyenletes szuszogást…
Inuyasha percekig nem tért magához a hallottak után. Miután mégis összeszedte magát
valahogy, megmaradt kezével az ágy szélére könyökölt, és Kagoméra nézett…arca most
egészen közel volt Kagomééhoz, érezte ahogyan a lány kifújja rá a levegőt. Inuyasha lágyan
megsimogatta lány haját…remélte hogy ennyivel is fel fogja tudni kelteni. A módszere bevált,
Kagome lassan kinyitotta a szemét…kialvatlan volt, szívesen aludt volna még, de egy különös
melegség érzése felébresztette…szemével két elmosódott sárga foltot látott…nagyon
ismerősnek tűntek, de nem tudta mik lehetnek azok, nem látta tisztán őket…ekkor hirtelen
élesedni kezdett a látása, és két aranysárga szempárt fedezett fel alig 5 centire magától.
Felismerte őket, de nem hitte el hogy valóban ezeket látja…kissé hátrébb húzódott,
így már teljes rálátása lett a szempár gazdájára. Látta Inuyashát ahogy őt nézi…egyszerűen
nem értette mi történik körülötte…hogy mit csinál nála egyáltalán Inuyasha?
-Öhmm…Kagome…elengednéd a kezem?
Kagome szeme elkerekedett.
-Mi…?
Ekkor lenézett a karjára, és látta ahogy Inuyasháét szorongatja vele…Kagome elpirult,
és gyorsan elengedte Inuyasha karját.
-Ne haragudj, én…nem szándékosan csináltam, biztos valami hülyeséget álmodtam és…
-Semmi baj, csak már kezdett elgémberedni a karom.
Inuyasha megdörzsölte a karját, és megropogtatta az összes ujját. Miután végzett a karja
életrekeltésével, Kagomére nézett.
-Kagome…el kell mondanom neked valamit.
-Miért jöttél ide? Azonnal menj vissza a középkorba!
-Nélküled nem megyek.
-Pedig nélkülem fogsz visszamenni…már eldöntöttem hogy itt maradok, és soha többé
nem megyek arra a helyre! Amúgy is…miért kéne visszamennem?
Az ékkő már majdnem teljes, már csak azok a szilánkok hiányoznak belőle amik Kouga
lábaiban vannak, meg ami Kohakunál van…csak ki kell találnod hogy szerzed meg őket.
Ahhoz pedig már nem kell az én segítségem. Úgyhogy menj innen!
-Kagome…én nem az ékkő miatt akarlak visszavinni…Hanem…
-Hát akkor mi miatt Inuyasha? Tudom hogy én csak a szilánkok miatt kellettem neked…de
most már boldogulsz egyedül is! Ráadásul…én csak útban lennék neked…
-Te miről beszélsz? Én nélküled semmit nem tudok csinálni! Az utamban meg végképp nem
lennél! Azért akarlak visszavinni, mert…
Kagome ismét Inuyashába fojtotta a szót.
-Miért mondasz ilyeneket? Mindketten tudjuk hogy nem igazak!
-Te ostoba!!!!!! Miért nem hagyod hogy befejezzem a mondandómat?! Csak hallgass meg,
és ha utána úgy döntesz hogy többé nem jössz vissza a középkorba, el fogom fogadni.
DE előbb hallgass végig!
Kagome dacosan bólintott.
-Szóval…azért jöttem utánad, mert azt szeretném ha újra velem lennél. Tudom hogy azért
rohantál úgy el, mert azt hitted hogy még mindig szeretem Kikiyout…ami végül is igaz,
csak nem olyan értelemben ahogy te gondolod. Szeretetet érzek még iránta, mindig is fogok,
szerelmet viszont már nem…én ugyanis csak egy ember iránt érzek így…irántad, Kagome.
Kagome meg akart szólalni, de Inuyasha megakadályozta.
-Kérlek…hadd fejezzem be.
-Köszönöm…szóval…megbeszéltem Kikiyouval is az érzéseimet, és sikerült megnyugtatnom
a lelkét…elfogadta azt, hogy te fontosabb vagy most számomra…és…kiengedte a testéből a
lopott lelkeket.
Kagome végre megszólalt:
-Sajnálom, Inuyasha.
-Hát igen… de most végre békében nyugodhat.
Inuyasha mélyen Kagome szemébe nézett.
-Kagome…azt szeretném ha megint együtt lennénk. Nélküled boldogtalan lennék…te tanítottál
meg bízni az emberekben, és olyannak fogadsz el amilyen vagyok. És…ami tegnap történt
közöttünk…az nem volt hazugság…még soha nem voltam olyan boldog mint tegnap este…és
a reggel is csodálatos volt, mert te mellettem voltál. Kagome…nem teheted meg velem azt
hogy nem jössz vissza! Szükségem van rád…
Kagome csak nézte Inuyashát, nem tudta mit feleljen erre. A lelke mélyén Inuyasha nyakába
ugrott volna, az esze viszont azt mondta neki hogy még maradjon tartózkodó.
A két lehetőség között nem tudott dönteni, ezért tanácstalanul feküdt az ágyában Inuyashát
nézve.
Inuyasha észrevette a lány bizonytalanságát, ezért rászánta magát arra, amit csak az álmaiban
mert megtenni.
-Kagome…
Inuyasha közelebb húzódott Kagoméhoz, és halkabban folytatta:
-…még egy valamit tudnod kell mielőtt bármit is mondanál…
Inuyasha Kagome füléhez hajolt.
-…szeretlek.
Kagome megnyugodott…hát kimondta…Inuyasha kimondta azt amit mindig is hallani szeretett
volna tőle…

 *****Visszatérés*****

Kagome egyik kezét Inuyasha tarkójára rakta, és magához húzta a fiút.
-Én is szeretlek
Kagome elmosolyodott, és még közelebb húzta Inuyashát, olyan közel hogy az orruk
hegye már összeérhetett volna…egy pillanattal később már megérezték egymás forró ajkait.
Ez a csók még szenvedélyesebb volt mint az első…egyikük sem gondolt már semmire,
csak átadták magukat az érzésnek…Kagome végre biztos volt Inuyasha érzéseiben, a
csókjából érezte hogy valóban szereti őt. Végül Inuyasha törte meg a csókot. Kagome felült
az ágyában, Inuyasha pedig leült vele szemben. Kagome széthúzta Inuyasha köpenyét és ingét,
hogy a fiú könnyen ki tudjon bújni belőle…miután ez megtörtént, Inuyasha kiengedte a szalagot
Kagome matrózblúzából, és ledobta a földre…pár perccel később, mikor már megszabadultak
minden felesleges ruhadarabtól, Kagome lefeküdt, Inuyasha pedig végigsimította Kagome karjait,
majd megcsókolta a lányt. Inuyasha félt egy kicsit attól amit csinálnak, hisz még soha nem volt
része ilyen élményben, de határtalanul boldog is volt, mert Kagoméval osztozhatott a csodálatos
 érzéseken…nem tudtak betelni egymás csókjaival, Kagome pedig kihasználta az alkalmat,
és végigsimította Inuyasha erős izmait. Azóta várt erre a pillanatra, mióta meglátta Inuyasha
kivillanó mellkasát. Inuyasha élvezte a simogatást, erős karjaival még közelebb húzta
magához Kagomét. Azt kívánta, bárcsak soha ne lenne vége ennek az éjszakának…
Reggel Kagome ébredt fel először. Földöntúli boldogság töltötte el, amikor az őt átölelő
Inuyashára pillantott…és ekkor meglátta azokat az édes kutyafüleket…
”Muszáj megérintenem őket…Inuyasha biztos nem fogja észrevenni.”
Először csak megcirógatta őket, és mivel Inuyasha nem ébredt föl rá, végre újból megtapogatta
a fehér kutyafüleket. Valóban selymesek voltak, és rettentő puhák…pont ahogy
emlékezett rájuk. „Istenem, hogy lehet valami ilyen édes? Ráadásul annyira jól áll neki”
Kagoménak fülig ért a szája. Egy pillanattal később Inuyasha fölébredt. Kagome épp az
utolsó pillanatban engedte el a füleit. Inuyasha ránézett Kagome szélesen mosolygó arcára,
és megkérdezte:
-Mi az Kagome? Miért vagy ennyire jókedvű?
-Miért, szomorúnak kéne lennem? Amúgy meg…imádom a füleidet!
Kagome odahajolt Inuyasához, és megpuszilta az egyik füle hegyét.
Inuyashát, mint a villám úgy járta át egy addig számára ismeretlen őrjítő bizsergés.
Néhány  pillanatig azt sem tudta mi történt vele, de végül megszólalt:
-Huhh, nem tudtam arról hogy ennyire érzékenyek! Kagome, te eszméletlen dolgokat hozol ki
belőlem!
Inuyasha egy szenvedélyes csókkal jutalmazta meg Kagomét, majd kinézett az ablakon.
-Elég korán lehet még…nem akarod megnézni a napfelkeltét?
-Dehogynem.
Kagome felkapta magára a ruháit, majd Inuyasha után kimászott az ablakon.
Inuyasha átugrott vele az öreg fa egyik széles ágára, ahonnan jó kilátás nyílt.
Inuyasha nekidőlt a fának, Kagome pedig Inuyasha mellkasának dőlt.
El sem tudott volna képzelni szebb reggelt ennél.
Inuyasha észrevette hogy Kagome karja libabőrös.
-Fázol? Kissé hideg van még…várj…
Inuyasha levette a köpenyét, és Kagomére terítette, majd hátulról szorosan átölelte a lányt.
-Így már nem fogsz fázni.
-Köszönöm.
Amíg nézték a napfelkeltét, egyikük sem szólt semmit…de nem is kellett mondaniuk semmit,
elég volt egymás lélegzését és szívverését hallgatni. Miután véget ért a napfelkelte,
visszamentek a házba, megreggeliztek, és Kagome anyukájának irányításával összeállították
az újabb túlélőkészletet Kagome számára, aminek a segítségével könnyebben boldogulhat
majd a középkorban. Kagome családja nem jött rá hogy Inuyasha az éjszakát a házban töltötte,
 mindenki azt hitte hogy akkor reggel érkezett. A kettőjük kapcsolatában végbement
változásokat viszont mindenki észrevette, mert Inuyasha alig volt hajlandó elengedni Kagome
kezét, és ha valaki Inuyashához beszélt, annak a mondandója süket fülekre talált,
mert Inuyasha csak Kagomét bámulta, alig fogott fel valamit a külvilágból.
Néhány óra múlva elbúcsúztak Kagome családjától, és kéz a kézben lesétáltak a régi kúthoz.
Megálltak a peremén, majd egyszerre beleugrottak.

Miroku a kút oldalának dőlve meditált, Sango pedig Kirarát simogatta egy fa árnyékában.
Már egy teljes napja várták vissza Inuyashát és Kagomét. Shippou, akit nemrég Miroku
felvilágosított a közelmúltban történtekről, bosszús képpel ült Miroku mellett.
-Fogadjunk hogy az az ostoba Inuyasha megint elrontott mindent, és vérig sértette szegény
Kagomét!
-Ugyan már Shippou, ne vádold Inuyashát…igaz nem olyan rég még én is hasonló véleményen
lettem volna róla, de mostanában Inuyasha megváltozott…
-Ha! Te el tudod képzelni hogy Inuyasha, aki mindig arrogáns, önző és felvágós, megváltozzon?!
El kell ismerned hogy ez lehetetlen!!
-Jaj, ne vitatkozzatok már! Felesleges Inuyasha jellem változásainak lehetőségeiről
beszélnetek…majd ha végre visszajön, meglátjuk változott-e rajta valami.
Nemsokára biztos itt lesz, hisz már egy napja elment. Kíváncsi is lennék arra mi tart már
ennyi ideig…
-Erre egyszerű a válasz Sango! Biztos fárasztó éjszakája volt Kagoméval, ezért ki kell
pihennie magát mielőtt visszajönne…bár ha olyan jól érezték magukat az este,
valószínűleg Kagome is Inuyashával fog tartani.
-Miroku! Te disznó, csak arra tudsz gondolni? Annyira perverz vagy, nem is tudom mi tetszik
rajtad…Na mindegy, ha kíváncsi vagy az én véleményemre, szerintem egész éjszaka
beszélgettek…és lehet hogy közel kerültek egymáshoz, de AZ biztos nem történt meg
közöttük!
Shippou kezdte magát feszengve érezni.
-Hé! Az én jelenlétemben nem kellene ilyenekről beszélni! Én még csak kölyök vagyok,
legyetek tekintettel rám!
Ekkor lila fényesség tört elő a kútból.
-Végre! Ez Inuyasha lesz!
Inuyasha kiugrott a kútból a hátán Kagomével
-Nahát! Te is itt vagy Kagome? Nem voltunk biztosak benne hogy te is visszajössz hozzánk!
Annyira örülök hogy mégis visszajöttél!
Shippou Kagome nyakába ugrott.
-Shippou, én is örülök neked! Ha belegondolok hogy majdnem itt hagytalak téged és
Sangoékat is…
Miroku Kagome mellé került.
-Tényleg Kagome, hogy ment a békülés? Jól telt az éjjszaka?
Sango fejbe vágta Mirokut a csontbumerángjával.
-Hagyd békén Kagomét!
-Ugyan, ne fáradj Sango!
Inuyasha a vállára dobta Kagome hátizsákját, majd a többiek felé fordult
-Hahó! Nem indulhatnánk végre vissza a faluba?
Sango abbahagyta Miroku bökdösését, Kagome pedig feltette Kirara hátára Shippout.
-Ne haragudj Inuyasha, máris indulhatunk.
-Remek, minél előbb meg akarom szerezni Kouga lábaiból az ékkő szilánkokat!
Miroku Inuyasha mellé lépett.
-Nem lesz egyszerű dolgod. Három szilánk hiányzik, az egyik Kohakuban van, a másik
kettő Kougánál, gondolhatod hogy Kouga nem fogja simán odaadni őket.
-Áhh, mit árthat nekem az a gyáva farkas? 5 perc alatt el fogom intézni!
Sango tűnődve ült Kirara hátán.
-Vajon megint el akarja majd csábítani Kouga Kagomét?
-Ha megpróbálja az az ostoba, le fogom törni a kezeit, ebben biztos lehet!
Inuyasha egy képzeletbeli kezet szorongatott.
-Nemsokára nemcsak az ékköveit szedem el, de végre megleckéztetem Kagome miatt is!!
Kagome Inuyasha vállára tette a kezét.
-Inuyasha, valóban el akarod látni Kouga baját miattam? De hisz tudod, nincs mitől
tartanod…ne tartsd a riválisodnak, mert nekem ő egyáltalán nem tetszik!
-Tudom hogy nincs miért aggódnom…nem is ezért akarom legyőzni…hanem azért mert
megérintett, a sajátjának tekintett! És ezt nem tűröm el senkitől! Főleg nem tőle.
-Inuyasha…én mégis arra kérnélek hogy ne verd meg miattam is…éppen elég nagy
csalódást és keserűséget fog neki okozni az is, hogy elveszed tőle az ékköveit.
Tudod hogy csak a kövek segítségével ilyen erős, így ha el fogod venni tőle őket,
gyakorlatilag az erejétől fogod megfosztani, így ezt sem fogja tudni könnyen elviselni.
-Kagome…na jó…a kedvedért megkímélem.
-Köszönöm, Inuyasha!
Kagome szerelmesen nézett Inuyashára, nagyon szerette volna megcsókolni…már
közeledett Inuyasához, amikor Miroku hirtelen felkiáltott:
-Tudtam!!! Tudtam hogy történt valami köztetek! Én megmondtam! Most már neked is el kell
ismerned Sango hogy igazam lett!!!
Sango meglepődve nézett az Inuyasha-Kagome párosra, Shippounak pedig leesett az álla a
csodálkozástól.
-Kagome, valóban történt köztetek valami?
Kagome teljesen elpirult, Inuyasha viszont felcsattant:
-Hé, mi közötök van hozzá? Menjetek tovább szépen ha kedves az életetek!
Miroku jól hátba vágta Inuyashát.
-Végre összejöttél Kagoméval! Le sem tagadhatjátok hogy már együtt vagytok!
Az arcotokra van írva! Sango, jobb lesz ha ezentúl esténként  egy kicsit távolabb alszunk
Inuyasháéktól!
-Fogd be te perverz!
Sango fülön ragadta Mirokut, és elhúzta Inuyasháéktól. Kagome elnevette magát a látottaktól.
-Minden olyan mint eddig! Annyira szeretek itt lenni!
Inuyasha rámosolygott a lányra.
-Örülök hogy jó kedved van…de…azért nem minden olyan mint eddig…

Inuyasha magához húzta Kagomét, és megcsókolta. Miután elengedték egymást,
Inuyasha a hátára vette Kagomét, és szélsebesen elnyargalt vele a falu irányába.
A szíve könnyű volt, még soha nem érezte magát ilyen boldognak, mert ott volt vele Kagome,
aki mindenhova elkísérte, és el is fogja kísérni az útja során, bárhová is vezessen az.